Szerelem sokadik szúrásra – Scorpions az Arénában – koncertbeszámoló
(Scorpions koncert 2024.06.29. Papp László Budapest Sportaréna)
Scorpions koncertre menni kicsit olyan érzés, mint az Idétlen időkigben szerepelni, ugyanazok a 50 pluszos (ex)rockerek asszonyaikkal, nagyjából ugyanazok a dalok, hasonló visualek (Las Vegas, csajok, motorok, villámok, skorpiók), egy kényelmes nagypapaként fel-alá mászkáló Klaus Meine, és évtizedek óta ugyanazokat mozdulatokat végző két gitáros, Rudolf Schenker és Matthias Jabs. A dolog mégis működik, egyszerűen azért, mert ezek az öregurak nem véletlen foglalják el méltó helyüket a szakmában: a megkérdőjelezhetetlen ének- és hangszertudáson túl ugyanis a legjobb értelemben közhelyes rockhimnuszokkal és precíz német profizmussal örvendeztetnek meg bennünket, amióta világ a rockvilág.
Ráadásul a Motörhead szomorú apropójú megszűnése után levadászták a szakma egyik legrutinosabb és legpatentebb dobosát, Mikkey Dee-t, aki szemmel láthatóan teljesen jól érzi magát a bandában, sőt – bár a megkérdőjelezhető nyilatkozatai miatt eltávolított és időközben sajnos elhalálozott – James Kottakhoz képest talán még feszesebbé tette a hangzást. És ne felejtsük el a lottónyertes Paweł Mąciwodát, aki 20 éve, 37 évesen valami isteni beavatkozásnak köszönhetően egy sima lengyel bőgősből valahogy a Scorpions basszusgitárosa lett és az évek során hozzáőszült az agg bandához. (Mielőtt megkapnánk a kommentekben: igen, tudjuk, játszott sokat külföldön előtte, más sztárokhoz is volt szerencséje, bla-bla, akkor is örülhet, na.)
Ja, és még mindig nem unják, erről minden alkalommal tanúbizonyságot tesznek. Nyilván minden este pontosan ugyanazokat a mozdulatokat hajtják végre, ugyanazokat mondják a helyi közönségnek, ugyanúgy dobálják a dobverőket és pengetőket, mégsem tűnik egy percig sem hakninak. Valószínűleg ha az lenne, ők lennének az elsők, akik inkább otthon maradnának. De a rocksztárság különleges átok és áldás egyszerre. Az 59 éve tartó kivételezettségből nem lehet csak úgy kiszállni, ahogy azt láthatjuk a 80 évesen is turnézó Rolling Stones, vagy a Deep Purple esetében. Ha estéről estére tízezrek rajonganak érted, mert jó, amit csinálsz, nem fogsz holnaptól füvet nyírni és a többi 70 évessel snapszerozni a kert végében. Inkább a kofferből élsz újra és újra hónapokig, egy olyan turnén, amelynek a bevételeiből megveheted a 34. oldtimer autódat, és még az ükunokáid is a Harvardra járhatnak, ha úgy tartja kedvük. Mi meg nézőként örülhetünk, hogy nekünk persze a dolog áldás része jut.
Kedvenc németeink a Love at First Sting album 40 éves jubileumát megünneplendő indultak ezúttal turnéra, a ’84 márciusában megjelent lemez 9 dalából 8 el is hangzott az este folyamán. Rögtön a nyitódal, a Coming Home megadta az alaphangulatot, majd egy új Gas in the Tank, egy The Zoo és a Coast to Coast után újra a nosztalgiafaktor érvényesült: az I’m Leaving You, a Crossfire és a Bad Boys Running Wild csendült fel a klasszikus korongról.
Matthias Jabs instrumentális szólódala a Delicate Dance következett, melyben a Klaus-szal egyetemben valószínűleg egészségügyi kitérőt tévő Rudolf helyett Jabs gitártechnikusa, Ingo Powitzer gitározott. Jöhettek végre a balladák, a közönség által kiválóan énekelt Send me an Angel után jött a koncert egyik csúcspontja, az ukrán konfliktus miatt orosztalanított és rendszerváltásos nótából „sima” békehimnusszá átalakított Wind of Change. Mielőtt visszatértünk volna a Love at first Stinghez, a ’90-es Crazy World egyik legnagyobb slágere, a Tease Me, Please me következett, a kivetítőn sztriptizes csajszik idézték fel az erotikusra sikeredett videoklipet.
Felcsendült a 40 éves The Same Thrill, majd Mikkey Dee dobszólója verte fel a hangulatot a fináléhoz, az este során többször visszatérő, szerencsejáték témakörű vetítéssel. Bár dobosként (aki amúgy a Scorpions-ra kezdett el 30 éve dobolni), nem vagyok a dobszólók nagy rajongója, de ez mégis egész szórakoztatóra sikeredett, rockkoncertre való közönségbarát dobhőbörgés volt sok lábdobbal, sok cintányérral és mozgásában leginkább a Muppet Show dobosára emlékeztető, mindig atlétatrikóban feszítő, kamionsofőr kinézetű szimpatikus Mikkey-jel a cájg mögött. Bátran kijelenthetjük: ahogy a kivetítő animált félkarú rablója, úgy a dobos nélkül maradt zenekar is megütötte vele a jackpotot.
Rudolf Schenker arcából lehetett sejteni a következő állomást: sötétből indult a Blackout, hogy végül felkapcsolódjanak a nagyvárosi fények: a Big City Nights-szal ért véget a koncert hivatalos része. Persze a visszataps sem maradt el, így mindenki nagy örömére a Still Loving You sem – minden idők egyik legszebb rockballadáját hallva a közönség 10ezres kórusként segítette az amúgy egész életében hangszálproblémákkal küzdő Meinét. Majd a jubileumi album talán legnagyobb slágere zárta az estét: természetesen a Rock You Like a Hurricane-nel búcsúzott a legendás társaság.
Aki még nem járt Scorpions koncerten rockrajongóként, legyen kedves és pótolja, amíg teheti. Lehet nevetgélni a kedves német öregurakon, de az biztos, hogy a rocktörténelem sokkal szegényebb lenne nélkülük. Tessék utánuk csinálni. Grüß Gott.
Írta: Farkas Péter
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
Scorpions koncertfotók 2024.06.29. Papp László Budapest Sportaréna
Scorpions koncertfotók 2022.05.30. Papp László Budapest Sportaréna