Először látható Magyarországon Harcsa Veronika új projektje – „A zenének gyógyító ereje van, segít kapcsolódni önmagunkhoz és másokhoz”

A zenészek és a hallgatóság közötti interaktív élmény áll Harcsa Veronika és Nora Thiele InterAction című estjének középpontjában, amelynek magyarországi bemutatója március 20-án lesz a Zeneakadémia Solti Termében. A műsort új, saját kompozíciók alkotják, melyek kifejezetten azzal a koncepcióval íródtak, hogy a közönség közül, aki szeretne, adott pontokon be tudjon kapcsolódni a zenébe.

Harcsa Veronika pályáján mindig is meghatározó volt a műfajok és stílusok határterületein való kísérletezés. Az énekesnőt régóta foglalkoztatja a pszichológia, 2022 szeptembere óta a Pécsi Tudományegyetem zeneterápia képzésének hallgatója. „A diplomamunkámat ennek az új koncertműsornak a tapasztalataimból fogom írni. Mindannyian tudjuk, hogy a zenének gyógyító ereje van, és segít kapcsolódni önmagunkhoz és másokhoz. Alapvetően közösségi élmény, ám az elmúlt évszázadokban egyes műfajokban a hallgatóság passzív szerepbe kényszerült. A Zeneakadémián nem szoktunk felszabadultan bekapcsolódni a refrénbe, nem adunk ki állathangokat, és nem kezdünk el a dal közben dobolni a térdünkön. Pontosan ezeket a falakat szeretném lebontani, és megmutatni, hogy nem csak a popzenében van helye a közös hangadásnak, sőt, egy kompozíciónak része lehet az, hogy a hallgatóság is bekapcsolódik. A dalokat kifejezetten ezt a célt szem előtt tartva írtam meg, és olyan egyszerű zenei eszközöket fogok a közönségnek kínálni, amelyeket bárki képes megszólaltatni, nem szükséges zenei előképzettség. Természetesen a koncert csendben is hallgatható, egyáltalán nem kötelező az aktív kapcsolódás, ezzel mindössze egy ajtót szeretnék kinyitni, egy lehetőséget felkínálni” – meséli Veronika.

A projektet 2023 novemberében mutatták be Brüsszelben, a magyar közönség most először láthatja a produkciót. Veronika korábban Berlinben vezetett egy koncertsorozatot, itt találkozott Nora Thiele-vel, aki nemcsak különböző kultúrák ütőhangszerein, hanem zongorán is játszik. Saját fejlesztésű hangszerparkjának köszönhetően gyakori közreműködő kísérletező szemléletű produkciókban. „Mivel a zenében a ritmus hat a legösztönösebb módon az érzelmekre, ezért mindenképp olyan hangszerest szerettem volna partnernek, akinek a ritmus az anyanyelve. Nora ráadásul keretes dobon is játszik, ami a sámándob egyenesági leszármazottja, reneszánsz táncok és törzsi dobolás is eszünkbe juthatnak a hangjáról” – teszi hozzá Veronika. A koncert előtt a jeggyel rendelkezők egy, a szabad hangadás megtapasztalását segítő workshopon is részt vehetnek Harcsa Veronikával és Nora Thiele-vel, ezzel hangolódva az esti koncertre.

Harcsa Veronikának egy ideig ez lesz az utolsó bemutatója. Gyermekáldás előtt áll, így az év első felében már csak kisebb klubkoncerteken lesz hallható, 2024. második felében pedig nem vállal fellépést.

 

YouTube:

Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint: About Time

 

Nora Thiele – INTO THE LIGHT

 

JAZZ ITT! – HARCSA VERONIKA ÉS NORA THIELE: InterAction

  1. március 20. Zeneakadémia, Solti Terem

17:30-18:15 workshop

19:00 koncert

A workshop a koncertre jegyet váltók számára elérhető, opcionális program.

További információ, jegyek: https://www.jegy.hu/program/harcsa-veronika-es-nora-thiele-jazz-itt-154857