Kalapács 60+ Nagyfi 60 + Rudán 60 – 180 év néha több – Totális Metal nagykoncert április 30. Budapest, Barba Negra

Kalapács 60+ Nagyfi 60 + Rudán 60 – 180 év néha több – Totális Metal nagykoncert április 30-án a Barba Negrában

2023. április 30-án, a Barba Negra Red Stage-ben közös tripla születésnapi nagykoncertet tart Kalapács JózsefNagyfi László és Rudán Joe. A buli látványban és hangban is a klasszikus „gépi Gép” korszakot idézi majd meg, komoly pirotechnikával, valamint brutális hang- és fénytechikával – azaz a legendás korszakot felelevenítő igazi heavy metal show-val – készülnek az ünnepeltek és a szervezők.

Kalapács József ajánlója:
„A tavaly augusztusi bulinál nem mi voltunk a főkolomposok a szervezést tekintve, talán ezért is nem éreztük eléggé kimagaslónak a látványt, tehát e téren hiányérzetünk maradt. Most aztán szeretnénk feleleveníteni azt az igazi tradicionális metal ünnepet, ami annak idején a Pokolgép koncerteket jellemezte. Már most készülnek azok a színpadelemek, amikkel szeretnénk ezt megidézni, és erre most a H-Music, és a Barba Negra összefogásával lehetőség is nyílik. És ne feledjük, hogy a három születésnap mellett van ám még egy jubileum, ami nem csupán a három szülinaposhoz, hanem a jelenlévő összes taghoz kapcsolódik! Mindannyiunk egykor volt zenekarának, a Pokolgép zenekarnak születése, még inkább első országos hírnevet hozó megjelenése – Ki Mit Tud? ’83 – pontosan 40 éve történt. Most hát minden adott, hogy egy olyan irgalmatlan bulit adjunk, ami minden szempontból méltó, és úgy érzem, hogy ez ráteheti majd a koronát az eddigi pályafutásunkra.”

Kalapács József (ének), Nagyfi László (gitár), Rudán Joe (ének), Pazdera György (basszusgitár), Tarca László (dob), és Nagy Dávid (gitár) alkotta Totális Metal formáció a Pokolgép metal himnuszait idézi fel ezen az április végi estén.

 

 

Nagyfi László gondolatai a koncerttel, és az előzményekkel kapcsolatban:
„A program összeállítását nagyrészt Joci végzi, de természetesen mi is bele-beleszólogatunk, egyelőre úgy néz ki, hogy a Rudán Joe-s korszakból is bekerül egy-két nóta a repertoárba. Ahogy már elhangzott, a tavalyi Budapest Parkos bulihoz képest óriási változások várhatóak a látványban. Ezt megelőzően pár hét múlva fellépünk Erdélyben, márciusban pedig pótoljuk az elmaradt pécsi bulit. A formáció felállása változatlan, nagyon jól érezzük magunkat együtt, Dávid is szépen beilleszkedett az öregek közé.” (nevet) 

Rudán Joe az idei buli(k) apropójáról:
„Tavaly Joci és Laci volt 60 éves, idén én töltöm, ezért úgy gondoltuk, hogy ezt egy közös produkcióval is megünnepeljük, továbbgondolva a tavaly augusztusi Kalapács József – 60 Total / 40 Metal nagykoncertet, és az akkor összeállt Totális Metal formáció működését. Az a buli nagyon jól sikerült, személy szerint nekem is nagyon jó volt újra együtt játszani a régi arcokkal, klassz volt ismét átélni azt az érzést, amit ezek a régi dalok adnak. Csak ott voltam én is húsz évig a Pokolgépben… (nevet) A vidéki koncertek is nagyon jól sikerültek, teltház volt mindenhol. ”

A koncert különleges vendégei nemsokára bejelentésre kerülnek.

 



Az esemény tiszteletére az első öt Pokolgép CD, valamint a korai Omen albumok is újra kiadásra kerülnek, limitált digipak verzióban.

2023.04.30. Barba Negra, Red Stage – Open Air
www.facebook.com/events/1082614843139215

A Kalapács / Nagyfi 60 évadzáró, a Rudán 60 évadnyitó nagykoncertre a Barba Negra és a H-Music közös rendezvényein már megszokott nagyon rajongóbarát, mondhatni pokolian jó árakon lehet jegyet vásárolni!

Jegyek: https://jegy.rock1.hu/totalis-metal_20230430

A Totális Metal – Pokolgép évek felállás és produkció ezt megelőzően február 17-én Erdélyben, Székelyudvarhelyen, valamint március 11-én Pécsen is fellép.

Kalapács József a közeljövőről:
„Ha egy kicsit előrébb tekintünk, nem tervezünk orrvérzésig játszani, csak oda megyünk, ahol kellő méltósággal tudunk megjelenni, tehát adottak a technikai feltételek mind látványban, mind hangban. Viszont, nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy a magyar helyszínek és Erdély mellett már Felvidékről, sőt a Vajdaságból is érdeklődés van a banda iránt.”

Totális Metal FB-oldal:
www.facebook.com/totalismetalzenekar

H-Music online:
H-Music Webshop
H-Music Facebook
H-Music YouTube
H-Music Instagram



dátum

ápr 30 2023
Expired!

időpont

20:00 - 23:40

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Nem a messiás, csak Jared Leto – Koncertbeszámoló – Thirty Seconds to Mars az MVM Dome-ban
Nem a messiás, csak Jared Leto – Koncertbeszámoló – Thirty Seconds to Mars az MVM Dome-ban

Nem a messiás, csak Jared Leto – Koncertbeszámoló – Thirty Seconds to Mars az MVM ...

Landmvrks, The Devil Wears Prada – Mennyei májusi metalcore magasiskola – csak így, vagy sehogy!
Landmvrks, The Devil Wears Prada – Mennyei májusi metalcore magasiskola – csak így, vagy sehogy!

Landmvrks, The Devil Wears Prada – Mennyei májusi metalcore magasiskola – csak így, ...

Lara Fabian – a kimeríthetetlen szeretetcsomag – koncertbeszámoló
Lara Fabian – a kimeríthetetlen szeretetcsomag – koncertbeszámoló

Lara Fabian – a kimeríthetetlen szeretetcsomag – koncertbeszámoló (Lara Fabian ...

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló
Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM ...

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló
Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló ...

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló
Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló (Toxikull, Venator, D.D. Night ...

Koncert Magazin