Debrecen Drive – ez beindít!

Debrecen Drive – ez beindít!

Debrecen Drive – ez beindít!

Közeledik az ország egyik legnagyobb autó- és járműipari seregszemléje, aminek a Nagyerdő ad otthont május 25-26-án: 500 különböző jármű, számos fellépő és rengeteg program gondoskodik mindenki szórakoztatásáról.

 

 

Több tízezer látogatót várnak a szervezők a Nagyerdei Stadionhoz május utolsó hétvégéjén, ugyanis a hagyományos autókiállítást továbbgondolva, egy olyan új debreceni rendezvény született, ami egyaránt szól autórajongóknak, laikusoknak, az oldtimerek szerelmeseinek és a legmodernebb csúcsmodellek után érdeklődőknek. A Debrecen Drive-on nem kizárólag személyautók kapnak főszerepet, a járműipar és az egész közlekedési szektor szereplői mutathatják meg magukat a közönségnek.

A márkakereskedők kétszázötven új autót regisztráltak az eseményre, de ritkaságszámba menő oldtimerek, tuning-, rally- és szupersport autók és motorok, katonai járművek, kamionok egyaránt megcsodálhatók majd a májusi hétvégén, a rendezők célja, hogy minden közlekedési eszközt felvonultassanak. Ezen felül lesznek szimulátorok, 5G távvezetés, ügyességi versenyek is. Mindkét nap háromóránként látványos showműsorok színesítik a programot, street fighterek, quadosok, kápráztatják el a közönséget, az autós kaszkadőrök és big foot roncsmászás sem maradhat ki a listából.  Egészen biztos, hogy nem lesz ennél gazdagabb program sehol a környéken – gyereknap miatt családi szórakozásra is ideális lesz a Debrecen Drive.

Az esemény házigazdája mindkét nap Winkler Róbert lesz, fellép az Irigy Hónaljmirigy, az USNK, a Stolen Beat, közönségtalálkozókat pedig a Tankcsapdával, Michelisz Norberttel, a Szalay Balázs Dakar Team-mel és olyan népszerű YouTube-sztárokkal rendeznek, mint Benipowa, Szalai Pisti és Unfield.

Mindezt a Debrecen Drive még mini állásbörzével is tudja tetőzni, a munkaerőpiaci kihívásoknak megfelelően a Job Streeten találhatnak egymásra a munkaadók és munkavállalók.