Punk’s not dead – The Offspring és Simple Plan az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló
(The Offspring és Simple Plan koncert 2025.10.31. Budapest, MVM Dome)
Az egykor dühös, zabolátlan és társadalmon kívüli, eredeti punkzene koporsószegeinek beverésében – néhány társzenekarral együtt – kétség kívül a The Offspring is jelentős szerepet játszott. Mert ahhoz, hogy – az amúgy a 60-as évek surfrockjából eredő – anarchikus és mindenkritikus vad zene beköltözhessen a tinik tévéjébe, bizony meg kellett szelídíteni a fenevadat. Míg a Ramones ’74-ben hamisítatlan New York-i csövesekből, a Sex Pistols ’75-ben igazi angol rosszgyerekekből állt össze, addig a kaliforniai The Offspring létrejöttéhez már sokkal kevesebb méreg is elég volt, hogy – a Green Day-hez vagy a Bad Religionhoz hasonlóan – az egykori mesterek által heroinnal és vérrel tarkított útját egy vidámabb és felhasználóbarátabb mezsgyére terelje. Mert a punkzene vidám és szórakoztató is tud lenni, ha közben a hallgató nem arra asszociál, hogy a basszusgitáros leszúrja a barátnőjét, vagy a tagok összeverekednek a színpadon. Így aztán a napfényes kaliforniai punk bizony elfoglalta helyét az MTV zenei palettáján, és ha egy zenész bírta a tempós kettőnégyeket, a dúdolható dallamokat és nem akarta épp felvágni az ereit egy seattle-i garázsban, akkor jó eséllyel indulhatott az ifjú punkrajongók kegyeiért. Az Offspring sem tett másként: bár első, ’89-es saját nevű lemezük és a második, ’92-es Ignition még szerény sikereket ért el, de a Nirvana és a grunge által kitaposott ösvényen a punkzene is előtérbe került, így aztán a ’94-es Smash lemezük igazi világszám lett: 11 millió eladott példánnyal minden idők egyik legkelendőbb punkrock lemezeként tartják azóta is számon. A lemez legnagyobb slágerét, a Self Esteemet még azok is dúdolták akkor a középiskolában, akik életükben nem hallottak még punkzenét. Nem történt ez itthon sem máshogy, így aztán nem vállalt túl nagy kockázatot a koncertszervező, aki a banda aktuális világturnéján bejelentkezett a budapesti esemény megrendezésére. A bizalmat a közönség telt házas MVM Dome-mal hálálta meg.
No de ne rohanjunk előre. Az estét a legalább ennyire kedvelt, ’99-ben alakult, kanadai Simple Plan nyitotta meg, a rajongók nagy megelégedésére. A 90-es évek végi, és 2000-es évek eleji tinifilmek (Amerikai piték, Cooltúra, Sikoly-filmek, stb.) további új rajongókat szereztek a punknak, miközben tovább puhították azt, a Sum 41-t, a Blink 185-t, Avril Lavigne-t vagy épp a Simple Plant szabadítva rá a hallgatóságra. Az egy generációval idősebb bandákhoz képest még vidámabb, még popposabb hangszerelésű és mondanivalójú zenekarok az utolsó földrögöket dobták a klasszikus punk koporsójára, de tették mindezt olyan fiatalos hévvel és lelkesedéssel, hogy talán még a mindig morcos Johnny Ramone sem tudott rájuk haragudni, mielőtt 2004-ben kicsekkolt ebből a világból. Így hát a pesti közönség sem vette rossz néven előzenekaroskodásukat, sőt, egyes hangok szerint a Simple Plan nyerte az estét a nagy előddel szemben. A Magyarországon már sokadjára fellépő kanadaiak elnyomták minden híres számukat, előkerült a Shut Up!, a What’s New Scooby Doo?, a Where I Belong, az I’m Just a Kid, és a Perfect is.
De hát elsősorban a The Offspring miatt jöttünk, úgyhogy némi átszerelés után kezdődhetett volna a punkparádé, de a Garden Grove-ban alakult zenekar nem akarta meghazudtolni önmagát, így hamisítatlan amerikai stadion-mókázással szórakoztatták a nagyérdeműt. A banda kabalaállatkája, a farmerbe öltöztetett gorilla, Captain Apeshit igazi Superbowl hangulatot teremtett, volt itt pólók közönségbe lövöldözése, csókkamera (a Coldplay rajtakapott párja sem maradt ki), karaoke, hasonmáskeresés és F.U. cam, azaz mindenki jól bemutathatott a kamerának. Make some noise – íródott ki a hatalmas kijelzőre, és már bele is csaptak Dexter Hollandék a lecsóba.
A Smash lemez második legnagyobb slágere, a Come Out and Play indította a bulit, majd a ’97-es, pogóznivaló All I want következett, hogy a szintén pörgős, 2001-es Want You Bad diszkófényekkel folytassák a szeánszot. Happy Halloween! emlékeztetett bennünket Dexter a dátumra, majd gitáros örök cimborájával, Noodles-szel felváltva konferálták végig az estét. Jött az aktuális Supercharged lemezük nyitódala, a pörgős Looking out for #1, a lemezborítóhoz méltan kékbe és villámokba öltöztetve a színpadot. A ’99-es Staring at the Sun alatt Dexter gitárjára erősített kamera dobta fel az amúgy is színvonalas vetítést, itt tűnt fel először, hogy a szőke énekes sokszor puskázik a súgógépekről, még a régi daloknál is. A 2003-as Splinter legnagyobb slágere, a kutyás klipjéről is híres Hit That rövidített változatába kezdtek, hogy kisvártatva a 2000-es Original Pranksterbe menjen át a muzsikálás. A Hammerheadben óriás csontvázak fújódtak fel, maradtak is a koncert végéig, füstöt eregetve fogaik közül. A szintén az új lemezről származó Make It All Right alatt újra villámlott, majd megint a Smash következett: a pogós Bad Habit alatt konfettieső lepte el a közönséget. Noodles kifejtette, hogy hangosabbak vagyunk, mint ők, és mivel a helyszínen másfél millió ember zsúfolódott össze (persze), Guinness-rekordot is felállítottunk. Majd Ozzyra emlékeztünk egy rövid Paranoiddal és egy hosszabb Crazy Trainnel, amiben az amúgy a háttérben ütőhangszeres Jonah Nimoy gitárszólózott Randy Rhodes-t is megidézve. (fun fact: a multiinstrumentalista perkás amúgy Leonard Nimoy színművész, az Enterprise űrhajó Mr. Spockjának unokája). Jonah visszabújt a kongái mögé, hogy már ott mutathassa be őt és a zenekar többi tagját is Noodles. Persze elkérkedett Dexter Holland biológus-kutató phd-jével, majd előadta Edvard Grieg A hegykirály csarnokában című darabjának gitár-átiratát, a háttérben sok-sok vetített gitározó Noodles-szel. Természetesen a mesterek előtti tisztelgés sem maradhatott el: a Ramones I Wanna Be Sedated alatt Captain Apeshit a Ramones-koncertekről ismert táblával ugrált (rajta Gabba-Gabba Hey helyett a dal címével). A szintén Smash-es Gotta Get Away-ben a zenekarnál 10 évvel fiatalabb, de sokat látott Brandon Pertzborn, jó kis punkrock-dobszólóval szórakoztatta a hallgatóságot, hogy a felfokozott hangulatot némi zongorázással hozzák vissza a 120-as vérnyomásszint alá. A tavaly, magával a Queen-legendával, Brian May-jel Pozsonyban előadott ’97-es Gone Away-ben Dexter billentyűzött nekünk; a görögtüzes befejezés alatt a dal átmutálódott a Beatles Hey Jude-jába (először adták így elő), de maradván a Lennon-McCartney páros munkásságánál, következett az MTV-kedvenc Why Don’t You Get a Job?, amely nem csak szerintem a Beatles Obladi-Obladájának a szándékos koppintása. A finálé a német halandzsa „Gunter glieben glauchen globen” felhangzása után csakis a Pretty Fly (For a White Guy)-jal folytatódhatott, benne a színpadon autókereskedések előtt látható felfújhatós izékkel, amelyek a klipből ismert szerencsétlenkedő figurát idézték. A ’98-as Americana lemezről a The Kids Aren’t Alrighttal záródott a hivatalos rész. Némi visszatapsolás után első ráadásként a You’re Gonna Go Far, Kid csendült fel, hogy végül jöjjön a zenekar Satisfactionje, a gigasláger Self Esteem.
A The Offspring kiváló zenekar és kiváló koncertzenekar egyben. Bár Dexter Holland hangja kissé megfakult az évek során (ennyi üvöltözést semmilyen hangszál nem visel el hosszú távon), de a 40 évnyi rutin és könnyedség elképesztően szórakoztató eseménnyé varázsol minden Offspring-koncertet. És hát a slágerek mennyisége sem elhanyagolandó, nem sok banda büszkélkedhet több mint 40 millió eladott hanghordozóval. Valószínűleg Dexter Holland sem bánja, hogy amőbák vizsgálgatása helyett 60 évesen még mindig rocksztárosdit játszhat, teltházak előtt. És ha ilyen tempósan tolják a punkot 2025-ben, Johnny Ramone sem lehet mérges rájuk a túlvilágról, összeráncolt homlokkal figyelve ténykedésüket.
Credit: The Offspring Press Photo PC Daveed Benito
A setlist:
- Come Out and Play
- All I Want
- Want You Bad
- Looking Out for #1
- Staring at the Sun
- Hit That
- Original Prankster
- Hammerhead
- Make It All Right
- Bad Habit
- Paranoid (Black Sabbath cover)
- Crazy Train (Ozzy Osbourne cover)
- In the Hall of the Mountain King (Edvard Grieg cover)
- I Wanna Be Sedated (Ramones cover)
- Gotta Get Away
- Gone Away
- Hey Jude (The Beatles cover)
- Why Don’t You Get a Job?
- Pretty Fly (for a White Guy)
- The Kids Aren’t Alright
- +
- You’re Gonna Go Far, Kid
- Self Esteem
Írta: Farkas Péter
Credit: Live Nation, The Offspring Press Photo PC Daveed Benito
Szervező: Live Nation