Isteni színjáték – Judas Priest a Papp László Arénában – koncertbeszámoló
(Jelusick, Judas Priest 2026.09.01. Budapest Sportaréna)
Ami a festészetnek a Mona Lisa, a szobrászatnak a Dávid szobor, az építészetnek a Sagrada Familia vagy a fizikának gravitáció törvénye – na, az a Judas Priest a heavy metalnak. Megkerülhetetlen origó, amit egyedül a Black Sabbath tromfol a keményzene kártyaasztalán. A teljes rockszcéna inspirációja, generációk hangulatfelelőse, stílusok megteremtője, zenei alapelvek lefektetője.
Na, ők jöttek el újra Budapestre.
Az 1969-ben, a basszusgitáros Ian Hill és a szólógitáros K.K. Downing által alapított, eredetileg leginkább blues-rockot játszó formáció hosszú évtizedeken keresztül volt képes fenntartani az érdeklődést egyre keményebbé és karcosabbá váló zenéjével és imageváltásaival. Bár az igazi sikerre bő tíz évet kellett várniuk, sosem volt bennük kétség, hogy jó amit csinálnak és a legjobb út, ha igazából nem hagyják, hogy mások beleszóljanak a művészetükbe. Elméletük leginkább azután igazolódott be, miután 1974-ben bevették énekesnek Hill barátnőjének testvérét, a kivételes hangadottságokkal (és dalszerzői vénával is) megáldott Rob Halfordot. Innentől nem volt megállás. ’74-ben megjelent első nagylemezük, a Rocka Rolla, majd ’76-ban a már kevésbé blues-hangzású Sad Wings of Destiny, rajta a későbbiekben is repertoáron maradó The Ripperrel vagy a Victim of Changes-zel. Ekkorra már egyértelműen kialakult a fontos két gitár-egy basszusgitár alapú hangzás, amely általában a rockzenekarok alapfelállásának számított a későbbiekben. A klasszikus heavy metal megszületett.
„A The Ripper mindig is az egyik kedvenc Judas Priest-dalom volt. Csak azt szeretném tudni, mi a franc az a hang, amit Rob Halford az elején kiénekel!” – Ozzy Osbourne
A ’77-es, olyan klasszikusokat, mint a Starbreaker vagy a Sinner vagy a Beyond the Realms of Death tartalmazó, Sin after Sin lemezen az akkor 19 éves, későbbi doboslegenda Simon Phillips játszott, de a korong megjelenését követő turnén már a technikailag lenyűgöző Les Binks dobolt, aki nagy hangsúlyt fektetett a kétlábdobos kíséretekre, ezzel újabb mérföldkövet helyezve el a heavy stílus poros országútján.
„A Beyond the Realms of Death az epikus rockballada alaprajza. Ezerszer lemásolták, de soha nem múlták felül.” – Lars Ulrich (Metallica)
A zenekar életében végig leginkább a dobos poszt számított átjáróháznak. A következő stúdiólemezen, az addigi legnagyobb sikert hozó 1980-as British Steelen újfent más püfölte a dobokat: a Les Binks-től megváló banda ezúttal Dave Hollandot ültette a cájg mögé. A mai napig egyik legslágeresebb daluk, a Living after Midnight előzte meg a nagylemez megjelenését, majd a klasszikus Breakin’ the Law is napvilágot látott. Mai szemmel megmosolyogtató videoklipje szintén mérföldkőnek bizonyult, a fiúk a rocktörténelem első olyan klipjét forgatták le, amely kisfilmként egy különálló történetet mesélt el: a kabrióval érkező, gitárokkal bankot raboló zenekar aranylemezeket lop el a pénzintézetből. Nagyon kreatív. Mégis működött. A Priest ekkorra a világ elsőszámú metálzenekarává nőtte ki magát. Nem véletlenül kapott helyet a Metal Gods is az albumon.
„Ha olyan nagyszerű énekesed van, mint Rob Halford, a nagyszerű riffek mellé nagyszerű dallamok is kellenek.” – Alice Cooper
A ’81-es, slágeresebb hangvételű Point of Entry visszafogottabb eladásai után jött a még komolyabb kasszasiker: 1982-ben a Screaming for Vengeance – rajta a megaslágerrel, a You’ve Got Another Thing Comin’-nal – a korábbiaknál is nagyobbat durrant. Ekkorra már az amerikai piacot is sikerült meghódítani, a banda tengerentúli turnén is szépen teljesített, olyan sztárzenekarok társaságában, mint a Mötley Crüe, Ozzy Osbourne vagy a Van Halen. A Screaming for Vengeance második részének is tekintett Defenders of the Faith egyik dala, az Eat Me Alive felkerült felkerült az erőszakos vagy szexuális tartalmú dalok ellen fellépő Parents Music Resource Center listájára. Így a zenekar, következő ’86-os Turbo albumára már jobbnak látta a „szülői felügyelettel” matrica elhelyezését. A kicsit Van Halenes szintetizátoroskodás irányába elvitt lemez nem aratott osztatlan sikert. A zenekar előre menekült: ’88-ban megjelent Ram it Down újra színtiszta metált hozott, a turnén is olyan fiatal, kemény bandák léptek fel előzenekarként, mint a Pantera, vagy a Slayer.
„A Screaming for Vengeance volt és maradt minden idők egyik legjobb metalalbuma. A címadó dal szerintem még ma is megelőzi a korát.” Slash (Guns N’ Roses)
1989 újabb doboscserét hozott, ezúttal véglegeset: a zseniális Scott Travis ült be a bőrök mögé, hogy egyből le is tegye névjegyét, minden idők egyik legjobb dobintróját feljátszva szalagra: a ’90-es Painkiller címadó dalának 15 másodperces bevezetője azóta is a metáldobosok Excaliburja. Aki ezt ledobolja, annak van keresnivalója a cintányérok hangos világában. Az albumot Grammy-díjra is jelölték, három kislemez jelent meg, az említett a Painkiller, az A Touch of Evil és a Night Crawler. A turnéra ezúttal a Testament, az Annihilator, a Sepultura vagy épp a Megadeth kísérte el a legendás birminghamieket.
„Fogalmam sem volt, mennyire nagy hatással volt Glenn Tipton és a Judas Priest a gitárjátékomra, amíg fel nem vettük a Delivering the Goods-ot.” Dave Mustaine (Megadeth)
A két fiatal öngyilkosságára való állítólagos felbujtásuk miatt beperelt együttes bírósági tárgyalásai és a zenei elképzelések miatti összekülönbözések sok energiát vettek el a zenekartól, amelyek végül a szólóprojektekre koncentráló Halford kiszállásához vezettek. Az új énekes Tim „Ripper” Owens lett, aki korábban még egy Judas Priest-tribute zenekarban is megfordult (a történet nem véletlenül ismerős: a Mark Wahlberg és Jennifer Aniston főszereplésével készült Rocksztár című film ezt a sztorit dolgozza fel nagy vonalakban). ’97-es Jugulator lemezük az új énekes ellenére nem lett sikertelen.
2003-ban visszatért Halford mester, hogy újra nekilássanak a közös munkának, 2005-ben meg is jelent az Angel of Retribution, majd 2006-ban a Nostradamus-ról elnevezett konceptalbumuk. A sok turnézás után 2011-ben K.K. Downing bejelentette visszavonulását, így a zenekar búcsúturnéjának kikiáltott Epitaph-turnén már Richie Faulkner helyettesítette, aki azóta is a zenekar tagja. Következő lemezük a Redeemer of Souls 2014. július 8-án jelent meg.
„A Judas Priest teremtette meg a heavy metal körüli kultúrát.„ – Tom Morello (Rage Against the Machine)
2022. november 5.-én az együttes 1979-89 közötti felállását, (Les Binks-szel kiegészülve) beiktatták a Rock And Roll Hall Of Fame-be. A banda nem áll meg, 2024-ben megjelent az Invincible Shield, és 2026-ban Faithkeepers címmel újra turnéra indultak, nagy szerencsénkre Budapestre is eljutva. Rob Halford, Andy Sneap, Richie Faulkner, Ian Hill és Scott Travis egy sajnos csak félházas Papp László Sportarénában találta magát szeptember 1-én.
De ne is szaladjunk ennyire előre. Az estét a Whitesnake billentyűseként is megismert horvát csodagyerek, Dino Jelusick és bandája kezdte. Némi introbejátszási probléma után rendesen belecsaptak a fiúk a lecsóba, klasszikus metálhősöket idéző, durváskodó repertoárjukkal hamar megnyerték maguknak a félbe vágott Aréna közönségét. Dino Jelusick tényleg korunk egyik legkiemelkedőbb rocktorka, kár, hogy a nyugdíjba vonuló David Coverdale nem adta át neki a stafétabotot a Whitesnake-ben, igazán tovább vihette volna a lángot a fiatal horvát. A technikai zűrök miatt két számmal rövidebb, ügyesen meghangszerelt nótákból álló szettjüket illedelmes tapssal honorálta a feketébe öltözött vendégsereg. Ugyanakkor – ahogy a tavalyi Malmsteen-koncert előzenekarával kapcsolatosan is megjegyeztem – néha nem árt, ha egy felvezető banda észreveszi magát, és azt, hogy nem miattuk vett jegyet a drága közönség. Jelusickék kiváló muzsikusok, de fele ekkora rocksztárkodás nem ártott volna a megítélésüknek. Kisebb arc – nagyobb siker.
Persze mindenki a fő misére várt, a metál istenek eljövetelére. Röviddel 8 után bele is csaptak a lecsóba a titánok: szokás szerint a You’ve Got Another Thing Comin’ indította a bált, ipari forradalmat idéző háttérvetítések biztosítottak afelől, hogy egy ízig-vérig brit banda húzza a talpalávalót. A British Steelről jött a Metal Gods, ezúttal egy vasöntödébe kalauzolva bennünket, majd kék fényekbe öltözött színpadon csendült fel a Breaking the Law.
Viktoriánus korba repített Hasfelmetsző Jackes bejátszásokkal a The Ripper, majd ’84-ből a The Sentinel következett, kivetített dobókésekkel, a lemezborítóról ismert metáltigrissel és meglepetésre egy igazi diszkógömbbel. Sivatagban autóztunk a ’81-es Desert Plains alatt, villámlott a 2018-as Lightning Strike-ban, majd a ’86-os Turbo Loverben és a pörgős 1980-as Steelerben is kisebb lézershow várt ránk. Az idén 75 éves metálisten bárszékre ült, hogy néhány percig elbeszélgessen híveivel, meg is énekeltetve a nagyérdeműt.
A ’78-as Delivering the Goods-ban Richie Faulkner letette Gibson Flying V-ját és egy Gibson Les Paulon játszott a bluesosabb hangzás kedvéért. A friss, vangelises szintiintróval kezdődő, 2024-es Panic Attackot a majd’ fél évszázaddal idősebb, szintén bluesos hangzású Victim of Changes követte a Sad Wings of Destiny lemezről, a kivetítőn Ikarosz képe és újabb lézershow kísérte a monumentális számot. A 2018-as No Surrenderben a dobos Travis Scott is vokálozott, majd rövid apokaliptikus bejátszás után jött a dal, ami a 90-es évek MTV-nézőit sokkolta félholtra, az említett dobintróval beindult a Painkiller.
Némi jelképes visszataps után belevágtak két újabb Screaming for Vengeance-es dalba, felcsendült a The Hellion és az Electric Eye. Az újabb elsötétedést motortúráztatás törte meg, mindenki tudta, hogy Metálisten Harley-re pattan, hogy beguruljon szokás szerint. Így is lett, jött a motorosok himnusza, a Hell Bent for Leather ’78-ból, majd szokás szerint a British Steel legnagyobb slágerével, a Living After Midnight-tal búcsúzott a kvintett. Metálszem nem maradt szárazon.
„A Judas Priest a tökéletes heavy metal zenekar tervrajza.” – Corey Taylor (Slipknot)
A boldogan távozó fekete seregben csak a legpozitívabb kommentárokat lehetett elkapni a kijárat felé araszolva. A Judas Priest ugyanis annyira élő és aktív zenekarnak tűnik több mint fél évszázados karrier után is, hogy egy percig nincs az embernek az az érzése, hogy egy, a zenekar tagjaiból verbuvált profi tribute-zenekart látnánk, ahogy manapság oly sokszor. Ez tényleg A Priest, a maga kivételes múltjával, ikonikus dalaival, stílusteremtő kinézetével (bizony, nekik köszönhetjük a szöggel kivert metálos cuccokat is), kiváló visualekkel és hibátlan megszólalással.
Remélem, Jelusickék a színpad széléről ellestek pár fogást a turné során zenei- és színpadi alázat témakörben. Hátha nekik is megadatik pár évtizednyi, fémes siker.
A setlist:
- You’ve Got Another Thing Comin’
- Metal Gods
- Breaking the Law
- The Ripper
- The Sentinel
- Desert Plains
- Lightning Strike
- Turbo Lover
- Steeler
- Delivering the Goods
- Panic Attack
- Victim of Changes
- No Surrender
- Painkiller
+
- The Hellion
- Electric Eye
- Hell Bent for Leather
- Living After Midnight
Írta: Farkas Péter
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
