A JEGYVÁSÁRLÁSHOZ KATTINTS IDE!
Szabó Balázs Bandája 10. születésnapi koncert a Budapest Parkban
Szabó Balázs Bandája – 10 ÉV
Születésnapi koncert a Budapest Parkban!
Vendég: Szabó Benedek és a Galaxisok
Szabó Balázs több, mint húsz éve áll színpadon, előadói pályáját egy szál gitárosként kezdte, emellett bábszínészként dolgozott és az évek alatt bemutatkozott már színházi zeneszerzőként és rendezőként is. 2009-ben alapította meg zenekarát, a Szabó Balázs Bandáját, amely mára az ország egyik legnépszerűbb zenekarává nőtte ki magát. Jellegzetes zenei és szövegviláguk miatt egyedi színfoltjai a hazai könnyűzenei életnek, dalaikban gyakran ötvözik a magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és sokszor klasszikus zenei hangszereléssel is. Az elmúlt évtizedben sikert sikerre halmoztak a magyar hagyományokat újszerű köntösbe bújtatott dalaikkal, ennek legutóbbi lenyomata a tavaly megjelent lélekemelő Rajtad felejtett szavaim című nagylemezük, valamint az év végi meglepetés album, a Hasonlatok című Radnóti verslemez. A Szabó Balázs Bandája most egy csodálatos életpálya újabb mérföldkövéhez érkezett, amit egy nagyszabású koncerten, közönségükkel együtt ünnepelnek meg június 7-én a Budapest Parkban!
Online jegyek: https://www.budapestpark.hu/events/szabo-balazs-bandaja-20190607
Küzdőtér
Early bird: 1999 Ft ELFOGYOTT!
Limitált elővét: 2999 Ft ELFOGYOTT!
Normál ár: 3999 Ft
Terasz jegyek
Mastercard bal első terasz: 6999 Ft
Mastercard bal középső terasz: 6999 Ft
Jobb első terasz: 6999 Ft
Jobb középső: 6999 Ft