Szerdán Lordi koncert a Barba Negrában!

Szerdán Lordi koncert a Barba Negrában!

Október 12-én végre ismét befut Budapestre a Lordi: a Barba Negrában bemutatkozik majd az új gitáros, Kone, és megismerhetünk jópár slágert a Lordiversity albumról is. Vendégként az Amalgama játszik Judas Priest és Manowar ihlette dalokat.

 

A Lordi a Killectour több állomását volt kénytelen elhalasztani a járvány miatt az elmúlt években, így idén végül már az új albumot bemutatva pótolják fellépéseiket. A Lordiversitour tehát a hét lemezből álló Lordiversity bemutató turnéja, egyben az új gitáros, Kone is debütálása a Lordival a színpadon.

A szörnyzenekar nyáron jelentette Kone csatlakozását, aki a pár hónapja távozott Amen helyére érkezett. A szóló karrierbe kezdett Amen távozása kapcsán így fogalmazott közleményében: „Az élet megy tovább és az emberek változnak. Nem tudom, hogy a jövő mit tartogat, de annyit rl tudok mondani, hogy egyszerre érzek megkönnyebbülést és szomorúságot. Az életem egy nagy fejezete záródik le, és hálával és némi bizonytalansággal tekintek a jövőbe.”

Az Arockalypse című lemezével és a 2006-os Eurovízión elért sikerével áttörést elérő Lordi időről időre újabb szenzációkkal lepi meg a közönséget, ilyen volt a 7 lemezes Lordiversity album is.

A finnek ezúttal a Barba Negra Blue Stage színpadon, vagyis a Barba Negra Track területén felállított fedett helyszínen játszanak. A turné vendégeként a 2001-ben, Szentpéterváron alapított heavy metal csapat, az Amalgama érkezik majd, akik a Brothers in Rock című új lemezüket mutatják be. Az együttes zenéjét többek között a Judas Priest, a Manowar és a Scorpions ihlette, Dark Night című új klipjüket itt láthatjuk:

 

 

 

a Livesounds bemutatja: LORDIVERSITOUR 2022
2022. október 12., szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra
Lordi, Amalgama koncertek
Belépő: normál elővételben 8500 Ft, a koncert napján 9500 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a https://tixa.hu oldalon, továbbá a Ticketportal és az Eventim hálózatában.



Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://www.lordi.fi/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1822986824563435/

 

Kapcsolódó tartalom:

Lordi koncert – Lordiversitour 2022- 2022. október 12. Budapest, Barba Negra

Lordi Killectour 2020 Budapest – koncertfotók 2020.02.16. Barba Negra Music Club