“Hajnali fényre vár a morajló tengerár…” – Megjelent a From The Sky Antarktika című albuma

“Hajnali fényre vár a morajló tengerár…” – Megjelent a From The Sky Antarktika című albuma

A HammerWorld magazin 2023 februári számának extra CD mellékleteként megjelent a From The Sky Antarktika című nagylemeze. A Tari Szabolcs énekes / multi-hangszeres / dalszerző vezette budapesti szimfonikus / progresszív / extrém metal zenekar második albumát kis túlzással a másfél évvel ezelőtt kiadott REX második részének is lehet titulálni, hiszen az azon megkezdett zenei- és lelki utazás folytatása – de egyben azok lezárása is – hallható, átélhető a most korongra került 11+2 tételben.

 

 

A szélsőséges hangulatok uralta dalcsokrot remekül tartja egyben a hideg, télies atmoszféra, és miközben mindegyik – személyes hangvételű – szerzemény egy-egy önálló történetet mesél el, egymás után lejátszva ezeket egy nagyobb szabású sztorit “kap” a hallgató.

A dalszöveget és a zenét ezúttal is Szabolcs írta, a borító és a dizájn Kóródi Tamás munkája. A hangfelvételek a szolnoki Denevér Stúdióban készültek Cserfalvi ’Töfi’ Zoltán és Boros Béla felügyeletével.

Dallista:
01. Deus Incarnatus
02. Antarktika
03. Nocturno
04. Lethe
05. Salus
06. Anima
07. Gemini
08. Luna
09. Aureus
10. Invictus (We Are From The Sky)
11. Caeli

Bonus tracks:
12. In Paradisum
13. Lethe (Symphonic Edition)

 

 

A megjelenéshez kapcsolódó hír, hogy a From The Sky a továbbiakban nem szólóprojektként, hanem teljes értékű zenekarként működik.

Tagság:
Tari Szabolcs – ének / gitár / billentyűk
Gilián Péter – basszusgitár / vokál
Kiss László ‘TAZ’ – gitár
Kertész Márton – gitár
Halász Illés – dob / vokál
Juhász Tamás – billentyűk (live)

A zenekar – a lemez címadó dalával – bejutott A Dal 2023 tehetségkutató műsor legjobb 40 előadója közé!

A csapat legközelebb március 19-én, a Barba Negra Blue-ban ad koncertet, ahol az Operation Mindcrime megjelenésének 35. jubileumát ünneplő Geoff Tate előtt melegítenek be a srácok.

Az esemény oldala: www.facebook.com/events/668219871460341/

From The Sky FB-oldal: www.facebook.com/wearefromthesky

Az Antarktika album az online felületeken:
https://songwhip.com/from-the-sky/antarktika2023

Az Antarktika album a YouTube-on:
www.youtube.com/playlist?list=PLdA51_0SDN1apMB4YcObUR5psUZk5LOSe

H-Music online:
H-Music Webshop
H-Music Facebook
H-Music YouTube
H-Music Instagram