Az elmebeteg szórakoztatás atyja – Till Lindemann koncertbeszámoló
(Till Lindemann koncert 2025.12.02. Budapest, MVM Dome)
December másodikán ismét az MVM Dome-ban jártunk, ugyanis Till Lindemann Meine Welt elnevezésű aréna turnéjának keretén belül minket is meglátogatott. A Rammstein frontembere 2023-ban már tartott egy hasonló kaliberű szóló kört és akkora volt rá az érdeklődés, hogy idejét látták az ismétlésnek.
A turnét a hazánkban nem ismeretlen Aesthetic Perfection kísérte végig. A nevük engem egészen idáig elkerült és tekintve, hogy a koncert napján kaptuk meg a választ a menedzsmenttől, hogy részt vehetünk az eseményen, nem is volt időm felkészülni belőlük és a meglepetés erejére hagyatkoztam. A Daniel Graves által megálmodott projekt Los Angelesben született meg 2000-ben, azóta viszont a szomszédos Linz-be költözött át. Alapjáraton egy elektronikus műfajokkal zsonglőrködő formációról van szó, így hazafelé menet a ,,hallgassuk meg Spotify-on is, hogy mit játszottak” nem pont a megfelelő hatást érte el nálam.
Szoktam mondani, hogy élőben minden jobb, hát azt hiszem ennek az állításomnak az Aesthetic Perfection lesz ezentúl az éllovasa. A Marilyn Manson párhuzam volt az első, amit az ember arcába toltak. Kicsit smink ügyileg is, hangzásban pedig végképp. Daniel hangja sem áll messze tőle, de a zenei aláfestés is kicsit egy bulisabb Manson hangulatot hozott, ami valljuk be, nem egy rossz kombó. Élőben a szintis és/vagy gitáros lányok igyekeztek látványban is hozzátenni a produkcióhoz, a lényegi adalékuk viszont a zenében volt, amin az élő dob is egy nagyot dobott, így pedig egy sokkal rockosabb végeredményt kaptunk, mint amit a streaming platformokon hallhatunk.
A bemelegítés határozottan jól sikerült, így izgatottan vártuk Till Lindemann színre lépését is, amely nagyjából egy fél órás, fehér, turné logós függöny bámulása után meg is történt. Borzasztóan nagy kihívás erről az eseményről úgy írni, hogy ne legyen letiltva a cikk megjelenés után. A koncert ugyanis 18 karikás besorolást kapott, de még ennek ellenére is sokkolni tudott és már a harmadik dalnál csak az járt a fejemben, hogy mennyire gusztustalan ez az egész. Tudtam persze, hogy mire vállalkoztam és azt is tudtam, hogy Lindemann erősen feszeget minden olyan cseppet sem átlagos és megbotránkoztató témát, amit a legtöbben elkerülnek, de ilyen töménységre bevallom őszintén, nem számítottam.
A Hypocrisy és a Pain zenekarokból jól ismert Peter Tägtgrennel közös Lindemann néven futott zenekartól is hallhattunk bőven szerzeményeket is. Így történt például az is, hogy a Meine Welt intró után a Fat következett, ahol nagyjából szumósokként kipárnázott apácák sztriptízeltek. Az ekkor még felöltözött zenekaron Lindemann maszkok voltak, de ahogy a ruhadarabok egyesével kerültek le, a maszkokat is elhagyták egy idő után. A hatalmas LED falon a háttérben ,,szebbnél szebb” jeleneteket láthattunk, az esetek nagy részében nemi szervekről és meztelen emberekről vagy esetleg arról, hogy hogyan hányják le Lindemannt.
A díszletet nem vitték túlzásba, a nőnek öltözött Joseph Letz dobszerkója egy emelvényen volt, a szerencsére szintén sztriptízelni is tudó billentyűs, Brynn Route szintetizátora szintúgy. Ezek néha felemelkedtek, néha lesüllyedtek, LED-csíkokkal kicsit fel voltak dobva, de összességében nem vágtam magam hanyatt tőle. A színpad elején középen és két oldalt is voltak emelők, ahova a szintén jelmezben lévő road-ok bekötöttek vagy táncosokat (akiken az egész este során nagyjából semmi ruha nem volt) vagy zenészeket és őket már egy nagyobb magasságba emelték fel.
A Blut alatt a kiemelt álló szekcióban szépen el lettünk áztatva, hála az égnek csak vízzel, de télen határozottan nem esett annyira jól a dolog, bár a koncert végére nagyjából meg lehetett száradni. Koncerteztem már szakadó esőben, de nem hittem volna, hogy ez egyszer az MVM Dome-ban is meg fog történni. Közvetlenül ez után, csak, hogy biztosan jól ragadjon, az Allesfresser közben tortákkal is meg lett dobálva a közönség, de ebből főként csak az első sorok kaptak. Amíg a Platz Eins alatt a szivárvány összes létező színében úszott a színpad, a partiszemüveges főhőst egy buborékba zárva tolták egy darabig a rajongók közé. Letz is tudott érvényesülni, először a véres tamponokat húzta ki egymás után magából, majd a a Fish On közben a gitáros, Daniel Lohner orvosnak öltözve halakat húzott ki valahonnan az alsó feléből, melyeket a közönségbe dobált. (Bár itt még azt hittem, hogy ezek plüss vagy műanyag halak voltak, képek alapján kiderült, hogy rendes, lefagyasztott halakat használtak.) Az említett road-okat is szépen megdolgoztatták az este során. Till sorra borogatta a mikrofonállványokat, amiken 4-4 mikrofon volt. Nem csoda, hiszen a legtöbb dal után földhöz vágta őket, szóval nagyjából úgy használta el őket, mint a gitárosok szokták a pengetőket. Letz az egyik nagy tamot is több alkalommal leborította a dobogóról, így azt is lehetett pakolászni a végtelen mennyiségű félrehajított dobverő összeszedése mellett.
Az MVM Dome hangosítás szempontjából nem szokott szerencsés lenni, azonban most ott, ahol én álltam, brutális volt. Minden egyes hangot az arcomba kaptam és bár egyszer-kétszer lehetett volna kicsit javítani a hangzáson, nem annyira szakértőként engem megnyert a dolog. A koncert lendületes volt, egy-két sejtelmesebb, füsttel elárasztott üresjárat akadt, de összességében annyira tömény volt az egész, hogy egyáltalán nem bántam, hogy a lelki békém megőrzésére tudtam pár másodpercet fordítani. Nagyon érződött az is, hogy egy összeszokott csapatról van szó, nem session zenészekről, ugyanis a kémia megvolt végig a tagok között, bár session zenészként belecsöppenni egy ilyen elvetemült produkcióba szerintem nem is lehetne. Miután Lindemann megénekelte, hogy utálja a gyerekeket (Ich hasse Kinder), a díszes társaság a dobogó legfelső fokán sorakozott fel a meghajláshoz. A főhős itt szólt először és utoljára a nem túl nagy számban jelenlévő rajongókhoz és egy mondatban megköszönte az estét.
Till Lindemann koncertjén bár nagyon sok mindent középpontba lehetett volna helyezni, egyértelműen a szexuális szélsőségek ábrázolása volt a cél. A legkülönfélébb fetisizmusokkal és szerepjátékokkal találkozhattunk igencsak provokatív és groteszk formában. Gyakorlatilag erre lett felépítve az egész turné tematikája, részben a polgárpukkasztás miatt, részben pedig valószínűleg azért, mert muszáj volt valami rendhagyót kitalálni, amivel valamennyire meg lehet közelíteni a Rammstein magasságait. Utóbbi határozottan nem jött össze és bár a koncepciót mindenki értette, kicsit talán kevesebb perverzitás és több nem 18 karikás látványelem pozitívabb irányba billentette volna az este színvonalát. A koncertet magát én nagyon szerettem, a tematikája viszont eléggé beárnyékolta számomra a végső megítélést. Ugyanitt keresek pszichológust, aki segít feldolgozni ezt a traumát. 😀
A koncerten elhangzott dalok:
Intro: Meine Welt
- Fat (Lindemann dal)
- Und die Engel singen
- Schweiss
- Altes Fleisch
- Golden Shower (Lindemann dal)
- Sport frei
- Tanzlehrerin
- Blut (Lindemann dal)
- Allesfresser (Lindemann dal)
- Prostitution
- Praise Abort (Lindemann dal)
- Platz Eins (Lindemann dal)
- Du hast kein Herz
- Skills in Pills (Lindemann dal)
Ráadás:
- Übers Meer
- Knebel (Lindemann dal) (Shortened, Played from the bridge)
- Fish On (Lindemann dal)
- Ich hasse Kinder
Outro: Home Sweet Home (Lindemann dal)
Írta: Matyi-Szabó Nóri
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Kapcsolódó tartalom:
