Az örökmozgó rockzenekar évfordulója – P. Mobil 50 és Piramis koncerten jártunk

Az örökmozgó rockzenekar évfordulója – P. Mobil 50 és Piramis koncerten jártunk

Az örökmozgó rockzenekar évfordulója – P. Mobil 50 és Piramis koncerten jártunk – koncertbeszámoló

(P. Mobil 50 jubileumi és Piramis koncert 2023.04.30. Papp László Budapest Sportaréna)

 

 

“A rock örök és elpusztíthatatlan!” szállóige mélyen bevésődött már a magyar rockrajongók tudatába. Ez a klasszikus szólás is Schuster Lóránthoz, a P. Mobil zenekarvezetőjéhez, szövegírójához köthető egyéb aranyköpései mellett. Hatványozottan igaz volt ez a mondás  a banda megalakulásának 50. évfordulójához érve, aminek csúcspontjaként a Budapest Sportarénát vették célba. Nem kis vállalás megtölteni hazánk egyik legnagyobb fedett koncerttermét, de egy ilyen jelentős jubileumot hiba lett volna kisebb helyszínre szervezni – és milyen jól tették, hogy bevállalták! Pedig a körülmények még az utolsó hetekben is változtak, de a P. Mobil nem juthatott volna el idáig öt évtized alatt, ha nem a megoldásokat keresték volna minden esetben.

 

 

Ritka alkalmak közé tartozik egy zenekar évfordulóját megünneplő nagykoncert, és a magyarországi pápalátogatás is – ezen az áprilisi hétvégén mindkettő bekövetkezett! Az eredetileg április 29-ei szombatra meghirdetett koncert napján végül Ferenc pápa foglalta el az Aréna színpadát, és bár megtisztelő lett volna, ha a P. Mobil zenekar 50. születésnapján meglepetés vendégként a pápa is beköszön, végül a zenekarral sikerült megállapodni, hogy egy nappal később tartsák meg bulijukat. Az időpontváltozás miatt azok lehettek csalódottak/dühösek, akik napjaikat gondosan megtervezve, időzítve szépen bekalkulálták programjaikat a hosszú hétvégére, hiszen így máris borult a menetrend. Duplán izzadhattak azok, akiknek a Barba Negrában szintén vasárnap estére volt jegyük a Totális Metal koncertre, ahol Kalapács Józsiék ünnepeltek születésnapokat, és zúztak, ahogy illik. Egyszerre két helyen nem lehetett lenni, így biztosan sokaknak kellett fájó szívvel döntést hozniuk, hogy melyik bulin vegyenek részt. Az biztos, hogy aki Schuster Lóriékat választotta, nem csalódhatott!

 

 

Piramis

Szépen összegyűlt a tömeg a 19:30-as kiírt kezdési időpontra, az este különleges vendégeként beharangozott Piramis zenekar pedig 2-3 perccel később már színpadon is termett. A Piramis jelenlegi felállásában két alapítótag játszik, a dobos Köves Miklós és Závodi János gitáros aktívan, kíméletlenül robog saját zenekaruk 50. évfordulója felé. Nyemcsók János Csoki énekesként, Vörös Gábor pedig basszusgitáron már régóta a zenekar alapkövei, Vilmányi Gábor gitáron segített be Závodinak, Nyemcsók Bence pedig a zenekar legfiatalabb tagjaként bűvölte a billentyűket, és vokálozott.

 

 

A zenekar instrumentális bevezetője után Nyemcsók János Csoki is bepörgött, a Gyere közelebb című dallal nem is volt nehéz a megszeppenve állókat a színpadhoz közel csábítani. A Szabadnak születtem következett, amiben Bencének a jellegzetes szintetizátorszólam megszólaltatásához kellett megfuttatnia ujjait a billentyűkön, és a korábban Gallai Péter által énekelt részeket is bevállalta, így ebben a dalban édesapjával együtt dalolhatott a fényes szerencse csillagról.

 

 

A zenekar hangzása rendben volt, a hangerőt azonban még egy kicsit feljebb kellett volna tekerni, hogy a tempósabb dalokat is a sejtjeinkben érezhessük. A lassabb, szívbemarkoló balladák – Ha volna két életem, Ajándék, Szállj fel magasra – egyértelműen vitték a prímet, körbenézve a közönségben nehéz volt nem észrevenni, hogy vagy torkukszakadtából énekeltek, vagy csendben maguk elé mormolták a dalszövegeket.

 

 

Jól váltották egymást a lassú balladák és a gyors, ravasz riffekkel megáldott klasszikusok – micsoda gitárhősködéssel kezdődik például a Kóbor angyal című dal! Arról nem is beszélve, hogy nehéz volt kiverni a fejünkből, hogy “nincs egy hely, nincs egy hely”, Nyemcsók János Csoki olyan lendületesen és sokszor ismételte el a refrénekben. És ha már az éneknél tartunk! Mindig nehéz feladat egy korábbi, az albumokat is feléneklő énekes nyomdokaiba lépni. Csoki hangkaraktere jól illeszkedik a Piramis dalokhoz, nincs könnyű dolga, nem egyszerű jól visszaadni a magas hangokban bővelkedő énekrepertoárt. Frontemberként is megtett mindent ezen az estén, hogy lázba hozza a közönséget, felszántsa a színpadot, és megénekeltessen minket. Lelkesedése töretlen, és egyetlen kritikaként az egyszer-egyszer hosszabban kitartott fejhangokat említeném csak meg, amik menet közben az eredeti elgondolás alá-fölé kúsztak kicsit – az intonációs elcsúszások sem vettek el semmit a pezsgő, eleven énekes odaadó előadásmódjából.

 

 

A kivetítőn az 1 órás játékidejük alatt megszámlálhatatlan piramist láthattunk különböző színekben, méretben, illetve Piramis logóból és archív felvételekből sem volt hiány. A Becsület című dalt játszották ráadásként, még utoljára kikiabálhattuk magunkból, hogy “a becsület ennél mégis többet ér”. A zenekartagok is bemutatásra kerültek, aztán nagy jókedvvel, bolondosan táncolva vonultak le a színpadról egymásba kapaszkodva libasorban, mintha csak egy humortársulat fejezte volna be előadását.

 

 

Elégedetten lazíthattunk 25-30 percet, és helyezkedhettünk a P. Mobil koncertjére.

 

 

Mobil 50

Nem volt könnyű elhelyeznem a hazai rockpalettán a P. Mobil zenekart, mert bevallom őszintén, inkább apám kedvencei között található meg a banda – meg is állapítottam, hogy édesapám életkorában és fizimiskájában is erős hasonlóságot mutat a zenekarvezető Lórival. Koromból fakadóan sem követhettem végig a zenekar viszontagságos éveit, kicsit utánaolvasva egy rocktörténelmi aranybányára találhatnak az érdeklődők. Annyi mindent megélt bő 50 év alatt a P. Mobil brand, hogy könyvben feldolgozni sem lenne egyszerű ezt a históriát. Mikor volt inaktív a zenekar, mikor és kik játszottak benne, mivel borzolta a kedélyeket a banda a vasszigorban – megannyi izgalmas kérdés és visszaemlékezés, tényleg különleges élmény utánaolvasni a megalkuvást nem tűrő hozzáállásukról. A már említett Schuster Lóránt kitartóan fogja össze és vezeti ennyi idő után is a bandát, és aki ott volt a mostani 50. évfordulón, az tényleg nem kételkedhet abban, hogy Lóri teljesen komolyan gondolta, amikor a következő 50 évnek nekirugaszkodásról beszélt.

 

 

21:00-kor már teljes extázisban vártak a rajongók, rengetegen P. Mobil felsőben, illetve az 50. születésnapot ünneplő új ruhákban. Az izgalommal teli várakozást a “Mooooooooobil!” kiáltások fokozták, majd beindult az intro, ami a Lakodalom van a mi utcánkban volt. Olyan ünneplés kezdődött el már erre a bevezetőre, hogy nem lehetett levakarni senki arcáról sem az örömöt. Vigyorogtam is magamban, éreztem, hogy életem első P. Mobil koncertje fantasztikusnak ígérkezik, hiszen már a bemelegítés pazar hangulatot teremtett.  Pár percen belül színpadra is lépett a hatfős zenekar, és belecsaptak a Piros, metál, zöld című dalba. A fények piros-fehér-zöldben villództak értelemszerűen, tökéletesen megalapozták az estét ezzel a dallal, hiszen a szövegnek megfelelően már ekkor biztosítva lett, hogy a jelenlévőket nem érheti baj ezen a koncerten.

 

 

A zenekar erőteljesebben, hangosabban szólalt meg, mint korábban a Piramis, de többségében zúzósabb dalok is hangzottak el, így erre szükség is volt. Nem tudtam elképzelni, hogy Schuster Lóránt zenekarvezető/szövegíró szerepe élőben pontosan miben is fog kimerülni, de a második dalként elhangzó Rocktóber utáni köszöntője és esküje után mindent megértettem.

 

 

Lóri amolyan táltos szerepben már csak a megjelenésével is extázisba hozta a közönséget, ha egy helyben állt a mikrofon előtt a dalok közben, és csak nézett szótlanul, azt is annyira szuggesztíven tette, hogy állandóan rá tévedt a tekintetem. Amikor úgy érezte, csörgőzött egy-egy dalban, ha kellett, bebújt a hatalmas Marshall ládák mögé, és ott várta, hogy mikor jöhet újra elő egy leleményes felkonf, iránymutatás erejéig. Rengetegszer mosolyt csalt az arcomra a szimpla jelenléte, de vitathatatlan, hogy az elhivatottságának és közlési vágyának ki kell fejeződnie valamilyen módon, és megszólalásai óriási bónuszt jelentenek a P. Mobil koncertek teljes átéléséhez. Felvezető szövegei előre megágyaznak a következő dalnak, közösségbe kovácsolják a jelenlévő rajongókat, akik ezek által még jobban át tudják érezni a dalok üzeneteit, és beleélik magukat újra meg újra.

 

 

A koncert közepén előkerülő Asszonyt akarok című dalnál is Lórié volt az egyszerű, de annál jobban érthető üzenet, mely szerint asszony kell, akitől mindent megkaphat a férfi. Fel is lett hívva 12 különböző vágyott asszony-karakter. Nem tudom felsorolni az összeset, de az ápolónő, a titkárnő a rendőrnő és az apáca biztosan köztük volt.

 

 

És Lóri kifulladhatatlan lelkesedéssel invitálta fel a színpadra a lányokat, akik aztán a dal közben szabadon táncolva forrósították fel még jobban a hangulatot. A buli végén a Kétforintos dalnál Lórinak egy óriás 2 Forintost gurítottak fel a színpadra, az énekes-gitáros Baranyi Lászlónak pedig két dal közt egy Marshall gitárládának tűnő kis hűtőszekrényt toltak be a színpad közepére, amiből az 50. évfordulós 51 fokos pálinka került elő. Imádtuk ezeket a gegeket, a felkonfokkal együtt önmagukban is elegendő muníciót adtak volna a pazar zenei részek mellé. Aréna bulihoz azonban dukál a kivetítés is, és bizony ott is pörögtek ám az animációk, archív felvételek. A koncert bizonyos dalainál, felvezetőinél az elhunyt zenésztársakról, pályatársakról is megemlékezett a zenekar a kivetítés segítségével, így egy igazi érzelmi hullámvasutat jelentett a 135 perces játékidejük.

 

 

Pirotechnika csak egy-egy durranás erejéig volt használva, de a felesleges pukkantgatások helyett meglátásom szerint a fénytechnikára lett nagyobb hangsúly helyezve. A közönség feje felett is folyamatosan, aktívan köröztek és villantak a fények a koncert egészében, fentről, az ülőhelyekről nézve nagyon impozáns látvány tárult elénk, jó volt látni, hogy a P. Mobil ilyen méltó körülményeket teremtett különleges évfordulójukra.

 

 

Ugyan vendégekből is sokakat el lehetett volna képzelni ezen a koncerten, de nem túlozták el. Tunyogi Berni feljött két-három dalra elvarázsolni minket, hogy női énekhangot is halljunk az ünnepen, illetve a Piramis zenekarból Závodi János gitáros is tiszteletét tette egy közösen előadott szám erejéig.

 

 

A zenekar 50 dalt ugyan nem, de 25-öt eljátszott – a legnagyobb rajongók biztosan tudnának több olyan kedvencet mondani, ami nem hangzott el, de a bő két órás koncertprogram nem okozhatott nagy csalódást. Maradsz, aki voltál; Király; Főnix éjszakája; Nagy a baj; Örökké szeress és az Oh yeah, csak pár dal a szettből, utóbbiaknál a közönségénekeltetés sem maradhatott el. Feldolgozásként elhangzott a Nélküled, a koncert második felében pedig például a Zöld, a bíbor és a fekete, Varjúdal, Miskolc, Örökmozgó lettem is előkerült.

 

 

Gulyás Máté dobos és Tarnai Dániel basszusgitáros biztosították az alapot, Szabó Péter a billentyűkkel babonázott meg minket.. A szólógitárosként több mint 40 éve oszlopos tag Sárvári Vilmos  az énekes-gitáros Baranyi Lászlóval karöltve pengették a riffeket a különböző évtizedekből. Baranyi Lászlót külön is kiemelném, szerintem lenyűgöző rocktorok, kellőképpen karcos a hangja, és magabiztosan hozta a nagy énekléseket, tökéletesen átadta az érzelmekkel fűtött sorokat.

 

 

Ahogy Lóri mindig is mondta, “a munkások, a parasztok és az értelmiségiek kedvenc zenekara” mindent megtett ezen az estén a tízezres tömeg szórakoztatásáért, a koncert végén pedig a kivetítő már arra hívta fel a figyelmet, hogy a zenekar másnaptól a következő 50 évét kezdi el. A P. Mobil táboron kívül az idei lekötött turnédátumok sora is lepörgött végül a kivetítőn, ami alapján az 50 éves zenekar valóban nem gondolkodik a leálláson – ha az Arénában esetleg nem is sikerült őket elkapni, a magyar rockzene kedvelőinek erősen ajánlott megnézni a jubiláló zenekart a nyár folyamán, mert a toppon vannak!

 

 

Írta: Tüzes Mátyás

Credit: Hetessy-Németh Tünde

Kapcsolódó tartalom:

P. Mobil 50 jubileumi koncertfotók 2023.04.30. Papp László Budapest Sportaréna

Piramis koncertfotók (P. Mobil jubileumi koncert) 2023.04.30. Papp László Budapest Sportaréna