Scream for me Budapest 2. – az Iron Maiden újra Budapesten (második este) – koncertbeszámoló
(Run For Your Lives World Tour 2025-2026, Budapest 2. – Iron Maiden, Halestorm 2025.05.28. Papp László Budapest Sportaréna)
Amikor Steve Harris, 50 éve hosszúhajú suhancként megalapította egy középkori kínzóeszközről elnevezett zenekarát, aligha gondolta, hogy majd’ két emberöltőnyi idő után egyrészt még mindig pengeti négyhúros hangszerét, másrészt még mindig fél perc alatt teleraknak bármilyen arénát, mind a nagypapakorú, mind, a banda alakulásakor még tervben sem lévő rockerekkel. Vagy tudta, de nem sejtette. Akárhogy is történt, az Iron Maiden fél évszázada lámpásként világít a fémzenék tengerén. A botrányoktól mentes, mindig szimpatikus, de sosem a saját maga paródiájává váló csapat hibátlan metál-himnuszai adják minden keményzene-rajongó alapműveltségének fő pillérét, (a Judas Priest mellett természetesen). Bár nyugodtan élhetnék a milliomos nyugdíjasok békés életét, Harris-ék, pár évente felhúzzák a magasszárú Pumákat, és útra indulnak, láthatóan élvezve egymás társaságát, a kényszerűség vagy kedvetlenség halvány érzetét sem keltve. Valószínűleg szórakoztatóbb estéről estére tízezreknek játszani és másnap ötcsillagos szállodákban ébredni, mint otthon füvet nyírni.
Nagy szerencsénkre újra eljött az idő, hogy bepakolják a hangszereket és jubileumi turnéba kezdjenek, ráadásul pont fővárosunkat kiszemelve a dupla premierre, két teltházas estével megalapozva a sikeres kirándulást. A dobok mögött immáron (a szintén nem tini) Simon Dawsonnal, lévén, hogy a közönségkedvenc, gyűrött arcú, de mindig jókedvet sugárzó Nicko McBrain egészségügyi okokból szögre akasztotta dobverőit, megadva a lehetőséget Steve Harris szólózenekarában játszó ütősnek, hogy friss tempót hozzon az amúgy sem lagymatag nótákba. A világ talán egyetlen zenekara, ahol három egyenrangú szólógitáros hergeli a hangszerét a színpadon, ezúttal is Adrian Smith, Dave Murray és a még mindig lelkesen ugráló Janick Gers szólózta szét felváltva a jól ismert dallamokat.
A Papp László Sportaréna felé hömpölygő Maiden-pólós tömeg a második este sem kellett, hogy csalódjon. Fél 8-kor csapott a húrokba az előzenekar, a 21. századi rockerek körében szintúgy népszerű, Grammy-díjas Halestorm. A hírekbe legutóbb a Skid Row helyettes énekeseként bekerülő Lizzy Hale és dobos bátyjával 1997-ben alapított zenekara 40 perces műsorral melegítette be a lelkes publikumot.
9 dalos szettjükben helyet kapott a Fallen Star, a Mz. Hyde, a Watch Out, a Love Bites, a Darkness, a Rain Yer Blood, a Wicked, az I Get Off és zárásként az Everest, sőt, még egy dobszóló is elfért. Fun fact: a reszelőhangú, idén már 41 éves Lizzy Hale, nőként elsőként részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a Gibson cég saját, névre szóló Lizzy Hale Explorer gitármodellt dobott piacra, hivatalos reklámarcává téve az elképesztő hangadottságai mellett kiváló gitárszólókat tekerő, amerikai énekesnőt. Bátyja Arejay Hale kicsit kilógott a sorból rózsaszín hajával és cirkuszi mutatványokat idéző dobverőpörgetős dobolásával, az értő közönség mégis jól fogadta az amerikai Red Lionban alapított bandát és palástban-tornadresszben színpadra lépő frontasszonyát. De az órákra pillantó tekintetek árulkodtak: a többség persze Bruce Dickinsonék miatt érkezett (majd ősszel Halestormozunk rendesen).
Háromnegyed 9-kor el is jött, aminek jönnie kellett, az UFO Doctor Doctor Please-je és elhagyott utcákon bolyongó kamera képei után az 50 éves Maiden a kedd esti előadáshoz hasonlóan, a 20 éve nem játszott Murders in the Rue Morgue-gal robbant be a Sportaréna színpadára, párizsi látképpel a hátuk mögött. A korábbi turnék cirkuszi-színházas díszleteihez képest ezúttal inkább a kétdimenziós megjelenés mellett döntöttek, főként LEDfalakra vetített látványelemekkel egészítették ki a nagyszerű muzsikációt. De ha a korukat meghazudtoló energiával rohangáló társaság belekezd, igazából mindegy, mit is látunk mögöttük; a zene dinamikája, kreativitása és hangulata óhatatlanul vigyorgást vált ki az ütemesen fejet rázó hallgatóságból. A második Wratchild, majd az utoljára negyedszázada felcsendült Killers után egy újabb csemege, a 2014 óta hiányzó Phantom of the Opera következett.
A megasláger Number of the Beast némi némafilmes horrorfilmvetítés repített a pokol bugyraiba, majd a 12 éve nem hallott The Clairvoyant pörgette tovább az időgépet, a háttérben Eddie kabalaszörny bölcs jósként írogatott a Nagykönyvbe. A lemezcímadó Powerslave-et Dickinson tollas maszkban, a borítóról ismert, egyiptomi Eddie-Ramszesz előtt adta elő, míg a közönségkedvenc 2 Minutes to Midnightot (Eddie háborús hősként/bűnösként pihent gépfegyverével kezében a kivetítőn), a szintén bonyolult című, zombikalózos háttérvetítéses, jó hosszú Time of the Ancient Mariner követte, előtte az új dobos bemutatásával.
Felcsendült a kihagyhatatlan Run to the Hills, majd a koncerteken ritkábban hallott Seventh Son of the Seventh Son epikus darab is, hogy a pólóverseny-győztes The Trooper következzen, (magyar) zászlólobogtatással, és kardozós, 3 méter magas Eddie-vel. A hivatalos műsort a ketrecbe zárt frontemberrel előadott Hallowed be Thy Name és a névazonos Iron Maiden zárta, Eddie ezúttal gumiszobában vergődött a háttérfalon, hogy végül szinte ránkugorjon a kivetítőről. Az előre borítékolható visszataps után Winston Churchill beszédére érkeztek a színpadra a veterán rockerek, hogy a pilótaként is kiválóan teljesítő Dickinson privát himnusza, az Aces High repítsen bennünket a felhők közé – vadászpilóta Eddie az égben sem kímélte ellenfeleit. A ráadásként eddig nem használt Fear of the Dark csalt könnyet a fekete sereg szemébe, hogy végül az űrhajó belsőben játszódó Wasted Years-szel búcsúzzon újabb pár évre a legendás társaság a magyar (és az idelátogató külföldi) közönségtől.
Az Iron Maiden sosem volt nevetséges, sosem volt szánalmas, sosem volt unalmas, az Iron Maiden mindig kemény volt, de fogyasztható módon, mindig szórakoztató volt, de sosem gagyi, mindig egy olyan szintet képviselt, amely beleköthetetlenül (van ilyen szó?) helyezte el a rockzene többszereplős trónjára. Fél évszázadnyi metálkodás után a banda újra bebizonyította, hogy nem véletlenül tartja őket fő inspirációjának számos világhírű zenekar, hogy az emberséges viselkedés átjön a zenén, és hogy ha a virtuozitás intelligenciával párosul, abból rossz nem sülhet ki. Az Iron Maiden egész életünkben jelen volt, és az öregurak energiaszintjét figyelve, még jó pár évig velünk is marad. Hangozzék el még sokszor a „Scream for me Budapest!”.
A setlist:
- Murders in the Rue Morgue
- Wrathchild
- Killers
- Phantom of the Opera
- The Number of the Beast
- The Clairvoyant
- Powerslave
- 2 Minutes to Midnight
- Rime of the Ancient Mariner
- Run to the Hills
- Seventh Son of a Seventh Son
- The Trooper
- Hallowed Be Thy Name
- Iron Maiden
Ráadás:
- Aces High
- Fear of the Dark
- Wasted Years
Írta: Farkas Péter
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
Iron Maiden – Run For You Lives World, 2 nap 2025.05.28. Budapest, Papp László Sportaréna
Halestorm koncertfotók 2025.05.28. Papp László Budapest Sportaréna