Hans Zimmer meghajlította az időt és a teret nekünk – koncertbeszámoló
(Hans Zimmer 2023.06.05. Papp László Budapest Sportaréna)
Két olyan modernkori zeneszerzőt ismerek, akik jó eséllyel pályáznak rá, hogy 100 év múlva úgy beszéljenek róluk, mint ma Bach-ról vagy Mozartról. Az egyik John Williams, a másik Hans Zimmer. Kettejük közül John Williams a hagyomány tisztelő nagyöreg, Hans Zimmer pedig a modern, lázadó „fenegyerek”. Ha egy filmnek Hans Zimmer szerzi a zenéjét, az nem jelenti azt, hogy a film úttörő kasszasiker lesz, de azt igen, hogy ha a film bukik, az biztos nem a zenén múlt.
A zenéjét sok egyéb tényező mellett az teszi különlegessé, hogy nehezen bekategorizálható. Filmzene. Idáig biztos. Komolyzene? Szimfonikus zenekar játssza, de akkor hogy kerül bele annyi szintetizátor, meg torzítós gitár? Rock zene? Hans Zimmer bőrdzsekije és Guthrie Govan gitározása alapján nem kizárt. Elektronikus zene? Is. Elektronikus orkesztrális poprock? Nem gördül le a nyelvről de nagyjából jó lesz.
Mégis hogy lehet ilyen összetett zenét színpadra vinni? Ha ott voltál hétfő este a Papp László Sportarénában, akkor tudod, hogy varázslatosan. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki szeret odafigyelni egy koncerten minden apróságra. Most mi történik a zenében, ki szólózik, ki vált hangszert, hogy megy át a zenekar egyik zenei részből egy következőbe, mi történik a kijelzőkön, mit csinálnak a színpadi fények…stb. Nálam nehéz elérni, hogy csak nézzek (és hallgassak) ki a fejemből, és belefeledkezzek az élménybe. Ez a koncert ezt elérte.
Egyszerre volt nehéz és könnyű dolga Hans Zimmer csapatának. Nehéz dolguk volt, mert még a könnyű zenében sem könnyű szinte semmi, ilyen nagy produkciót összerakni, koordinálni meg végképp nem az. Könnyű dolguk volt, mert a zene, amit színpadra vittek izgalmas, összetett, dallamos, ráadásul a világ legismertebb filmjei közben hallották milliók. A közel két órás műsor összesen 14 film zenéjét mutatta be, felsorolni is sok, de megpróbálom. Hallottunk részleteket az Eredet, a Dűne, a Wonder Woman, a Karib-tenger kalózai, az Acélember, a Gladiátor, a Top Gun: Maverick, az Utolsó szamuráj, a Sötét lovag, az X-Men: Sötét Főnix, a Dunkirk, a Csillagok között, az Oroszlánkirály és a Nincs idő meghalni c. filmekből. Én ezek közül egyet nem láttam, érdekes módon pont nem azt, amire Hans Zimmer azt mondta, hogy biztos nem láttuk, mert nem volt a film annyira sikeres. Bár abban igaza volt, hogy a film veszteséges volt, de így is 250 millió dolláros bevételű film a Sötét főnix. Kedves szerénység egy ilyen filmre azt mondani, hogy biztos nem láttuk.
Hans Zimmer szerénysége nem állt itt meg, az egész estét, az összes filmet és zenét összekötő színpadi jelenlétének meghatározó eleme volt az alázatos, szinte rajongó stílus, ahogy a zenészeiről beszélt, ahogy őket bemutatta, dicsérte a tehetségüket, vagy az épp eljátszott szólóikat. Sőt odáig is elment, hogy sok szerzeménye nem létezne az adott zenész nélkül, mert azt csak az az egy zenész tudja úgy eljátszani, néha szinte a lehetetlent leküzdve. És tényleg remek zenészek vették őt körbe a színpadon, a már említett gitár virtuóz Guthrie Govan, a megszállott cselló játékos Tina Guo, Rusanda Panfili hegedűn, az Oroszlánkirály eredeti énekese Lebo M, csak hogy párat említsek. A zenekar nagyját az Odessa Orchestra csodás zenészei alkotják. A színpadra nézve megszámolni és nyomon követni is nehéz volt a zenészeket, olyan sokan voltak, és annyiféle hangszeren játszottak.
A klasszikus szimfonikus zenekarok hangszerarzenálja és egy tipikus pop/rock zenekar tagjai mellett rengeteg ütős hangszer is szerepet kapott, az ilyen különleges hangszerek és az általuk játszott ritmusok szerves részét képzik Hans Zimmer zenéjének. Van amikor nem elég, hogy két teljes dobfelszerelés mögött két dobos is adja a tempót, kell még egy csapat, akik mondjuk vasakat ütnek, hogy a hangzás elég nagy legyen. És talán a nagy nem is elég jó szó arra, hogy mennyire grandiózus játékot, és színpadképet kaptunk.
Ha a zenészkavalkád látványa nem lett volna elég, az óriáskijelzők és a motorizált fényállványzatok színorgiája biztosra ment, hogy legyen mit nézni. A fény és vetítéstechnika végig lenyűgöző volt, de közben ízléses maradt, ráadásul úgy hozta oda a filmek hangulatát az arénába, hogy egy képkocka sem ment le a filmekből. Külön kiemelném a Csillagok között látványvilágát, ahol logikus de mégis varázslatos módon csillagokba borult az egész színpad és nézőtér. Emellett a nehezen hangosítható arénával is csodát műveltek a szakemberek, az már csak hab volt a tortán, amikor például a Sötét lovag egy „csendesebb” részletében a mély hangok meglebegtették a nadrágom szárát (úgy, hogy az aréna másik végében ültem). Az olyan jól kidolgozott részletek, mint például a visszataps után hallható Nincs idő meghalni c. James Bond film jól ismert fúvós beszúrásai, és a köztük hagyott szünetek, ahol a közönség sikítani tudott az örömtől, az ilyen részletek voltak azok, amik teljes katarzisélményt hagytak maguk után.
Amellett, hogy rengeteg kedves szót hallhattunk tőle, Hans Zimmert végig zenészként is láthattuk a színpadon, hol gitárral a nyakában, hol szintetizátorok mögött. Nemcsak megírta a szerzeményeit, nemcsak zseniálisan színpadra vitte azokat, hanem el is játszotta nekünk személyesen, amivel tényleg megkoronázta az estét, és felejthetetlen élményt adott nekem és több, mint 11500 embernek.
Írta: Sághy-Új Gordon
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Green Stage Production
Kapcsolódó tartalom:
Hans Zimmer koncertfotók 2023.06.05. Papp László Budapest Sportaréna