Author Archive
Műfajokon átívelő show-val készül első magyarországi fellépésére a „kéthangú zseni”, a világhírű filippínó énekes, Marcelito Pomoy. A világslágereket, egyedülálló látványvilágot és koreográfiát felsorakoztató Ultimate Show május 24-én látható a Tüskecsarnokban, nemzetközi sztárvendégekkel és a „crossover néptánc” egyedülálló csapatával, az Urban Verbunkkal. A műsorban pedig felcsendülnek majd Az operaház fantomja musical ismert dallamai is, újragondolt feldolgozásban és…
Napjaink egyik legizgalmasabb rock formációja, a svéd lányok alkotta Thundermother egy egészen komoly – 26 állomásos – headliner turnéra indul tavasszal, ráadásul a spanyol Cobra Spell és az osztrák Vulvarine is velük tart, így garantálva a dögös, csajos r’n’r hangulatot. Budapestre március 26-án érkeznek. THUNDERMOTHER – Speaking of the Devil (2024) // Official…
Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Constellation”. Elindult a lemez előrendelés is, amiből megtudhatjuk, rendhagyó módon…
Harminc újabb hazai nevet jelentett be a Coca-Cola SZIN az Armin Van Buuren, Kamrad, Zara Larsson nemzetközi sor mellé, így már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31., Szegedi Partfürdő! A hazai fesztiválszezon legnagyobb nyárzáró bulijára, a Szegedi Ifjúsági Napokra – mely tavaly Coca-Cola SZIN néven még nagyobb fordulatszámra…
Masters & Pieces Vol. II. koncert a Dohány utcai Zsinagógában 2024. szeptember 12. este 8 óra A varázslat folytatódik! Együtt zenél Rhoda Scott, Roby Lakatos, Lisztes Jenő és Radics Gigi Világhírű zenészek, köztük Rhoda Scott, Roby Lakatos, Lisztes Jenő és Radics Gigi egyesítik tehetségüket a „Masters & Pieces VOL.II.” koncerten, mely a Dohány utcai Zsinagógában kerül…
Artist2watch – komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMusicDistribution a hazai zenei disztribúcióval foglalkozó cégek figyelemreméltó…
„Tisztelt Közönségünk, Kedves Vendégeink! Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a Garden Party: Zenei – Gasztrofesztivál eredetileg tervezett májusi időpontjait módosítanunk kellett. Az esemény új időpontjai október 4-5-6-a. Az esemény továbbra is a Városligeti Műjégpályán és Csónakázótón kerül megrendezésre. A már megvásárolt jegyek érvényesek maradnak az új időpontra, és a jó hír az, hogy frissített és új…
Nem titok, hogy az őrületes – vagy méginkább őrült – koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelenő Rush című dal, amelyet a bosnyák sztárzenekarral, a Dubioza Kolektiv nem kevésbé…
A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában, de a stúdióban is aktívak maradtak. Az őszi Oh igen! után most itt a legújabb Halott Pénz dal, a Ha bántanak az emberek, amelyet Budapesten élőben először június 8-án lehet majd hallani a zenekar jubileumi koncertjén. A zenekar idén ünnepli a Halott Pénz-sztori…
2024. szeptember 14-én tartja fővárosi koncertjét az idei esztendő elején új nagylemezzel jelentkezett Ossian. A Paksi Endre vezette zenekar Angyalok és Emberek címmel napvilágot látott albuma megjelenése után szinte azonnal aranylemezzé nemesedett, és kirobbanthatatlan a Mahasz Top 40-es lista első, illetve második helyéről! Ennek a friss dalcsokornak az élő bemutatására kerül sor a nyár végi / kora őszi estén, de természetesen…
A világ egyik legdrágább Mercedes-e, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó útján használt kocsija és egy huszonhét év után tökéletes állapotban előkerült, lopott Merci is látható április 20-21-én Szegeden, a mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító Mercedes-t kiállító Classic Car Show & Expon. Az elmúlt 60 év mintegy 100…
A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és…
Toxikull, Venator, D.D. Night koncertfotók 2024.04.04. Budapest, Robot Credit: Polgár Péter Szervező: Insane Hellride Entertainment További fotók itt: Kapcsolódó tartalom: Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló
Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló (Toxikull, Venator, D.D. Night – 2024.04.04. Budapest, Robot) A Covid utáni újrakezdés után, ahogy várható volt jóval nagyobb lett a pörgés a koncertpiacon, mint előtte, mindenki próbálta behozni a lemaradást. Egymást érik a turnék, jönnek-mennek a nagy nevek, és a nagy dömpingban én magam is megfeledkeztem…