Campus Fesztivál 2021 – Hivatalos közlemény

Campus Fesztivál 2021 – Hivatalos közlemény

Két éve nem volt Magyarországon nagy könnyűzenei esemény, éppen ezért is különleges, hogy a debreceni Nagyerdőn tegnap 14 órától megnyitotta kapuit az ország egyik legnépszerűbb nyári rendezvénye a Campus Fesztivál.

Már a nyitónapot  is hatalmas érdeklődés kísérte, a látogatók kizárólag védettségi igazolvánnyal léphettek be a rendezvény területére. A beléptetésre az utóbbi négy évvel megegyező beeresztő kapacitással készültek a szervezők, de miután egyszerre több ezer ember érkezett meg, szinte egyazon időpontban, ez fennakadást okozott a bejutásban, a várakozási idő jelentősen megnőtt.

 

 

A Campus Fesztivál szervezői – a kialakult beléptetési problémák miatt – az alábbi közleményt adták ki, részletesen ismertetve az okokat.

 

  1. Az utóbbi négy évvel megegyező beeresztő kapacitással és személyzettel készültünk, annak ellenére, hogy a pandémiás helyzet miatt 30%-kal kevesebb belépő kelt el elővételben.
  2. A pénztárak 14 órától már kinyitottak, a látogatók döntő többsége (83%) azonban – a korábbi érkezési szokásoktól eltérően – 18 óra után, egyszerre érkezett.
  3. A védettségi igazolványok ellenőrzésének szigorából nem engedhetünk.
  4. Sokan próbálkoztak a tavaly elmaradt fesztivál után visszaváltott, de papíralapon megmaradt – már érvénytelen – belépőkkel, ezzel jelentősen feltartva a sorokat.
  5. A szerdai napra megvásárolt, de be nem váltott napijegyek érvényesek a fesztivál bármely napjára, illetve július 31-ig visszaválthatók azinfo@campusfesztival.hue-mail címre írt levéllel (tárgy: jegyvisszaváltás).

 

Mindent megteszünk, hogy a bérletesek rohama után a következő napokban a beléptetés gördülékenyebb legyen, egyúttal kérjük, hogy a karszalagok átvétele kapcsán érkezzenek korábban a fesztiválozók, használják ki a pénztárak hosszú nyitvatartási idejét.

 

Kapcsolódó tartalom:

Ma nyitja meg kapuit az idei év legnagyobb hazai fesztiválja, a Campus 2021

Éld meg a pillanatot! – Itt a Campus Fesztivál himnusza