Az orosz grizzly meghódította Budapestet – Slaughter To Prevail koncertbeszámoló
(Suicide Silence, Dying Fetus, Slaughter To Prevail 2026.02.04. Budapest, Barba Negra)
Fotó: Varga László
Nem tudom, mivel érdemeltük ki, de a deathcore és a death metal istenei igencsak megáldottak minket az utóbbi időszakban. A Lorna Shore-os csodafelhozatal után most a H-Music Hungary csapata szállított le nekünk egy olyan bitang erős triót, mint a Slaughter To Prevail, a Dying Fetus és a Suicide Silence. A február 4-ei helyszínt a Barba Negra Red Stage biztosította, ami bár hivatalosan nem lett telt házas, egészen közel volt hozzá. A 2024-es Slaughter To Prevail koncert nekem kimaradt, de olyan negatív visszhangja volt az eseménynek, hogy egyáltalán nem bántam, erre az estére viszont annál inkább készültem.
Fotó: Varga László
A Suicide Silence tagjainak is meg kellett küzdenie egy hatalmas veszteséggel, amikor Mitch Lucker 2012 november 1-jén, motorbaleset következtében elhunyt. Rengeteg példát láttunk már, amikor egy zenekar kénytelen frontembert cserélni, azonban mindig az a legnehezebb, amikor egy tragédia után kell így felállni. 2013 óta töretlenül Hernan „Eddie” Hermida kezében van a mikrofon és bár ahogyan az várható volt, rengetegen elpártoltak a zenekartól, a sikereik a mai napig töretlenek így is. Mitch Lucker csak egy adatott meg nekünk, pótolni sosem lehet, de Eddie méltóképpen viszi tovább az örökségét, illetve csatlakozása óta a zenekar 4 stúdióalbumot is kiadott már.
Fotó: Varga László
Amellett, hogy kicsit mindig irigykedni fogok azokra, akik láthatták a zenekart Mitch vezetésével, én ebben a felállásban sem csalódtam. A csapat azonban még így sem lehetett igazán teljes, ugyanis 2025 december elején posztoltak arról, hogy Chris Garza szünetet tart, így a gitár Ian Waye kezében kötött ki. Felmerülhet a kérdés, hogy mit keres egy ekkora múlttal rendelkező zenekar egy 2014-ben alakult formáció előtt, de Eddie erre is adott egy rövid magyarázatot.
Fotó: Varga László
Az, hogy a deathcore műfajnak akkora rajongótábora van 2025-ben, hogy világszerte 3-5 ezres helyeket képesek alsó hangon megtölteni hatalmas öröm mindenkinek, így egy pillanatig nem gondolkodtak ők sem azon, hogy elfogadják-e a Slaughter To Prevail felkérését. Ahogy mondani szokás, a műfaj régebbi képviselői elkezdtek sétálni ezen az úton azért, hogy az újabb generáció futhasson rajta. Gyakorlatilag a Suicide Silence megadta a kezdőlökést az estéhez, a sátor már ekkor is szépen tömve volt és akkora wall of death-et is láthattunk, amekkora sokszor a főzenekarok koncertje alatt sem jön össze. Inkább a régebbi repertoár felé nyúltak vissza, így elhangzott például a No Pity for a Coward, a Revelations, az Unanswered, a Wake Up, a Fuck Everything és a You Only Live Once.
Fotó: Varga László
Őket követte a trió, melynek pólójában babaváró bulira nem érdemes menni, azaz a Dying Fetus. Az 1991-es alapítás óta John Gallagher (ének, gitár) zenekara egy stabil alapkövet biztosít a death metal műfajának. Ha ők nem lennének, rengeteg olyan zenekar nem jöhetett volna létre, amelyek mára a hasonló műfajok éllovasai közé tartoznak. (Többek között a Suicide Silence és a Slaughter To Prevail is ilyen.) A rengeteg tagcserét megélt banda már 2007 óta a jelenlegi felállással fut, amikor Trey Williams ült be a dobok mögé. Előtte még 2001-ben vette át a basszusgitárt Sean Beasley, aki 2004 óta aktívan énekel is.
Fotó: Varga László
A Dying Fetus tökéletesen megmutatta most is, hogy nem egy hatalmas társaság kell ahhoz, minimum 2-3 gitárossal, hogy az embernek leszakítsák az arcát. Olyan intenzíven kaptuk meg tőlük a death metal és a grindcore minden báját, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Egy mindent elsöprő, kaotikus intenzitású show-ban volt részünk, ahol a riffek és a breakdown-ok egymást érték. A zenekar technikailag kifinomult és precíz, mégis brutális módon adja elő a dalokat. Ha szabad így fogalmazni, a dallista összeválogatása igencsak pofátlanul sikerült, de a jó értelemben. 6 lemezről 6 dalt játszottak (In the Trenches; Unbridled Fury; Wrong One to Fuck With; Grotesque Impalement; Kill Your Mother, Rape Your Dog; Praise the Lord (Opium of the Masses)), plusz elhangzott még a legfrissebb számuk, a 2025 szeptember 19-én megjelent Into The Cesspool is.
Fotó: Varga László
Kifejezetten gyorsan telt az idő, hamar eljutottunk az utolsó átszerelésig. Miután lekerült a Dying Fetus logós háttérként szolgáló függöny, megláttuk a gigantikus felfújt grizzly medvét közvetlenül az egészen magas dobdobogó mögött. A színpad elejére, középre betoltak egy dobogót, amin többek között a pirotechnika is helyett kapott, valamint két oldalt, 1-1 szintén viszonylag magas és hasonló elvet szolgáló, háromszög alakú emelvény kapott helyet. Az intró után megjelent a társaság, megszólalt a Bonebreaker és elszabadult a pokol. Aleksandr Shikolai, művésznevén csak Alex Terrible ikonikussá vált, különböző színű maszkjait viselte mindenki, ekkor még a főhős maga is. A szokásos fekete melegítőnadrágot viselte, felsőtestét viszont csupán csak a tetoválásai borították.
Fotó: Varga László
A buli hamar beindult, még a fotósok az árokban voltak, már a nyakukba kaptak néhány önkéntes crowd surf-öst. Itt gyorsan ki is szeretném emelni a Barba Negra biztonsági szolgálatáért felelősöket, akik ismételten helytálltak minden téren. Ha van olyan csapat, aki tényleg figyel a látogatókra és még kedves is mindenkivel, akkor az az övék. A Banditos után lekerült Alex maszkja és következett a Russian Grizzly In America, ami ahogyan a dal elején el is hangzott, tényleg brutális volt. Oroszul énekelni ennyi magyart nem tudok elképzelni máshol, csakis egy Slaughter To Prevail koncerten. (Bár szerintem az emberek 85-90%-a leginkább hallás után próbálkozik.) A Viking közben jöhetett a már szintén klasszikus Alex Terrible féle húzás, amikor a nóta végén egy sort mikrofon nélkül üvölt ki magából úgy, hogy a tömeg hátsó részében is lehet még hallani.
Fotó: Varga László
A The Grizzly Winter Tour elnevezésű turné hű volt önmagához, tényleg lemezbemutató koncertet kaptunk, hiszen a 13 elhangzott nótából 9 a 2025 július 18-án megjelent Grizzly stúdiólemezről került elő. Természetesen a Baba Yaga vagy a Bratva sem maradhatott ki a 2019-es Kostolom korongról, pont úgy, ahogy a visszataps után egyetlen nótaként felcsendülő, örök klasszikus Demolisher sem. Bár látni nem mindenki láthatta, Evgeny Novikov egy tisztességes dobszólóval is megkínálta a rajongókat.
Fotó: Varga László
A show maga brutálisra sikerült, nagyjából 75 percre sokkolták le szinte minden érzékszervünket. Jack Simmons és Dmitry „Dima” Mamedov a gitárokat nyúzták, basszusgitáron pedig Mikhail „Mike” Petrov pengetett. Az emelvények bár ki voltak használva, én úgy éreztem, hogy feleslegesen ilyen magasak, hiszen az első sorok így szinte semmit nem láthattak a színpad hátuljából. Egy gigantikus fény show-t is kaptunk, ami miatt külön dicséretet illeti a fénytechnikust. Pontosan tudta, hogy mikor mi fog történni, melyik embert hogyan kell megvilágítani ahhoz, hogy a rajongói élmény méginkább teljes lehessen. Persze ez már abszolút rutin, de láttunk már, hogy ezt a feladatot is el tudják egyesek bagatellizálni. A hangzásban pedig ismét csak pozitívan csalódtam.
Fotó: Varga László
Most már egyértelműen látni lehet, hogy ki az, aki 2 éve volt mondjuk utoljára a helyszínen, mert még mindig szidja azt, hogy egyes koncertek hogyan szólnak. Gyakorlatilag a hangrendszer lecserélése a legtöbb problémát megoldotta és bár vannak még zenekarok, amelyekbe kicsit beletörik a hely bicskája, annyi és olyan mértékű probléma már messze nincs, mint a nyitást követő évben. A Barba Negra tud jól szólni. Pont. Azért meg is pörkölődtünk kicsit a lángcsóváknak hála, de ez már az abszolút minimum egy ilyen produkció esetében. Nem volt egyébként túltolva a pirotechnika, szerintem pont elég volt ahhoz, hogy feltegye az i-re a pontot.
Fotó: Varga László
Alex Terrible egy kifejezetten megosztó személy. A politikától egy bizonyos határig mindig igyekszek elvonatkoztatni, így ebbe a részébe most sem bonyolódnék bele. Én is hiszek olyan dolgokban, ami másoknak nem tetszik, nem az én tisztem ilyen miatt ítélkezni. Az is egy más dolog, hogy emberünk egy profi segítséggel vágatott az arcába egy sebet, hogy úgy nézzen ki, mint egy videójáték karakter. Valahogy ez sose jut eszembe róla, de tény, hogy már ez is a karakteréhez tartozik. Az, hogy medvéket ölelget vagy ül meg, bocsokat etet és még a az alig 4 hónapos kisfiát is mackó jelmezbe öltözteti, szintén megszokott jelenségnek számít az esetében. Olyan tökéletesen építette fel önmaga brandjét, hogy arról könyvet kellene írni. Tudás nélkül persze nem menne semmire, de neki még az is van bőven. A karakteres hangja, a mély hörgések, a sokszor pörgősebb dalszövegek olyan tökéletesen gördülnek ki belőle, hogy már csak attól kiráz a hideg, ahogy visszagondolok erre az estére.
Fotó: Varga László
Az emberek szeretik firtatni a másik zenei ízlését. Szerinted mit mond el rólad, hogy ilyen zenét hallgatsz? Ha minden alkalommal, amikor megkérdezték ezt tőlem, kaptam volna 100 forintot, már gazdag lennék. Szerintem azt mondja el rólam, hogy nyitott vagyok. Számomra is vannak olyan zenei stílusok, amiket ki nem állhatok, de egészen addig, amíg minden előadó meg tudja találni a saját közönségét, felesleges ezekbe a körökbe belebonyolódni. Nem lehet mindig vidám pop punk dalokat hallgatni vagy belefulladni a depressziós alter zenébe. Néha kell egy kis deathcore, amikor nem létező orosz szavakat próbálsz kiüvölteni magadból, miközben megszűnik a külvilág és csak szimplán azt érzed, hogy otthon vagy.
Fotó: Varga László
A koncerten elhangzott dalok:
- Bonebreaker
- Banditos
- Russian Grizzly in America
- Viking
- Imdead
- Babayka
- Bratva
- Baba Yaga
- Koschei
- Drum Solo
- Conflict
- Kid of Darkness
- Behelit
Ráadás:
- Demolisher
Írta: Matyi-Szabó Nóri
Credit: Varga László
Szervező: H Music Hungary
