A gitárlegenda, akit kenyérre lehet kenni – Steve Vai koncerten jártunk
(Steve Vai koncert 2023.04.12. Budapest, Akvárium Klub koncertbeszámoló)
Először is elnézést a szóviccért, de kellett egy cím, amiből rögtön tudja bárki, aki ezt a koncertbeszámolót olvassa, hogy az író laikus. Mentségemre szolgál, hogy az instrumentális gitár-rock nem minden idők legelterjedtebb műfaja. Jó ok erre, hogy az átlagos zenehallgató legkönnyebben egy dal szövegével és énekdallamával tud azonosulni, nem véletlenül, hiszen ez a része a zenének az, amit több-kevesebb sikerrel bárki elő tud adni zenei előképzettség nélkül is.
Mit kezdjen az átlagos zenehallgató akkor egy olyan koncerten, ahol összesen egy dal egy rövid részében, különleges meglepetésként kerül csak elő egy énekelt rész? Ha Steve Vai rajongó vagy, akkor könnyű a válasz. Az Akvárium nagyterme meg is telt (feltételezhetően) nagyrészt ilyen emberekkel, akik komolyzenei koncerthez hasonló koncentrációval, transzszerű állapotban figyelték a mester minden mozzanatát. A hozzám hasonló avatatlanok pedig ámultak, hogy a fickónak milyen szép gitárjai vannak, és mennyi olyan hangot tud gitárból kicsiholni, amit sosem hallottam még.
Steve Vai közvetlen, barátságos és a rock zene ereje által nagyon fiatalosan konzervált forma (én nem mondtam volna meg róla, hogy 62 éves). Már rögtön a koncert legelején látszott, hogy úgy jön ki a színpadra, mintha az albérletéhez legközelebb eső rockkocsma színpadára lépett volna, és a közönség egytől-egyig a gyerekkori haverjaiból állna, akiknek végre megmutathatja, hogy milyen menő dolgokat tud csinálni a gitárjaival.
Beszéljünk a gitárokról. Nem szakmailag, inkább látványilag, mert nagy része a shownak a majdnem dalonkénti gitárváltás volt, illetve a várakozás, hogy vajon most milyen gitár jön. Egy idő után elvesztettem a fonalat, de csak Steve kezében legalább 5 gitár megfordult, és a színpadon nem ő fogott gitárt egyedül, volt olyan pontja a koncertnek, ahol még a színpadi technikai személyzet is gitárt fogott, hogy egyszerre öten játszanak elektromos gitáron, a basszusgitárt nem beleszámolva. Az említett hangszerek közül a kezdő gitár volt a leglátványosabb, krómozott tükörfényű testtel és kék ledekkel tarkított fogólappal. Egészen addig volt ez így, amíg elő nem került az este „sztárvendége”, a promó fotókból már várható szörnyszülött, Steve Vai és az Ibanez közös alkotása, a Hydra.
A Hydra saját bekezdést érdemel. Ő egy 3 nyakú, steam punk stílusú, MIDI jeleket is küldő, a játszott dallamokkal együtt rezgő hárfa húrokkal rendelkező gitárszerű hangszer, ha a gitárok Csernobilban születtek volna hármas sziámi ikerként. De még a gitárnyakak közül sem mondható egyik sem szokásosnak, a felső 12 húros, hosszában félig bundozatlan, a középső 7 húros (ezek közül egyik sem a szokásos száma a gitárhúroknak, ami 6), az alsó nyak meg basszusgitár nyak, de persze a változatosság kedvéért széltében félig bundozatlan. Az egész hangszer olyan nagy, hogy csak saját állvánnyal tud a színpadon megjelenni, na ez az állvány sem hagyományos, hiszen az átlagos állvány arra való, hogy tárold rajta a gitárt, amíg nem játszol rajta, ez viszont arra való, hogy ez tartja a gitárt, amíg Steve Vai játszik rajta. Annyira különleges játékszer ez, hogy saját dalt is kapott, Teeth of the Hydra címmel. Jogos a saját dal, csak sejtem, de erősen, hogy a Coco Jumbo pl. nem tudta volna kihasználni az adottságait.
Gitár, gitár és még gitár. Végeláthatatlan mennyiségű gitár témát (ismét sajnálatos szóvicc) hagyott még a levegőben a koncert. Kaptunk a zenekar viszonylag új tagjaként egy fiatal másodhegedűst (gitárost), Dante Frisiello-t, vagy ahogy Steve őt bemutatta: Mr. Biceps-et. Ő pontosan úgy nézett ki, mint akit egy Van Halen klipből hoztak ide. Amellett, hogy megmutatta ő is a szólózási képességét, talán még izgalmasabb volt azt látni, hogy tökéletes szinkronban tudta többször gyakorlatilag vokálszólamhoz hasonlóan kísérni Steve Vai témáit, amik gyorsak és bonyolultak voltak. Volt a háttérben még egy szintetizátor, ami mögé néha ő, néha más állt be, de az a hangszer ha valahol, akkor itt háttérbe szorítva érezhette magát.
A zenekar másik két tagja régi motoros volt. Jeremy Colson dobok mögött, és Philip Bynoe basszusgitáron. Két remek zenész, akik szintén kaptak csillogási lehetőséget 1-1 remek szóló erejéig. Mindketten különleges fazonok voltak, Jeremy ránézése vérbeli punk, pedig a dobolása annál sokkal szofisztikáltabb és sokszor visszafogottabb volt, Philip raszta hajából azt hihetnénk, hogy reggae zenész, pedig a játéka sokszor inkább jazz játékoséra emlékeztetett.
Mondhatnám, hogy a koncert tartalma rock dalokból állt ének helyett gitár dallamokkal, és nem lennék messze az igazságtól, de ezzel picit leegyszerűsíteném a dolgot. A rock/progresszív rock kifejezéseken kívül nekem sokszor a jazz szó forgott a fejemben. Persze nem jazz-t játszottak, de egyértelműen beleemeltek a zenéjükbe sok jazz-hez hasonló elemet és komplex fordulatot. Az is talán a jazz világához köthető, hogy sok olyan hangszín, hang szólalt meg Steve Vai gitárjából, amit legjobb szóval kísérletinek írhatnék le. Jellegzetes mozdulat volt tőle, hogy egyik kézzel a gitárhúrokat tépte olyan módon, hogy az sírt/sikított/énekelt/ordított/elferdült a tér-idő kontinuumban, miközben a másik kezével saját magát vezényelte, vagy a hangokat őrült mágusként kivarázsolta az éterből. Mindenesetre megadta a módját az összes hangnak.
Összesen közel kettő és fél órát adott nekünk az idejéből, látszott rajta, hogy szívesen tölt velünk minél többet belőle. Pár dalonként mikrofont ragadott és kaptunk egy-két vicces vagy érdekes történetet, illetve az első beköszönésekor hívta fel a figyelmet arra is, hogy nincsenek a színpadon mikrofonállványok (következésképpen énekmikrofonok sem), azért, hogy mi minél jobban láthassuk őket, a zenészeket. És tényleg a mikrofon – a pár konferáláson kívül – csak egyszer került még elő, amikor az egyik említett színpadi technikus (pontosabban a monitor technikus) operát énekelt olaszul a For the Love of God c. dal intrójaként. Hatalmas sikere volt vele.
Ahogy az egész koncert egyértelmű siker volt, telt házzal, baráti hangulattal, szuper hangosítással, igényes zenével.
Írta: Sághy-Új Gordon
Credit: Lukácsi Barnabás
Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
Steve Vai koncertfotók 2023.04.12 Budapest, Akvárium klub