Majka is támogatja a földijét – INGYENES 5G Koncert nagy nevekkel és feltörekvő tehetségekkel

Majka is támogatja a földijét – INGYENES 5G Koncert nagy nevekkel és feltörekvő tehetségekkel
 Befutott zenekarok mutatnak be felfutóban lévő tehetségeket október 8-án Budapesten, a Szabadság téren egy többórás, ingyenes koncerten. A Yettel Stage 5G Koncert szervezői arra vállalkoztak, hogy a hazai élvonal legnagyobb nevei mellé olyan fiatal zenekarokat hívjanak meg, akik ugyanonnan indultak el, mint a már befutott elődök, ezzel is segítve a jövőjüket. Az idei nyáron is a legnagyobb tömegeket összehozó „ózdi hős”, Majka például a 80-as évek amerikai életérzését mesterien bemutató Perrint hívja majd színpadra.

Egy helyről indultak, de vajon ugyanoda érkeznek-e? Egy ambiciózus bandának nagy lökést jelent, ha mögé áll egy ismert név, segíti, támogatja, és ha még a színpadra is maga mellé “emeli”, az hatalmas lendületet adhat a csapatnak. A Yettel Stage zenei platform pont erre vállalkozott, azzal a csavarral, hogy a nagy név egy földijét, azaz egy ugyanabból a városból vagy annak környékéről származó feltörekvő bandát indít el ilyen módon a pop-rock csúcs felé. A Yettel Stage célja mindezzel, hogy országos ismertséghez segítse a tehetséges előadókat a digitális eszközök és a rutinos zenei alkotók tapasztalata által.Majka igazán tudja, mi jelent lentről indulni. Ezt meg is énekelte már, az Igazi Hősben „Ahonnan én jövök, ott nem terem semmi.” Ezért is állt a projekt mellé és hozta magával a Perrin formációt, akik szintén ott lesznek majd a nagy előd mellett a koncerten. A feltörekvő tehetségek közül nem hiába ezt a csapatot választotta ki Majka. “Idehaza nem mindennapi, hogy egy formáció funky és soul hangzással próbáljon meg betörni a popiparba” – mondja az ózdi fenegyerek. “Az pedig különösen ritka, ha a stílus jellegzetességeit sikerül autentikusan visszaadni. A 80-as éveket idéző szintihangzást párosítva a számok alapját képező pattogós basszussal megkapjuk azt a vibe-ot, amit ők egyszerűen Cadillac-esztétikának hívnak. Meghallva számaikat azonnal megcsap minket az amerikai életérzés szele és látjuk magunkat, ahogy a Miami Beach-en autózunk, napszemüvegben” – mondja Majka.

Október 8-án a Szabadság téren nemcsak Majkát és Perrint láthatjuk, de csatlakozik hozzájuk a projektben szintén résztvevő Margaret Island, a The Pontiac, a Kacaj zenekar és egy meglepetésvendég is; a koncert pedig a Yettel 5G hálózata segítségével online streamen is követhető lesz.

További információ: https://tehetsegtolhangos.yettel.hu/