Pengetők és Paganini – Yngwie Malmsteen a MOM Kultban – koncertbeszámoló
(Yngwie Malmsteen koncert 2025.08.05. Budapest, MOMkult)
Ha létezik a metálgitárosok Olimposza, annak trónján minden kétséget kizáróan Yngwie Malmsteen ül. Legalábbis ha rajta múlna, egészen biztosan ő ülne.
A rock Chuck Norrisa többször járt már nálunk, de a mostani koncertje érdekes kivételt képez: ő maga kérte a szervezőket, hogy kis helyre rakják a fellépést, családiasabb hangulatot előidézve. Emiatt esett a választás a MOM Kult épületére, ami egy hagyományos kultúrház méreteit hozza így igen érdekes élmény is volt a Stratocasterek mágusát néhány száz, 40-es férfi (és pár hölgylátogató) társaságában, testközelből végignézni.
A két előzenekar közül a francia Spirit War kezdte az estét, kellemes, családbarát metáljával a szimpatikus trió hamar elnyerte a közönség tetszését. A szenior énekes-basszusgitáros Markus Fortunato és két ifjú társa fél órában hevítette tovább a meleg folyosón korábban jó háromnegyed órára összezsúfolt rockerhadsereget. Majd jött a görög Miss Andry; a Demónának öltözött énekesnő köldökig kivágott dekoltázsa szinte feledtette a kiváló hangját, ugyanakkor a zenekara úgy viselkedett, mint akik most végeztek el egy OKJ-s „Mit csinálj metálzenészként a színpadon”-tanfolyamot. Necc ingek, bőrmellények, gitárnyak nyalogatás, egymás hangszerén játszás, nyakba akasztós fésűszinti a ’la Thomas Anders, és a többi, és a többi… Akkora show-t csináltak a legények, hogy szerintem a zenéjükre nem is emlékszik már senki. Mindig vicces, ha egy előzenekar nem veszi észre magát.
No de a két rövid koncertecske után lépett pályára maga a mester, a mágus, a fáraó, a fénylény, a császár, vagy csak egyszerűen „A” gitáristen, Yngwie J. Malmsteen. A Europe mellett Svédország első számú haj- és rockexportcikke, akinek Eric Clapton után másodikként készített a Fender saját Stratocaster modellt (nem is nagyon látni más gitáron játszani), és akire a közönségbe kidobált pengetők száma alapján egy komplett gitárpengető-iparág épülhet (a lelkes technikus kolléga másfél számonként ragasztott új adag célszerszámot Yngwie mikrofonjára), eljött közénk!
Apropó mikrofon! A májsztró nem csak már-már megszokott, zseniális virtuozitásával kápráztatta el a nagyérdeműt, de meglepően jó énekhangjával is. Bár egy igazi frontember-énekes elkelne a bandába, ne felejtsük, hogy így még annyi reflektorfényt sem kell megosztania a 62 éves trubadúrnak, és a gázsi is kevesebb felé oszlik, persze. A főhős mellett régi harcostársa, a kiváló billentyűs Nick Z. Marino is többször dalra fakadva emelte az est színvonalát.
A dobokon Wyatt Cooper, basszuson a háttérbe húzódó Emilio Martínez kísérte az értő hallgatóság által lelkes ovációkkal honorált klasszikusokat. Yngwie esetében a „klasszikus”-kifejezés akár szó szerint is értendő. Bár a rockzene történetében több gitáros (mint Richie Blackmore, vagy a tragikusan elhunyt Randy Rhoads) is belevegyített komolyzenei elemeket szólóiba, az első igazán klasszikusokat feldolgozó, vagy metálzenébe integráló muzsikus bizony, a neoklasszikus stílust létrehozó, Malmsteen úr volt. Vivaldi és Paganini 20. századi leszármazottja egészen egyedi módon nevelt rá egy komplett, Judas Priesten és Maidenen felnövő generációt a több száz évvel korábbi virtuózok dallamainak élvezetére. A már 7 éves korától gitározó, elvált szülők gyerekeként igen engedékeny családban felnövő, vad és kezelhetetlen, mégis napi 9-10 órákat gyakorló fiúcskát nővére szoktatta rá a komolyabb zenékre, így – bár egy Jimi Hendrix-emlékműsor hatására ragadott először gitárt – fő hatásokként Bachot, Beethovent, Mozartot és Vivaldit említi (gyermeke is az Antonio nevet kapta a tisztelet kedvéért).
A kalandos és önpusztító éveket végre maga mögött hagyó, és kifejezetten jó formában lévő, lefogyott, energikus világsztár rögtön a lemez- és zenekarnév adó ’84-es Rising Force-szal adta meg az alaphangulatot, füst- és fényárba öltöztetve a kevésbé látványos műsorszámokhoz szokott MOM Kult színpadát. Az ezt követő dallista nem okozott csalódást még a legvájtfülűbb rajongóknak sem. Klasszikusok, mint a You Don’t Remember, az I’ll Never Forget, vagy a Fire & Ice, a Toccata, vagy az Adagio és természetesen a ráadás Black Star és az I’ll See the Light Tonight sem hiányozhatott. Az ínyencek még egyik nagy kedvence, Brian May Bohemian Rhapsody-s szólóját is felfedezhették a Far Beyond the Sunban, sőt a Deep Purple Smoke on the Water rövidített változata is felcsendült az est folyamán. (fun fact: Malmsteen ifjú korában hangról hangra bemagolta a Deep Purple Made in Japan koncertalbumát. Bár közvetlen inspirációként nem nevezi meg Blackmore-t, azért hatása felfedezhető a svéd húrnyűvő 22 albumán.) Ugyanakkor egy Malmsteen-koncertre nem a slágerek miatt megy el az ember. Ha egyetlen híres dalát sem adta volna elő, akkor sem távozott volna rossz szájízzel a vendégsereg, lévén hogy itt maga a mester az attrakció, a dalok csak eszközök hogy beszéljen hozzánk, tanítson bennünket, megfürödhessünk tudásában, sütkérezzünk fényében, két órára az istenek nektárja csepegjen fülünkbe.
Yngwie Malmsteen nem ismeri a „sok” kifejezést. Neki semmi nem sok. Ami másnak az, az neki még bőven kevés. Ahol más már abbahagyná, ő ott kezdi igazán. Ami másnak ciki, az nála magasművészet. Malmsteen nem gitározik, alkot. Nem túloz, ő maga a túlzás. Nem koncertet ad, kinyilatkozik. Nem zenél, létrehoz. Mindezt végtelen, soha el nem múló önszerelemben. Köszönjük, hogy láthattuk!
Yngwie fölött nem jár el az idő. Yngwie jár el az idő fölött. Egy Malmsteen-koncert időutazás, egy olyan tesztoszteron fűtötte rockkorszak utolsó dinoszauruszainak egyikével, amikor még Ferrarikon vitték a szőkített csajaikat a Jack Daniel’s-t lóbáló rocksztárok, ahol, ha egy gitáros a nyaka körül megpörgette a gitárját, az leeső állakat és nem együtt érző mosolygást váltott ki a nézőkből, ahol a rajongók egy 8×2 méteres Marshall erősítőkből álló fal láttán, nem azon tanakodtak, hogy vajon hányban van igazából hangszóró, és melyik szól is valójában. Kellett az a kor ahhoz, hogy most ott legyünk, ahol vagyunk. De vajon ide akartunk jutni?
A cikk nyomokban iróniát tartalmazott.
A setlist:
- Rising Force
- Top Down, Foot Down / No Rest for the Wicked
- Soldier
- Into Valhalla / Baroque & Roll
- Relentless Fury
- Like an Angel
- Now Your Ships Are Burned
- Wolves at the Door
- (Si Vis Pacem) Parabellum
- Badinerie (Johann Sebastian Bach cover)
- Paganini’s 4th / Adagio
- Far Beyond the Sun / Bohemian Rhapsody
- Seventh Sign
- Toccata
- Fire and Ice
- Evil Eye
- Smoke on the Water (Deep Purple cover)
- Trilogy (Vengeance)
- Guitar Solo – Overture
- Blue
- Fugue / Guitar Solo
- You Don’t Remember, I’ll Never Forget
Ráadás:
- Acoustic Cadenza
- Black Star
- I’ll See the Light Tonight
Írta: Farkas Péter
Fotó: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: LiveSound
Kapcsolódó tartalom: