Ha lett volna harmadik Pantera koncert, akkor arra is elmentünk volna – koncertbeszámoló
(Pantera koncert 2023.05. 31. Budapest, Barba Negra, Red Stage)
A Pantera jött, látott és csinált két olyan bulit, hogy aki ott volt valamelyiken az jó eséllyel még mindig az állát keresi a Barba Negra padlóján. Amikor tavaly a semmiből érkezett a bejelentés, hogy Phil Anselmo és Rex Brown, a legendás Pantera még két élő tagja kiegészülve Zakk Wylde-dal és Charlie Benante-tal Pantera néven fog turnéra indulni, akkor rögtön beleborzongtam ebbe a hírbe. Ez a banda a számomra legkedvesebb zenekarok közé tartozik. Később kicsit emésztgetve a hírt jött a kétkedés, hogy jó ötlet-e ez igazából, meg etikus-e a már elhunyt Abbot fivérek felé. Köztudott, hogy Anselmo és a két Abbott (főleg Vinnie Pual) kapcsolata a banda 2003-as feloszlása után minden volt csak ideális nem. Vinnie Paul konkrétan kijelentette, hogy ő sem találkozni, sem beszélni nem akar Phil-lel többet, közösen zenélni meg aztán pláne nem. Szóval egyrészt ott volt az iszonyatos öröm, hogy ezeket a számokat, ha nem is az eredeti felállásban, de újra élőben lehet hallani, másrészt pedig a nagy kérdés, hogy szükség van-e erre igazából.
Amikor 1998-ban láttam a Panterát a Kisstadionban eszembe se jutott, hogy 25 évnek kell eltelnie majd a következő alkalomig. A ’98-as turné fő zenekarához, a Black Sabbathoz épp akkor csatlakozott újra Ozzy és ez jelentette az egyik legnagyobb aktuális zenei szenzációt, de a Pantera valósággal lemosta őket a színpadról. A Sabbathból elég volt 3-4 dal ahhoz, hogy inkább kimenjünk sörözni a büfébe. 🙂 Ennyire brutálisan jó koncerteket tolt akkoriban a Pantera, pedig ott már éleződött a folyamatos feszültség a tagok között, ami sajnálatosan a feloszláshoz vezetett egy-két évvel később. Ha valaki nem volt ott azon a koncerten – és gondolom sokan vannak ilyenek -, nekik ajánlom, hogy hallgassák meg minden idők egyik legjobb koncert albumát az Official Live – Pantera 101 Proof-ot. Az az album tényleg olyan, ahogy a Pantera élőben tudott játszani.
A turné tavalyi kezdetét rengeteg rajongói találgatás és vita előzte meg, aztán az első hírek arról szóltak (meg jöttek a jobb, rosszabb telefonos videók is), hogy a produkció nagyon is rendben van. Az, hogy ilyen előzmények után alig-alig volt fanyalgó hang, erősen bizakodásra adott okot. A Pantera név pedig elég volt ahhoz, hogy az érdeklődés a koncertek iránt hatalmas legyen. Amikor kiderült, hogy nálunk majd a Barba Negra lesz a helyszín, félő volt, hogy a jegyek gyorsan el fognak fogyni. Így is lett. Sajnos (vagy inkább magyar szempontból viszont szerencsére) az osztrákoknál és a németeknél lemondtak több koncertet az ottani épp divatos cancel culture nevében, ezért a Live Nation azonnal lecsapott a lehetőségre és lekötöttek egy második bulit a zenekar menedzsmentjével. Köszönjük az osztrákoknak, hogy ez a dátum nekünk jutott. 🙂
Ha már az előző után 25 évet kellett várni a mostani koncertekre, akkor biztos ami biztos alapon rögtön úgy döntöttünk hogy mind a kettőre el kell menni. Nehogy még 25 évet kelljen várni egy következő alkalomra. 🙂
És akkor beszéljünk végre beszéljünk részletesebben arról, hogy milyen volt a koncert, azaz koncertek.
Bíztunk benne, hogy a fenti kérdőjelek, hogy kell-e ez igazából, vagy elegáns-e Anselmonak (és Rexnek) Pantera néven turnézni, gyorsan eloszlanak majd, ha a produkció elég jó lesz. Jelentem, hogy ezt az akadályt nem egyszerűen megugrotta a Pantera, hanem a léc felett méterekkel szálltak át. Akkora csoda volt ez a két koncert, hogy még elképzelni sem tudtam. Egyszerűen minden tökéletes volt. Eddig akárhányszor voltam a a Barba Negrában a hangzás mindig nagyon jó volt, látszik, hogy minden alkalommal figyelnek rá, de most ez párosult egy elképesztően jól szóló és játszó zenekarral. Az első este a színpadhoz közel a sátorban nyomorogtunk, onnan talán kicsit basszus szegény volt, amit hallottunk, de a második este már a sátoron kívül a külső line aray hangfalrendszerből hallgatva a szabadban egyszerűen annyira tökéletesen szólt, hogy az valami elképesztő. (Főleg ahhoz a hangosítási rettenethez képest volt a kontraszt nagyon erős, amit az MVM Dome-ban követtek el a Deff Leppard és a Mötley Crüe közös buliján.)
Anselmo éneke egyszerűen földöntúli, ugyanolyan jól szól a hangja, mint akkor amikor a klasszikus albumok megjelentek, ráadásul láthatóan nagy kedvel énekelt, semmit nem alibizett el. Igaz, hogy a műsor nem volt hosszú, de erre egyrészt az eddigi koncertek setlistjeit böngészve számíthattunk (konkrétan szinte mindenhol 100%-ban ugyanazt a kb. 80 perces programot tolták le) másrészt meg énekeljen végig ennél hosszabb bulit valaki ugyanígy. Charlie Benante dobját Vinnie Paul eredeti beállításaival hangosították (el is hozták magukkal emiatt az eredeti hangtechnikusokat). Amikor a beállásnál meghallottam azt a pergő dobra tett effektet, amit ezerből is azonnal megismernék, azonnal fülig ért a szám. Rex basszusa végig szigorú volt és karcos, Zakk gitárja pedig a hátán vitte az egész előadást. Ő volt a leghangosabbra keverve végig, miközben a színpadon nagyon jó ízléssel egy picit háttérben maradt.
A műsor tényleg nem volt hosszú, de így is sikerült elképesztően jó setliset összeállítani. A vörös Pantera feliratos lepel lehullása után rögtön a New Levellel elképesztően zúzós riffjével indítottak, majd következett a Moth For War és jött a kérdés, hogy ha ennyire erős a kezdés akkor majd nem laposodik-e el a buli. A nem sokkal később következő I’m Broken megmutatta, hogy ettől nem kell félni. Olyan elképesztően kijátszották a maximumot minden dalból minden hangjából, hogy azt tanítani kellene. Természetesen nagyon hiányzott a két Abbot tesó játéka, de ez a mostani felállás a véleményem szerint toronymagasan ver minden jelenlegi rock zenei produkciót. És van egy dolog, amiben talán a mostani felállás még jobbnak tűnik annál, amilyen mondjuk 25 éve volt a Pantera: a hangulat végig nagyon jó a 4 zenész között. Gyakoriak voltak az összemosolygások a színpadon, sokszor álltak egymás mellé a dalok közben, láthatóan nagyon jól érezték magukat együtt. A közönség meg egyszerűen fantasztikus volt mind a két este.
Az első este durván teltház volt és a második is nagyon közel volt ehhez. Ha nem lett volna pont ugyanebben az időben elérhetetlen a Papp László Sportaréna a nálunk megrendezett foci döntő miatt, akkor valószínűleg az Arénában is teltházat csinált volna a banda. Én személy szerint örülök, hogy végül a Barbába kerültek a koncertek, mert így kétszer is meg lehetett nézni a bandát és másrészt pedig a hangzás biztos, hogy sokkal jobb volt így. A közönség pedig egyszerűen fantasztikus volt. Amennyire „koncert éhesnek” tűntek Anselmo-ék a színpadon, annyira ki volt éhezve a közönség is rájuk (25 év Pantera mentesség nem múlik el nyomtalanul). Gyakoriak voltak a spontán, zenekart éltető skandálások. Óriási volt az üdvrivalgás minden dal végén, vagy bármikor, amikor Phil erre buzdított minket. A második este pedig a koncert végén olyan hangosan szólt a „We Want More„, hogy a turné során először ráadást is játszottak.
A rövid, de nagyon intenzív 80 percnyi műsor elsősorban a Vulgar és a Far Beyond Driven albumokból lett összeállítva, de volt 1-1 dal a Great Sothern Trendkillről (a gyilkos és Phil által nem túl rádióbarátnak minősített 🙂 Suicide Note Pt. 2), illetve a Reinventing The Steelről a Yesterday Don’t Mean Shit. Ez a dal lett a spontán ráadás a második este, hisz itt a műsor normál szakaszában a Use Your Third Arm kapott helyett. A Black Sabbath Planet Caravan feldolgozása alatt végig egy az Abbot tesókról megemlékező videót nézhettünk a kivetítőn, amíg a színpad ízlésesen félhomályba volt borítva. Phil többször elmondta, hogy az egész turné Vinnie Paul és Dimebag emléke előtt tiszteleg. Charlie Benante dob cuccán a lábdob bőrök Vinnie Paul képével voltak díszítve, Zakk pedig a dzsekijén Szent Dime-os felvarrót viselt. A Walk irgalmatlan csúcspontja volt a koncerten (az első este a Mayhemes Csihar Attilával kiegészülve), de tulajdonképp minden dal elképesztően jól szólt.
Volt-e olyan dolog, ami nem tetszett? Igazából az, hogy csak két koncertet nézhettünk meg egymás után. A reakciókból ítélve valószínűleg a nézősereg nagy része boldogan bevállalt volna egy harmadik estét is ebből a csodából, amit ma Panterának hívnak. De hogy tényleg megemlítsek egy-két negatívumot is: a Cowboys albumról (ami az én személyes kedvencem) sajna csak a címadó dalt játszották. A Cemetery Gates-et csak egy az Abbot tesókról készített videó bevágás alatt felvételről játszották be, de itt is csak a dal legelejét, ami aztán átváltott az élő Planet Caravanba. De ezt persze tudtuk, hiszen a turnén eddig is pontosan így volt mindenhol. A This Love-ban pedig nem voltam kibékülve azzal a gitárhangzással, amivel Zakk a kezdeti bontogatott riffet pengeti.
Olyan este, azaz esték voltak ezek, amire valószínűleg tényleg sok-sok éven keresztül fog mindenki emlékezni, aki ott volt. Ritka amikor zenekar és közönség ennyire egymásra talál, az a produkció, amit pedig a színpadon nyújtott a 4 zenész gyakorlatilag példa nélküli. Nem véletlen, hogy a bulik óta sorjáznak a nagyobbnál nagyobb dicséretek zenészektől, újságíróktól vagy bárkitől, aki ott volt. És, hogy mi lehet ennek a mostani turnénak a folytatása? A Metallica már be is jelentette, hogy a közelgő turné egyes állomásain a Pantera lesz az előzenekar. Őszintén szólva Larséknak össze kell magukat kapni, ha nem akarják, hogy az előbanda lezenélje őket a színpadról. 🙂 Kérdés még, hogy lesz-e igény vagy mersz újabb Pantera néven készített dalok megjelentetésére. Nem tudom, hogy ennek örülnék-e, mert az azért tényleg nem lenne olyan, az Abbot tesók nélkül. De ezt majd a jövő eldönti.
Ha valaki pedig kihagyta ezt a két bulit, akkor lehetőleg ha adódik következő lehetőség, akkor ne kövesse el ezt a hibát, mert ezt a produkciót látni kell. Én meg most meghallgatom az I’m Broken-t, kb tizenötödik alkalommal a koncert óta…
Írta: B.T.
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
Pantera koncertfotók 2023.05.31. Budapest, Barba Negra, Red Stage