Lehengerlő cselló metál és dörgedelmes szimfóniák – Ilyen volt az Epica és az Apocalyptica a Barba Negrában
(The Epic Apocalypse Tour 2023 – EPICA + APOCALYPTICA co-headliner tour, support: WHEEL 2023.03.22. Budapest, Barba Negra Red Stage koncertbeszámoló)
Apocalyptica
Az eredetileg 2020 végére meghirdetett Apocalyptica – Epica – Wheel közös koncertturné 2023 elejére tolódott több alkalommal is a pandémia okozta bizonytalanságok és szervezési nehézségek következtében. Márciusban a rajongók nagy örömére a három évvel ezelőtt beígért zenekarok végre teljes létszámban eljutottak Budapestre is a The Epic Apocalypse Tour 2023 keretein belül.
Páran már a koncert előtt aggódtak, hogy vajon nem fakult-e ki, vagy indult bomlásnak ennyi idő alatt a Barba Negra pénztárában még 2020-ban megvásárolt jegyük, de ez nem okozhatott gondot a bejutásnál. A három zenekarra való tekintettel, és a koncertlátogatók megfelelő informálása érdekében előre tudni lehetett, hogy a zenekarok milyen sorrendben, és hány órától fognak kezdeni – az kicsit kellemetlen volt, hogy végül a kiírt időpontokhoz képest 10-15 perccel előbb kezdtek mindannyian! Így fordulhatott elő az is, hogy mire a Barba Negra Red Stage-hez értem a kiírt Apocalyptica kezdési időpont előtt 10 perccel, addigra már a második dalt kezdték el húzni vonóikkal a finn csellisták.
Az Apocalyptica idén ünnepli harmincadik évfordulóját, a cselló metál úttörőiként mostanra a rock-metálvilág számtalan előadójával készítettek dalokat. Megkerülhetetlenek a modern zenei világ ismert csellistái közt, a komolyzenét rock-metál elemekkel senki sem vegyíti jobban náluk. Metallica feldolgozásaikkal lettek világszerte ismertek, 20 éve pedig állandósult az alap zenekari felállásuk három csellistával és dobosukkal.
A Grace című daluk közben még helyezkedtem a szinte megtelt sátorban a lehető legjobb hangzást keresve – így lehetett ezzel a keverőpultban a hangmérnök is. A kíméletlen zúzásban ekkor még a dob túlságosan elnyomta a három gordonkát, a koncert közepére viszont már helyreállt az egyensúly, így a virtuóz csellisták szívünkig hatoló szólófutamai is egyre jobban érvényesülhettek. A színpadkép ütősre sikeredett – elől a három csellós nagyrészt álló helyzetben zenélt, a színpad minden részét bejárták koncertjük alatt, hátul az emelvényen pedig dobosuk, Mikko Sirén foglalt helyet impozáns dobszettje mögött. Óriási kivetítő adott hozzá pluszban a vizuális élményhez, amin sokszor csak az Apocalyptica felirat is elegendő volt különböző színárnyalatokban, máskor kliprészletek, animációk dobták fel a zenészek eleve energikus előadásmódját. Pár bónusz világítóegység / stroboszkóp fokozta még a hatást az őrült tekerések közben – a látványvilág pazar volt, de a finnek olyan magas energiaszinten adják elő dalaikat élőben, hogy vetítés nélkül sem lett volna különösebb hiányérzetünk.
Változatos dallistát prezentáltak, 9 eddig megjelent nagylemezükből nyolcról is játszottak számokat. A harmadik dalnál érkezett a színpadra a zenekar turnéénekeseként tökéletesen helytálló Franky Perez, aki a különböző férfi előadókkal felvett tételeket énekelte el a közönség nagy örömére, így már viszonylag hamar megkaptuk a közös éneklés lehetőségét is. Az I’m Not Jesus és a Not Strong Enough eléneklése után később még visszatért két dal erejéig, és nem kis meglepetést okozott, amikor a Shadowmaker című dal közben ő ült be a dobszett mögé, és megmutatta, hogy dobolni is tud. A koncert felénél elhangzott az első Metallica feldolgozás is, a Nothing Else Matters érzelmes dallamaira a közönség együtt ringatózott, és a szólócsellót követve énekelte mindenki torka szakadtából a jól ismert dalszöveget.
Volt szerencsém 10 éven keresztül csellózni, így számomra már gyerekkoromtól kezdve lenyűgöző volt, hogy az egyik favorit hangszeremet, és a rock-metál stílust milyen ötletesen párosítja a zenekar. Ahhoz, hogy még hitelesebben szólaljanak meg ezekben a műfajokban, nem féltek használni a torzító effektet sem. Ennek következtében lemezen és élőben is fenomenális megszólalást tudnak elérni, hidegrázós élmény a csellókat így hallani, és tényleg bármikor felveszik a versenyt a klasszikus rockzenekari felállásokkal hangzásban. Másik különlegesség elsősorban a gitárosok számára, vagy a gitárszólókat kedvelőknek az, hogy a WAH pedált is előszeretettel alkalmazzák. A szólócselló olyan egyedi módon tudott így megszólalni, hogy arra még az éppen italért sorban állók is felkapják a fejüket, a legjobb értelemben véve őrült, beteg szólóik többségében hallható a WAH effektpedál használata – elengedhetetlen kellék ez például a Metallica szólók hiteles prezentálásánál.
A közönségénekeltetés és a zenészek helycseréi következtében olyannyira sikerült feloldódni az örömzenélésben, hogy innentől már tényleg bármikor jöhettek a meglepetések, zenei fordulatok, az Apocalypticának nyert ügye volt. Így fordulhatott elő, hogy az egyik dal végén a Rage Against The Machine egy leghíresebb dalából, a Killing In The Name Of csellóverziójából is kaphattunk ízelítőt; a másik Metallica dal, a Seek And Destroy végén pedig az AC/DC Thunderstruckjának bevezetőjével hergelték tovább a publikumot. A kiművelt, zenei konzervatóriumban végzett finn csellisták azt is pontosan tudták, hogy Magyarországon járnak, így a magyar klasszikus zenetörténetből is megvillantottak egy-egy rövidke zenei utalást, amivel végképp belopták magukat a szívünkbe. A két hosszú hajú csellós a rockzenéhez kötött fejrázást, headbangelést is előszeretettel mutatta be, de azt is meg kell jegyeznem, hogy amikor 2005-ben a Rammstein előzenekaraként láttam őket, akkor szinte az egész koncerten pörgették a hajkoronáikat olyan tempóban, amilyet azóta sem tapasztaltam semmilyen más zenekar koncertjén sem – úgy tűnik, az 50 éves korhoz közeledve ők is jobban vigyáznak már az ízületeikre, de ez teljesen érthető.
Pár dal között szívesen kommunikáltak a közönséggel, így megtudhattuk azt is, hogy nagyon örültek a koncert napja előtti szabadnapnak, amit Budapesten tölthettek el – szeretik az országunkat, találkozhattak magyar barátaikkal, és a basszuscsellón játszó Paavo Lötjönenről kiderült, hogy a nap fénypontjaként gulyáslevest fogyasztott. Egészségére! A mosolygós, sztorizós finnek persze nem ismernek tréfát, ha zúzásról van szó, így egy gyakran előkerülő Sepultura dal, az Inquisition Symphony is ott volt az utolsó dalok közt. Koncertjüket a Hall of the Mountain King-gel zárták, amiben őrületes virgázással járatták meg húrjaikon utoljára a vonóikat, majd óriási tapsvihar közepette köszöntek el tőlünk finn barátaink. Várjuk őket vissza jövőre is!
Epica
A finn csellóvirtuózok után harminc perces átszerelés következett, ami közben a kivetítőn Magyarország térképe volt látható, kitöltve a magyar zászló színeivel, és az Epica logójával. A hattagú holland szimfonikus metálzenekar elemi erővel robbant be a színpadra az Alpha – Anteludium intrója után Abyss of Time – Countdown to Singularity című dalukkal, ami Omega névre keresztelt legutóbbi nagylemezük nyitódala és első kislemeze is.
Azonnal úgy éreztem, mintha egy kalandos film betétdalát hallanánk, nem véletlenül egy ilyen tempós dallal nyitottak – minden hangszer szépen megszólalt, Simone Simons énekesnő kristálytiszta hangja azonnal levett a lábamról, de egy-egy verze résznél Mark Jansen zenekarvezető-gitáros is jelezte hörgésbe torkolló vokáljaival, hogy bizony élőben is kiveszi a részét az énektémákból. Kettejük összjátéka még több izgalmat visz az amúgy is telt hangzással ellátott és rengeteg hangszeres zenei témát magában foglaló Epica egyvelegbe. Simone révén angyali ének, felemelő operaéneklés a jellemző, míg Mark Jansen halálhörgései és hörgős énekstílusa visszahúzzák az embert a földre.
A zenekar nem volt túl hangosra keverve, Simone énektémái pedig az egész koncerten annyira hibátlanul szólaltak meg, hogy még napokkal később is kétségek közt őrlődöm – hogyan lehet ennyire tisztán végigénekelni ezeket a sűrű hangmagasság-váltásokkal átszőtt vokáltémákat 75 percen keresztül? Lenyűgöző volt ez a profizmus, Simone ezen felül csillogó ruházatával vonzotta a rajongók tekintetét, és vezetett minket keresztül az Epica által megálmodott csodavilágban.
A hattagú banda minden egyes tagja figyelemreméltó karakter, folyamatosan fel-alá mászkáltak, felszántották az egész színpadot – néha még hangszereket is cseréltek. Simone például a szintetizátor mögé is beállt egy dalnál, miközben Coen Janssen szintetizátoros épp a közönséget szórakoztatta fura alakú szintetizátorával. Apropó, szintetizátor! Coen egy igazi mókamester, aki nem csak egy egész vonós brigádot képes kiváltani szintijével, de a pötyögés közben helyváltoztatásra is képes!
Egy kerekekkel felszerelt kis saját emelvényen foglalt helyet fő szintetizátora, amit ha akart, arrébb tudott könnyen tolni, de ha éppen egy helyben állt az emelvény, akkor állandóan pörgésben-forgásban tartotta hangszerét, hogy így is fokozza az élményt önmaga és a közönség számára is. Volt bónusz szintije is, amivel már egészen az első sor elé oda tudott férkőzni, a magára csatolt hajlított szintetizátor még a sűrűn koncertre járóknak is egyedi élményt jelenthetett.
Az Epica 2022 nyarán járt a FEZEN Fesztiválon, a szettjük kb. fele eltért az akkor hallottaktól, így annak sem volt ismétlés a mostani koncert, aki tavaly is láthatta őket. Mivel az Apocalypticával turnéznak, ezért természetesen kihagyhatatlan ziccer volt, hogy eljátsszák Rivers című közös dalukat, így a holland-finn barátság ebben a zenei együttműködésben is kiteljesedett.
Kifejezetten szórakoztató, harmóniákban gazdag, őrült tempóváltásokban és zenei fordulatokban dús este kerekedett tehát a The Epic Apocalypse Tour 2023 budapesti állomásán – reméljük, évente találkozhatunk újra ezekkel a zenekarokkal!
Írta: Tüzes Mátyás
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Concerto Music
Kapcsolódó tartalom:
APOCALYPTICA koncertfotók 2023.03.22. Budapest, Barba Negra Red Stage
Epica koncertfotók 2023.03.22. Budapest, Barba Negra Red Stage