Nem minden jó frontember énekel David Garrett – koncertbeszámoló

Nem minden jó frontember énekel David Garrett – koncertbeszámoló

Nem minden jó frontember énekel David Garrett – koncertbeszámoló

(David Garrett koncert 2025.04.30. Budapest, MVM Dome)

 

 

David Garrett megszüntette a klasszikus és a könnyűzene közti határokat, új dimenziókat nyitva egyedi interpretációival. A lenyűgöző hegedűvirtuóz most megjelent, Millennium Symphony című albumával az elmúlt 25 év legnagyobb slágereit dolgozta fel Ed Sheerantől Taylor Swiftig. Ezzel az új, és látványos crossover produkcióval indult világkörüli turnéra, melynek keretén belül április 30-án látogatott el hozzánk az MVM Dome-ba.

 

 

Ami első körben feltűnt számomra, a közönség színessége volt. Gyakorlatilag minden korosztály képviseltette magát, a nagyszülőktől elkezdve, az egyetemistákon át, a tizedik évüket épp, hogy betöltő gyerekekig. Külföldiek is szép számmal akadtak, akik kifejezetten a koncert miatt érkeztek hozzánk. A küzdőtéri ültetett és a színpaddal szemközti szektorok szinte teljesen foglaltak voltak, kétoldalt még akadtak üres székek, de az összképet ez sem rontotta különösebben. Szintén jó volt látni, hogy az emberek többsége komolyan vette az eseményt, rengeteg férfi érkezett zakóban vagy komplett öltönyben és több nő kisestélyit öltött magára.

 

 

Ehhez képest David Garrett mit viselt? Egy szürke melegítőnadrágot pólóval és egy vékony selyemzakóval… Bár ezen a kontraszton tényleg fennakadtam egy pillanatra, többet esélyem sem volt a koncert végéig ezen gondolkozni, hiszen 8 órakor egy 5 perces feszültségkeltő intró után megkezdődött és ezzel együtt teljesen magába szippantott a show.

 

 

David Christian Bongartz, azaz a 44 éves német származású David Garrett természetesen nem egyedül lépett színpadra. Zenekara további négy főjét alkotta még Vincen Garcia basszusgitáros, Bodi van der Heijden dobos, Franck van der Heijden gitáros és John Haywood billentyűs. A tagok közötti összhang szépen megmutatkozott, szavak nélkül kommunikáltak, Garrett pedig tény, hogy nem énekelt, de tökéletes frontemberként viselkedett végig. Kihasználta a színpad teljes terjedelmét, fel-alá sétált, sokszor a ledfal előtti kicsit magasított részre is felment, folyamatosan mosolygott és bevonta zenésztársait is a műsorba. A konferálásokból sem volt hiány, a hozzá nem értőknek is átadott tudásából valamennyit, többször hozta párhuzamba a klasszikus zenészeket a jelenkor slágerlistáinak vezetőivel.

 

 

A teljes dallista a cikk végén megtalálható, nem is érdemes igazán kiemelni egyet-egyet belőle, hiszen mind hatalmas slágerek, amiket az olyan emberek is ismernek, akiktől a tipikus pop dalok távolabb állnak. A Rammstein Mein Herz Brennt-je, a második felvonás egyvelege és a visszatapsok után a koncertet lezáró Welcome to the Black Parade a My Chemical Romance-tól és a Viva la Vida a Coldplay-től volt például számomra a leginkább hidegrázós. Utóbbi két dalt már a küzdőtéres ülőjeggyel rendelkezők többsége állva, közvetlenül a színpad elől hallgatta, a Viva la Vida végén pedig vokálokkal be is csatlakozhatott mindenki, ezzel téve fel az i-re azt a bizonyos pontot.

 

 

De korábban például Avicii Wake Me Up-jára is mindenki bulizott, illetve David Garrett az első felvonás végén a Shape Of You erejéig a leghátsó szektorok előtt kialakított kisszínpadon bemutatta looper tudását is. Jó érzés volt látni, hogy bár mindössze egy ember kísérte a főhőst, senkinek eszébe sem jutott akár csak hozzáérni sem, annak ellenére, hogy viszonylag sokan kísérték át a küzdőtér egyik végéből a másikba. A második felvonás során többször a lelátók lépcsőit is megjárta, több alkalommal leguggolt egy-egy néző mellé, miközben egyszer sem esett ki a ritmusból. Taylor Swift Shake It Off-ja alatt a dobos is a kisszínpadon zenélt, miközben Garrett össze-vissza közlekedett a nézők között.

 

 

Őszintén szólva, sosem hittem volna, hogy ennyire fogok élvezni egy olyan koncertet, ahol énekes helyett hegedűvirtuóz a frontember. Nekem vizualitásban volt egyedül egy minimális hiányérzetem, sokszor ugyanaz a képsorozat jelent meg a ledfalon, csak más háttérrel. Persze nem ezen volt a hangsúly, de szerintem mindenképp emelt volna még a show színvonalán. Illetve kifejezetten tetszett a Take Me to Church alatt leengedett harang, melyet Garrett szólaltatott meg a refrének alatt egy egyszerű rúgó mozdulattal lábbal.

 

 

Összességében elmondható, hogy egy életre szóló élménnyel gazdagodhattunk az este folyamán és biztos vagyok benne, hogy a nézők közül sokan nem fognak megelégedni azzal, hogy egyszer látták David Garrett-et és zenekarát élőben és legközelebb is részt fognak venni a koncertjén. Én is közéjük tartozom..

 

A koncerten elhangzott dalok:

 

  1. Felvonás
  2. Seven Nation Army (The White Stripes)
  3. Naughty Girl (Beyoncé)
  4. Moves Like Jagger (Maroon 5)
  5. Señorita (Shawn Mendes & Camila Cabello)
  6. As It Was (Harry Styles)
  7. Dance Monkey (Tones and I)
  8. Take Me to Church (Hozier)
  9. Wake Me Up (Avicii)
  10. The Joker and the Queen (Ed Sheeran)
  11. Despacito (Luis Fonsi)
  12. Mein Herz Brennt (Rammstein)
  13. Shape of You (Ed Sheeran)

 

  1. Felvonás
  2. Blinding Lights (The Weeknd)
  3. Russian Roulette (Rihanna)
  4. Survivor (Destiny’s Child)
  5. THE LONELIEST (Måneskin)
  6. Smells Like Teen Spirit/ Walk This

Way/ Smooth Criminal / The 5th/

He’s a Pirate

  1. Titanium (David Guetta, Sia)
  2. Shake It Off (Taylor Swift)

 

Ráadás:

  1. Welcome to the Black Parade (My Chemical Romance)
  2. Viva la Vida (Coldplay)

 

Írta: Matyi-Szabó Nóri

Credit: Hetessy-Németh Tünde

Szervező: Live Nation



 

Kapcsolódó tartalom:

David Garrett koncertfotók 2025.04.30. Budapest, MVM Dome