A Deep Purple élőben még mindig elképesztően jó – koncertbeszámoló
(Deep Purple koncert- 2023. 07. 16. Papp László Budapest Sportaréna)
Az előző Deep Purple koncert élménye még intenzíven élt bennem, így tisztességesen meglepődtem, amikor kiderült, hogy azóta már 4 év telt el. Tényleg olyan, mintha pár hónap választotta volna el azt a koncertet a mostanitól. Azóta két nagyon fontos dolog is történt a zenekar háza táján. Először is megjelent a Whoosh! című, 21. Deep Purple sorlemez. Érdemes meghallgatni, mert ugyanolyan igényes munka, mint bármelyik előző albumuk és vannak rajta egész kiválóan sikerült dalok. Általában a kritikusok és a rajongók is nagyon jó véleménnyel vannak róla. Persze egyáltalán nem keltett már akkora hatást, mint a korábbi albumok, de elismerés jár érte, hogy nem csak a koncertezésre fektetnek hangsúlyt (ami ugye a nagy pénzt hozza), hanem menetrend szerint megjelentetik az újabb és újabb anyagokat is.
A másik – és már sokkal szomorúbb – esemény, hogy a gitárzseni Steve Morse és a Purple útjai majdnem három évtized után különváltak. Steve nem tudta vállalni a koncertezést, mert úgy döntött, hogy minden idejét súlyos betegséggel küzdő felesége ápolásának szenteli. Morse 28 évet töltött a Purple-ben, a legtöbbet az összes eddigi gitáros közül. Egy ideig úgy nézett ki, hogy a távozása csak ideiglenes lesz, de aztán az új gitáros, Simon McBride bejelentésével a búcsú véglegesnek bizonyult. Mindig csodáltam a játékát. Egyrészt elképesztő technikai tudása önmagában lenyűgöző, de a dallamérzéke, dalszerzői vénája és a változatos és különleges hangszínei és nem mellesleg pozitív személyisége mindig elkápráztattak. Mind a 3 alkalommal, amikor láttam a Purple-t korábban élőben ő volt a koncert legfontosabb eleme (Don Airey mellett), elsősorban az ő játékára épült az előadás, hiába a nála sokkal híresebb ős tagok, ő volt fazonszabásza az utóbbi 30 év Purple koncertjeinek. Ha valakinek van egy kis ideje, keresse ki a 2019-es budapesti koncert videói közül a Sometimes I Feel Like Screaming-et (több felvétel is van a Youtube-on), az a szóló valami elképesztően gyönyörű. De a dal után következő második gitár szóló (az Uncommon Man bevezetője) pedig maga egy csoda, valószínűleg a legjobb gitár szóló, amit életemben bármilyen koncerten hallottam. Varázslatos pillanatokat köszönhetünk neki. Bevallom (bár lehet, hogy ez istenkáromlással ér fel), de nekem a Deep Purple össze felállása közül a Paice – Glover – Gillian – Morse – Airey volt a kedvencem. Remélem, hogy lesz még újra lehetőség együtt látni őket.
Amikor megkérgeztem a Sportarénába (szokás szerint ez volt a helyszín) újra megbizonyosodhattam afelől, hogy a Purple közönsége hűséges és kitartó. Természetesen újra a teltház közelében jártunk. A legfelső ülőhelyek ugyan nem voltak megnyitva, de 2-3 évente összegyűlő 13-14 ezer nézőre méltán lehet büszke a zenekar. Meg mi is, hogy vannak még jó ízlésű rock rajongók, akik hajlandóak az egyre borsosabb jegyárakat kifizetni egy igényes produkcióért. Főleg annak fényében, hogy mostanában milyen nagy mértékben teszi tönkre a vállalhatatlan hangosítás a zenei élményt. Ez történt pl. a Deep Purple-höz szorosan kapcsolódó Glen Hughes koncerten pár héttel korábban, ahol annyira élvezhetetlen volt a hangosítás, hogy voltak akik kijelentették, hogy többet nem hajlandóak ennyi pénzt adni egy nevesebb produkcióért.
Bár az Arénában gyakoriak a rossz hangzású koncertek a Deep Purple-nek és stábjának mégis mindig sikerül megoldani a nem egyszerű feladatot. Természetesen most is sikerült egész fantasztikus hangzást összehozniuk, a koncert nyitó Higway Star (ami még mindig a legjobb koncert nyitó tétel) annyira jól szólt, hogy a egész a dal végéig nem tudtam a vigyort letörölni az arcomról. A hangszerek tökéletesen érthetően szóltak, minden hangos volt, de egy pillanatig sem volt fülbántó. A hangzás egyszerűen csillagos ötöst érdemelt.
Akárcsak a zenekar, hiszen a srácok (így a 70 körül 🙂 ugyanolyan jó formában voltak, mint 4 évvel ezelőtt. Mondanám, hogy egyáltalán nem látszott rajtuk az idő múlása és ez Gillian kivételével mindenkire igaz is. De Ian (lehet, hogy csak a hosszú ősz haja) miatt sokkal öregebbnek és törékenyebbnek tűnt, mint az legutóbb. Le is volt fogyva rendesen, de főleg a koncert elején a mozgása is megijesztett kicsit. De lehet, hogy csak épp a koncert kezdése előtt keltették fel, mert félidőtől kezdve szerencsére bemelegedett és már sokkal magabiztosabb hatást keltett a színpadon. A többiek viszont egy napot sem öregedtek és ugyanolyan fantasztikusan játszanak, mint bármikor az eddigi koncerteken. Egyszerűen elképesztő, de nem tudok visszaemlékezni egyetlen hamis hangra vagy elrontott szakaszra, vagy valami olyasmire sem, amikor ne lenne tökéletes összhangban az öt zenész. Ez annak fényében, hogy a Purple dalok se nem könnyűek se nem egyszerűek egész kiváló teljesítmény.
Ez volt az első alkalom, hogy az új gitárost, Simon McBride-ot láttam játszani. Eddig direkt nem néztem meg videókat róla, hogy ne valami csapnivaló minőségű telefonfelvétel adja az első benyomásomat. Azt kell, hogy mondjam, hogy újra találtak egy fantasztikus zenészt, aki úgy néz ki, hogy azonnal remekül beilleszkedett a bandába. Főleg Roger Glover-rel volt remek az összhang közöttük, akivel a koncert nagyját végigbolondozták. Hogy milyen McBride stílusa? Nagyon más mint Steve Morse. McBride gitározása sokkal homogénebb. Sokkal inkább saját formájára gyúrta a témákat, nem annyira választ különböző hangszíneket, inkább egy nagyon jól sikerült kemény és agresszív hangzással tolja végig a koncertet. Nincs benne annyi lágyság és szépség, mint Morse játékában, de cserébe a dalok kicsit keményebben szólnak. A szólókhoz is bátran nyúlt hozzá – egy-két esetben talán túl bátran is -, a saját képére alakította őket. Még ikonikusnak is mondható részek helyett is saját verziókat játszott több esetben. Volt, hogy azt éreztem, hogy talán az ismerősebb dallamoknak több létjogosultságuk lett volna. A technikai képességei természetesen lenyűgözőek, nem lóg ki a Purple eddigi gitárosai közül, ami azért hatalmas teljesítmény, ha végig nézzük a névsort. Bevallom, hogy hozzám nem állt annyira közel a játéka, mint Morse-é, de hátha majd némi idő alatt megtalálja a (szerintem) helyes egyensúlyt az újítás és a hagyomány tisztelet között.
McBride érkezésével viszont sokkal több szerep jutott a zenekar másik zsenije számára. Don Airey még annál is több szerepet kapott, mint az előző alkalmakkor. A szólói ugyanolyan élményszámba mentek, mint eddig bármikor. Még egy kis jól sikerült gegre is volt ideje – az egyik kitartott hang alatt behoztak neki egy pohár vörösbort, amit nagy élvezettel fogyasztott el, mutatva, hogy ő akár elengedett kézzel is működésre tudja bírni a hangszerét. Glover és Paice ugyanolyan jók, mint bármikor máskor, magabiztosak, pontosak, hibamentesek. Ian Gillian már minden bizonnyal túl van a legszebb évein, már ami az éneklést illeti, de még így is remek teljesítményt nyújtott és nélküle elképzelhetetlen lenne egy Deep Purple koncert.
A setlist összeállítása sem tartogatott igazi meglepetést, többnyire a legnagyobb slágerek kaptak benne helyett, leginkább természetesen a Machine Head album dalai. Erről az albumról 6 dalt is eljátszottak. Sajnáltam, hogy az utolsó albumról összesen 1 tétel került be a műsorba. Sajnos vehetjük úgy, hogy ennek az albumnak a bemutatását elvitte a Covid.
A Perfect Strangers, Space Truckin, Smoke on the Water hármas nagyon erős volt. Itt lehetett érezni, hogy igazából kezd a zenekar a teljes üzemi hőfokra melegedni. A Hush és a Black Night volt a két ráadás dal (köztük pedig basszus szóló). Sajnos megint csak 90 perces volt a koncert. Nem táplálok olyan hiú reményeket, hogy a jövőben lesz majd ennél hosszabb buli is, de ez nagyon kevés valamiből, ami ennyire jó. Valamint kicsit kevés volt a meglepetés a setlistben, Steve Morse pedig nekem személy szerint nagyon hiányzott a produkcióból, de mindentől eltekintve ez egy szokásos fantasztikus Deep Purple koncert volt. Pár évente menetrend szerint szállítják nekünk a magas szintű zenei élményt. Nem tudom, hogy hány év aktív zenélés van még bennük, de bízom benne, hogy még sokszor tudom őket élőben megnézni, mert ez a minőség, amit ők képviselnek, szinte példa nélküli.
Írta: B. T.
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Live Nation
Kapacsolódó tartalom:
Deep Purple koncertfotók 2023.07.16. Papp László Budapest Sportaréna