A 2000-ben startolt, így idén már negyedszázados működését ünneplő Kalapács zenekar Ezerből egy címmel új nagylemezzel jelentkezett. Az utóbbi időszakban egy komoly nehézség miatt először a tagság minimális megváltozására kényszerült, jelenleg viszont már hat taggal felálló heavy / power csapat friss albumára ezúttal 12 tétel került.
Kalapács József gondolatai a friss dalcsokor megszületéséről:
„Hiába az album grafikájának sötét, komor tónusa, ez egy barátságos album, sok reménnyel, ami igyekszik kiütni a lábát a rossz dolgoknak, amik azért óhatatlan megjelennek, mert ha az ember az életről akar viszonylag őszintén fogalmazni, muszáj megemlíteni ezeket is. A dalszövegírást pedig nem úgy fogom fel, hogy ezen külön dolgozok. Az munka, amikor felviszem az emeletre a hangfalakat, de ez nem olyan jellegű dolog. De egyébként annyira nem nehéz, hiszen nem mindig ugyanazok az érzések vannak bennem sem. És nem mindig ugyanazok az érzések a legfontosabbak a mindennapjaimban. Inkább az a nehezebb, hogy megtaláljam, melyik dal mit akar belőlem előhúzni. Ha már megvan az alapgondolat, hogy miről szóljon, már jön magától.”
A megjelenéshez időzítve a lemez címadó dala is már elérhető szöveges videóként.
Kalapács – Ezerből egy (hivatalos videoklip / official music video):
www.youtube.com/watch?v=
A dalról:
“Ez a dalszöveg szinte videoklip szókapcsolatokban. Valójában inkább érzések csupán a körülöttünk zajló dolgokról, amiben mindenki az egyéni szabadság-határáig keresgeti a helyét, és próbál kiemelkedni ebből a masszából, hogy az egyéni céljai megvalósuljanak. Nincs minden beleírva, amit gondoltam erről, mert nem fért bele, ennyi versszakra volt lehetőség. (nevet) De az alapgondolat, hogy minél inkább képes az ember önmagához és a környezetéhez őszinte lenni, annál inkább megélheti a szabadságát. Minél kevésbé a megfelelési kényszer szab meg, annál szabadabbá lehetsz.”
Az Ezerből egy album egy 32 oldalas – exkluzív interjúkat (Kalapács József, Auraleak, Aurora, Don Gatto, Helldiver, Junkies, Kisbé, Lord, Mobilmánia, Nagy Feró, Nevergreen, Ragály, Stonedirt), két posztert, és egy kétoldalas lemezajánlót tartalmazó – tematikus H-Music magazinnal együtt jelent meg.
A CD+magazin kombó március 8-tól elérhető a Relay és InMedio újságosoknál, illetve az Auchan áruházakban, valamint a lemezboltokban, és a zenekar koncertjein, a CD a MediaMarkt üzletekben. De természetesen a kiadói shopból is rendelhető további Kalapács termékek mellett: https://kalapacs.hmusic.hu/
Dallista:
01. Útvesztő
02. Aki élni mer
03. Nehéz idők idején
04. Gyilkos játszma
05. Ezerből egy
06. Mindig szabad legyél
07. Tudod jól, hogy ki vagyok
08. Hajsza
09. Száműzött
10. Felkel a nap
11. Halálmadár
12. Meghasonlás
Felvétel, keverés, mastering: Ecseri Vasmű Stúdió
Hangmérnök: Weisz “Kicsi” László
Zenei rendező: Beloberk Zsolt
Borító, grafika: Devecz Ádám – SUNDSGN
https://www.facebook.com/
fotó: Radó Norbert
A lemezt rögzítő felállás:
Kalapács József – ének
Weisz László – gitár, vokál
Nagy Máté – gitár, vokál
Beloberk István – basszusgitár, vokál
Beloberk Zsolt – dob, vokál
Hatodik tag, a hosszú betegség után felépült Sárközi Lajos, így három gitárral sújt le a Kalapács.
Az albumról szöveges videóként korábban már bemutatott dalok:
Aki élni mer – www.youtube.com/watch?v=
Tudod jól, hogy ki vagyok – www.youtube.com/watch?v=
Útvesztő – www.youtube.com/watch?v=YlR3_
Kalapács zenekar FB-oldal: https://www.facebook.com/
Az Ezerből egy album az online felületeken: https://bfan.link/ezerbol-egy