Fergeteges nyárzáró Tábor Fesztivál…
(Tábor Fesztivál 2026.08.26-29. Alsóörs)
Az alsóörsi TÁBOR Fesztivál az idei évben már a 18. alkalommal nyitotta meg kapuit. A lassan két évtizedes múltra visszatekintő rendezvény mára az ország legnagyobb vízparti rock- és metalfesztiváljává, valamint a hazai rockerek hagyományos nyárzáró családi házibulijává nőtte ki magát. Az évek során a fesztivál megőrizte közvetlen, családias és baráti hangulatát, miközben a hazai rockzenei élet egyik legfontosabb találkozóhelyévé vált. Ráadásul a Rockmaraton elmaradásával az első számú nemzetközi fellépőket is felvonultató, csak rock/metal bandákat felléptető hazai fesztivál lettek.
A fesztivál gyökerei 2008-ig nyúlnak vissza, amikor a Zorall zenekar saját rajongói táboraként és kis házifesztiváljaként megalapította a rendezvényt a Veszprém megyei Megyeren. A kezdeti években a családias hangulat, a vidéki élet bája, a sörös csapatjátékok és a hazai rockzene keveredett. A növekvő látogatószám miatt a fesztivál 2012-ben a Balaton partjára költözött, először Balatonszemesre, majd később érkezett meg jelenlegi állandó otthonába, az alsóörsi Pelso Campingbe. A folyamatos fejlődés és a műfaji szélesedés miatt a rendezvény elhagyta a Sörolimpia nevet, és TÁBOR Fesztivál néven működött tovább. Bár a gerincét ma is a legfontosabb magyar rock- és metalzenekarok adják, az utóbbi években egyre több neves nemzetközi fellépő is színesíti a programot. Jó érzékkel látták meg Hangyáék a H Music-al karöltve a hazai metal szintér átalakulását és 2023-ban (a 15. jubileumi rendezvényen) már kiemelt külföldi zenekarok érkeztek a hazai előadók mellé. Akkor az egykori Mocifej Phil Campbell és csapata (családja) illetve az idén is fellépett Alestorm képviselték a nemzetközi színteret. 2024-ben már három külföldi banda (Stratovarius, Korpiklaani, The Toy Dolls) zajongott a fesztiválon és ez a tendencia megamaradt azóta is, 2025-ben a Dynazty, Lordi, Clawfinger trió, idén pedig Blaze Bayley Maiden show-ja, Gus G és Ronnie Romero közös produkciója és a visszatérő Alestorm fellépése erősítette a fesztivált.
Arra a tényre, hogy a hazai metal fesztivál szintér miért zsugorodott ennyire össze miközben a környező országokban évtizedek óta működő metal fesztiválok tömkelegével találkozunk, amiket egyre több tematikus kisebb fesztivál is színesít, én sem tudom a megfelelő választ. Ez egy régóta fennálló összetett probléma halmaz, rengeteg összetevővel. Az eltérő áfa környezettől, a társadalom alacsonyabb életszínvonalán át egészen az elavult vendéglátó szakmáig sok mindent fel lehet hozni, de ha meg kellene fogalmazni pár gondolatot akkor én biztosan megemlíteném a hazai metal szakma mögül teljesen hiányzó sponzorációt, a zenehallgatók specifikus zenehallgatási szokásait és az eddig felvonultatott metal fesztiválok megjelenési színvonalát beleértve a kiépített infrastruktúrával együtt. Persze ha belegondolunk, ezeknek a felvetéseknek egy része visszavezethető a gazdasági okokhoz, ami miatt egy ördögi kör és egy igazi szélmalomharc egy hazai metal fesztivál létrehozása, üzemeltetése, meghonosítása. Ezért is különösen értékes, hogy egy ilyen buktatókkal teletűzdelt környezetben is talpon tud/tudott maradni a Tábor fesztivál. Ebben biztosan közrejátszik a Balaton közelsége, a fesztivál különlegessége a mai napig az, hogy a kora délutáni strandolás, a családi és sportprogramok tökéletesen megférnek az éjszakába nyúló koncertekkel.
Ha valaki szeretne egy átfogó képet kapni a hazai rock/metal szintérről annak elég csak letolnia ezt a négy napot. A hazai bandák legjava felvonul itt évről-évre, sokak visszatérőként jönnek és persze vannak házi zenekarai is a fesztiválnak így a Zorall és a Sing Sing kötelezően benne van a programban. Idén két különleges hazai fellépője is volt a fesztiválnak: a Sex Action hosszú szünet után tért vissza a Táborba, utoljára 2017-ben játszottak itt, (akkor még Sörolimpiának hívták a rendezvényt), a Black Out fellépése pedig igazi szenzációnak és kuriózumnak számított, mivel a Kowalsky vezette klasszikus felállású zenekar rendkívül ritkán áll össze, és emberemlékezet óta nem zenéltek szabadtéri, fesztiválos körülmények között. Korábban – sem a Zorall Sörolimpia korszakban, sem az alsóörsi évek alatt – nem játszottak ezen a fesztiválon… A stabil bérletes fesztiválozókhoz napról-napra csatlakoztak a napijegyes fesztiválozók is, őket leginkább az adott nap fellépőiből lehetett beazonosítani. Első nap például nagyságrendileg megnőtt az Iron Maiden pólók száma, majd csütörtökön az Alestorm feliratos felsők és így ment ez a többi napon is a Tankcsapda, az Ossian, a Road vagy a Totális Metal kapcsán is.
Külön meg kell említeni a fiatalabb generáció felvonulását a Táborban. A külföldi piachoz hasonlóan a hazai piacon is látható, hogy az örségváltás már nincs olyan messze, a vezető bandák mögött már pitbullként ott csattogtatják álkapcsaikat az olyan zenekarok, mint a Down For Whatever, a Mudfield, de még az olyan bandák is konkrétan beazonosítható rajongótáborral rendelkeztek, mint a csütörtöki napot nyitó Escape My Shadows. Mindezek csúcsán pedig már ott tanyázik a modern felfogású metal zene hazai királya, a Leander Kills.
A fesztiválszezon kakukktojása egyértelműen Charlie fellépése volt. Annak ellenére, hogy sokkal több nótáját ismerem, mint szeretném, nem gondolom, hogy helye lenne egy ilyen rendezvényen, viszont a rendesen megtelt placc és a koncert fogadtatása nem engem igazolt, persze a véleményem ettől még nem változott, Charlie-nak nincs helye egy rock/metal fesztiválon…
Végezetül nézzük meg részletesebben, hogy mit is kaptunk a három külföldi produkciótól. Blaze Bayley a rock rajongók számára főként azért ismert, mert annak idején, a ’90-es évek közepén 5 évig az Iron Maiden énekese volt. Akkoriban kapott is érte hideget rendesen, sajnos részben a Maiden is őt okolja azóta is az akkori sikertelenségért pedig Blaze jelenléte csak részben vezetett a banda népszerűségvesztéséhez, a közeg, amiben akkor alkotott a Maiden kifejezetten metal ellenes volt, a tradicionális heavy metal legsanyarúbb évei voltak azok. Főhősünk a távozás után szólókarrierbe kezdett és meglepően erős albumokat gyártott egy ideig, ám sajnos a sors több alkalommal is padlóra küldte, ahonnan viszont mindig talpra állt és tolta tovább szívvel-lélekkel, ám már egyre halványabb sikerrel.
Ennek a fanatikus és következetes hozzáállásnak köszönheti, hogy ma már nagy tisztelet övezi, nem készít hibátlan albumokat, de az a rendíthetetlen lelkesedés, amivel tolja azóta is, az példa értékű. Azok az általa fémjelzett Maiden időszakot felelevenítő tematikus turnék, amiket 2025 óta csinál, pedig hibátlanok. Tavaly a teljes The X Factor album előadásával turnézott, idén pedig a Virtual XI nótáit is bekeverte a pakliba, az egészet pedig tavaly és idén is egy olyan egyveleggel vadította meg, aminek hallatán nincs olyan Maidenes, akinek ne koppanna az álla a padlón. Természetesen Blaze és a Maiden produkcióját nem lehet, és nem is szabad összehasonlítani olyan nagy a kontraszt, de aki szereti az Iron Maident azoknak ez a koncert tényleg tele volt csemegével.
Már eleve a kezdés is zseniális volt, ahogy a banda, Blaze nélkül eltolta a UFO-tól a Doctor Doctort, ami ugye az örökös Maiden koncertek felvezető nótája és a Blaze korszakban maga a Maiden is feldolgozta. A folytatásban érkező Lord Of The Flies is ritka cucc a Maiden koncertek műsorában, konkrétan 2004-ben hallhatta a közönség élőben Maiden koncerten, de az utána következő Justice Of The Peace/Judgement Of Heaven kettős tényleg csemege. Sosem játszotta őket a Maiden élőben, a Justice ráadásul egy kislemez B-oldalas nóta, esélye sem volt műsorba kerülni annak idején sem. Ezután már mondhatni sztenderd műsort kaptunk nyilvánvaló Blaze korszakos dalokkal, de egy részük így is nagyon régen nem volt hallható Maiden bulin, a Virus pedig soha, de azt Blaze valamiért folyamatosan műsoron tartotta, emlékszem annak idején még az első hazai Blaze koncerten is játszotta 2002-ben a Szigeten.
Számomra meglepetés volt a Wrathchild, amihez ugye Blaze-nek nem sok köze van, de annak idején a The X Factour alkalmával rendszeresen énekelte, valamint a ráadásban előadott (rövidített) The Angel And The Gambler, ami utoljára 1998-ban halottam a legendás E Klub-os Maiden bulin. A normál műsor végén ismét előkerült a Doctor Doctor már Blaze -el a mikrofonnál, amit aztán egy klasszikusokat felelevenítő blokkal turbóztak fel. Mivel 2025-ben már láttam egyszer Blaze maidenes múltidézését nem ért váratlanul a dolog, de nagyon jól esett így is a ritkán, vagy soha nem játszott dalok sora, és ami a meglepő, a közönség nagy része is így volt vele. Valahogy az idő megszépítette a dolgot, és már egyre kevesebben fikázzák a Blaze korszakot, ez a produkció pedig a nulla látvány és Blaze egyre terebélyesedő pocakja ellenére is hibátlan múltidézés, egy korszak lenyomata volt…
A múltidézés persze itt nem állt meg hiszen az egy ideje takaréklángon üzemelő Firewind gitárosa Gus G és a kortárs hard rock és heavy metal színtér egyik legfoglalkoztatottabb, igazi „bérénekes” ikonja Ronnie Romero közös koncertje is előcsalogatta az ős Deep Purple/Sabbath/Dio rajongókat. Gus G az egyik utolsó klasszikus gitárhősök egyike, nem csoda, hogy Ozzy elcsalta egy időre maga mellé, Ronnie pedig olyan hangi adottságokkal rendelkezik, hogy csípőből elnyom bármit, bárkitől.
Nem csoda, hogy tényleg az egyik legfoglalkoztatott énekes az utóbbi években. Gus G idén áprilisban megjelent albumán két dalban is hallható Romero, innen jött az ötlet, hogy az album népszerűsítésére hivatott turnén ő énekeljen. Elő is adták mindkét szerzeményt, műsorba került egy Romero szerzemény is, de a Táborban elővezetett koncert nagy részét rocktörténelmi klasszikusok zseniális előadása adta. Elég, ha csak számcímeket írok és mindenki tudja melyik bandához tartoznak a dalok: The Mob Rules, Kill The King, Cold Sweat, Highway Star. Aki mégsem tud ezekhez a dalokhoz előadót kapcsolni az véssen be gyorsan egy nagy feketepontot a Metal üzenőjébe és sürgősen nézzen utána, hogy ki kivel van… Persze a végén kaptunk egy Ozzy megemlékezést is a Bark At The Moon és a Shot In The Dark képében, majd a koronát az estére a Sabbath War Pigs klasszikusa tette fel. Egy zseniális gitáros, egy zseniális énekes és egy csokor rock klasszikus, ennél több nem is kell egy tökéletes fesztiválfellépéshez…
A külföldi fellépők sorát a csütörtöki nap főzenekara, a kalózmetalos Alestorm zárta. Az ő történetük igazi sikertörténet, a hazai rajongóbázisuk is jelentős, ami azért nagyban köszönhető a H Music hazai profi menedzselésének, és Bodor Máté (Wisdom, Leander Kills) 2015-ös csatlakozásának is. Vidám és sokszor vicces előadásuk az évek során nélkülözhetetlen kelléke lett a világ fesztiváljainak, a Tábor esetében is igazi buli hangulatot csináltak egy pillanat alatt. Én személy szerint nem tudom metal szempontból értelmezni azt a színpadi jelenlétet, amit ők képviselnek, de ha jó hangulat kell tuti ők a tökéletes megoldás, hasonló filing csak a fesztivál záró fellépésén, a Road koncertjén volt tapasztalható.
A Tábor fesztivál már jó ideje a hazai metal vérkeringés része és ha így folytatják még jó ideig velünk lesznek. Így legyen…
Írta: K. A.
Fotók: PP Rock Photo
Kapcsolódó tartalom:
