Malevolence/Ice Nine Kills/Five Finger Death Punch – koncertbeszámoló
(Malevolence/Ice Nine Kills/Five Finger Death Punch 2024.07.09. Papp László Budapest Sportaréna)
Talán nem mondok nagy hülyeséget, ha azt állítom, hogy a magyarországi koncertlátogatók legnagyobb százaléka tisztában van azzal, hogy mit várhat amennyiben a Papp Lászlóba vált jegyet megtekinteni egy fellépést. Tömegtől függetlenül gyors bejutást, szintén tömegtől függetlenül nagy sorokat az italmérő egységeknél, és a hangosításért felelős személyzettől függően többé-kevésbé visszhangos műsort. Lássuk, hogy a kedd este miben volt más a felsorolt átlaghoz képest.
Bejutásban semmiképp. Hét óra magasságában értem a helyszínre, és hét óra után hárommal már bent is voltam. Na de nyilván senkit nem az ülőhelyem megtalálásának kalandjai érdekelnek, hanem az, hogy mégis hogyan sikerültek a fellépések. Nézzük hát bandáról bandára.
A brit Malevolence nyitotta az estét, akiket másodjára volt szerencsém élőben látni és teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy ez volt a második kedvenc koncertem tőlük. Ez abszolút nem a srácok technikai tudása ellen szól, hanem az ellenük dolgozó technológia ellen. Remélhetőleg a küzdőtéren jobb volt a helyzet hangosítás szempontjából, mint a lelátókon, ugyanis azt a halk katyvaszt amit én érzékeltem ebből a bő fél órás fellépésből nem igazán tudnám pozitív jelzőkkel illetni. Főleg a dobok hangzása volt igen bántó a füleknek, akár egy Hello Kitty-s szett is állhatott volna a színpad hátulján, nagyjából ugyanazt a minőséget képviselte volna. Természetesen ezen negatív sorok alapján senki ne feltételezze azt, hogy a Malvolence egy rossz zenekar le, azt meg főleg ne, hogy nem éri meg őket megnézni élőben.
A technika ördöge miatt eléggé félve vártam az Ice Nine Kills kezdetét. Mivel ők voltak az egyetlen zenekar, akihez nem volt szerencsém korábban élőben, ezért reméltem, hogy itt azért semmi nem fogja beárnyékolni az élményt. Szerencsére nem is így lett, a hangzást nagyon szépen sikerült helyre rakni mire a horrorszínházi előadása megindult. Nem véletlenül használom a színház és előadás szavakat, mert egyszerűen koncertként aposztrofálni azt, amit itt láthattunk kevés lenne. Az események és a statiszták olyan sebességgel adták egymásnak a kilincset a színpadon, hogy csak kapkodni tudtam a fejemet.
A teljesség igénye nélkül: Patrick Bateman, Leatherface, zombik, egy levágott fej tiszteletét tette, illetve Alfred Hitchcock Psychojának legendás zuhanyzós jelenete is felelevenítésre került. Ez egy meglehetősen látványos, viszont elég kaotikus 45 percet eredményezett, ahol néha már-már elvett az élvezeti értékből, hogy ennyi mindenre kell figyelni. Félreértés ne essék, minden szempontból profi volt a produkció viszont úgy érzem, a tökéletes élményt úgy képviselhetne Spencer Charnas és a mögötte aktuálisan játszó hangszeres szekció (Huszonnégy év alatt 16 zenész fordult meg a zenekarban a turnéra beugrókat nem számolva) ha egy másfél-két órás önálló koncertet láthatnánk tőlük. Egy kicsit kevésbé feszesebb tempóval, egy-egy számok közé beszúrt felvezetéssel (Ami itt szinte teljes egészében hiányzott) biztosan bőven több apróság ragadna meg mindenkiben, hiszen a Bostoniak több utalást rejtenek el egy-egy dalban, mint pár zenekar a teljes dicográfiájában.
Fél tízkor aztán Ivan Moody üdvözölt mindenkit a cirkuszban, és ezzel kezdetét vette a Five Finger Feath Punch/Báthory Zoli éltetés. Ezt a két részletet nehéz lenne elkülöníteni a kedd estéből, hiszen a magyarországi FFDP koncerteken (tökéletesen érthető módon) mindig kiemelt figyelmet kap a szentendrei születésű úriember. A koncert első felében még inkább a zenéé volt a főszerep, az első 8 szám alatt alig volt megállás, és csak úgy repkedtek a slágerek egymás után.
A nyitó Welcome to the Circus után egyből következett a Lift me Up (kár hogy Rob Halford nem ugrott be, ha már úgyis errefelé jár a Judas Priesttel) majd Trouble, Wash it all away, és sorolhatnám tovább, de úgyis bárki meg tudja tekinteni a pontos setlistet. Amit viszont a koncertről készült felvételek nem tudnak visszaadni, az elsősorban a hangzás. Ami úgy, ahogy van tökéletes volt.
Mint említettem, ülőhelyen tekintettem meg a koncertet, ráadásul oldalról, de így sem volt semmi okom, hogy belekössek a hangosításba. A küzdőtéren bár nem tudhatom, hogy ugyanez volt-e a helyzet, de ahogy végignéztem a közel teltháznyi embert nem úgy tűnt, hogy bárki fülére tapasztott kézzel menekülne az arénából. És a műsor, egyébként sem alacsony minőségét egy olyan lézershow emelte meg tovább, amiből a legnagyobb elektronikai zenészeket felvonultató fesztiválok is bőven tanulhatnának.
A Five finger koncertekről alapjáraton elmondható, hogy nagyban befolyásolja az élvezeti értéküket, hogy Ivan Moody milyen hangulatban van. A denveri énekesnek közel sem balhés életútját behálózta a függőség, és több letartóztatás is. Ezekről mind-mind említést tett a koncert kétharmadánál, ahol külön kiemelte, hogy ezekben a nehéz időszakokban Báthory Zoli volt az egyetlen, aki folyamatosan kitartott mellette, és támogatta őt. Ezért köszönetképpen érkezett a színpadra egy piros-fehér-zöld torta, majd némi ösztökélés után pár ifjú rajongó is, hogy segítséget nyújtsanak az elfogyasztásában. Számomra egy kicsit túl hosszú volt ez a tizenöt perc közjáték, de ez legyen a legnagyobb gond. A színpad édességtől való megtisztulása után egy röpke hét számos levezetést kaptunk, ahol fej nem maradt mozdulatlan.
A majdnem pontosan két évvel ezelőtti FFDP koncert után úgy éreztem, hogy valami hiányzott a műsorból, kicsit csalódva távoztam a Papp Lászlóból. Most kedden viszont úgy indultam hazafele, hogy reménykedem, nem kell újabb két évet várni a következő alkalomig.
Írta: Pásztor Attila
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
Five Finger Death Punch koncertfotók 2024.07.09. Papp László Budapest Sportaréna
Ice Nine Kills koncertfotók 2024.07.09. Papp László Budapest Sportaréna
Five Finger Death Punch koncertképek 2022.07.05. Papp László Budapest Aréna
Five Finger Death Punch 2020 Budapest – koncertfotók 2020.02.20. Papp László Budapest Sportaréna