ÚJ Dátum: Voyager koncert 2024. október 8. Budapest, Analog Music Hall

A progresszív pop metal zenekar eredetileg idén októberre kihirdetett koncertjét – és az egész turnét – az énekes betegsége miatt elhalasztotta, most azonban végre itt az új dátum. Az ausztrál csapat 2024. október 8-án érkezik Budapestre, hogy az Analog Music Hallban még nagyobb lendülettel pótolják az elmaradt koncertet.

 

 

A zenekar hatalmas energiákkal vágott neki az idei évnek, a sikeres Eurovíziós szereplés után készen arra, hogy ismét meghódítsák Európát. A turnét azonban az énekes-billentyűs betegsége miatt a csapat kénytelen volt elhalasztani, most azonban biztató hírekkel és új dátummal jelentkeztek, így pontosan egy évvel az eredetileg meghirdetett dátum után, 2024. október 8-án végre élőben hallhatjuk a Voyagert!

Az 1999 óta aktív csapat idén júliusban jelentette meg nyolcadik stúdióalbumát Fearless In Love címmel, rajta a Promise c. epikus progresszív pop metal szerzeménnyel, amellyel az Eurovíziós Dalversenyen is megmérkőztek. A dal a kaland és a megváltás érzelmes történetét meséli el, a versenyre való bejutással pedig a zenekar régi vágya vált valóra, elhozva Ausztrália számára a 9. helyet a megmérettetésen. A Voyager tehát meglehetősen hullámzó éven van túl, megélve hatalmas magasságokat és mélységeket is, jövőre azonban készen állnak, hogy visszatérjenek hozzánk is. A már megváltott jegyek érvényesek lesznek az új időpontra is, akinek azonban nem megfelelő az új dátum, az kérheti a jegy árának visszatérítését. Az ezzel kapcsolatos teendőkről a jegyvásárlókat e-mailben értesítik.

 

Kapcsolódó tartalom:

Itt az új Voyager koncertdátum



 

dátum

okt 08 2024
Expired!

időpont

20:00 - 23:00

Koncertbeszámolók

Tényleg van, amire megéri várni? – Hollywood Vampires beszámoló
Tényleg van, amire megéri várni? – Hollywood Vampires beszámoló

Tényleg van, amire megéri várni? – Hollywood Vampires beszámoló (Ivan and the Pazarol, ...

Fergeteges nyárzáró Tábor Fesztivál…
Fergeteges nyárzáró Tábor Fesztivál…

Fergeteges nyárzáró Tábor Fesztivál… (Tábor Fesztivál 2026.08.26-29. Alsóörs)     Az ...

Isteni színjáték – Judas Priest a Papp László Arénában – koncertbeszámoló
Isteni színjáték – Judas Priest a Papp László Arénában – koncertbeszámoló

Isteni színjáték – Judas Priest a Papp László Arénában – koncertbeszámoló (Jelusick, ...

Középkori rock dallamok udvarában – Jethro Tull koncertbeszámoló – Budapest, Kongresszusi Központ – 2026.08.23.
Középkori rock dallamok udvarában – Jethro Tull koncertbeszámoló – Budapest, Kongresszusi Központ – 2026.08.23.

Középkori rock dallamok udvarában – Jethro Tull koncertbeszámoló – Budapest, Kongresszusi ...

Deathcore a Sziget Fesztivál nagyszínpadán – beszámoló a pénteki napról
Deathcore a Sziget Fesztivál nagyszínpadán – beszámoló a pénteki napról

Deathcore a Sziget Fesztivál nagyszínpadán – beszámoló a pénteki napról (Sziget Festivál ...

Hardcore családi  összejövetel – Stick To Your Guns koncertbeszámoló
Hardcore családi  összejövetel – Stick To Your Guns koncertbeszámoló

Hardcore családi  összejövetel – Stick To Your Guns koncertbeszámoló (Still Cold, ...