A Frank Carter & The Rattlesnakes a Dürer Kertben is bemutatja új albumát

A Frank Carter & The Rattlesnakes a Dürer Kertben is bemutatja új albumát

A Dark Rainbow a zenekar első új anyaga a 2021-es Sticky című albumuk óta, amely a három egymást követő brit Top 10-es albumuk közül a legutóbbi. A Frank Carter & The Rattlesnakes nem sokat tétlenkedett az új anyagot követően, ugyanis az év elején kiadott lemezzel szinte rögtön turnézni is indultak. Tavasszal a zenekar már megjárta Ausztráliát, Európát és az Egyesült Államokat is, ősszel pedig mi sem maradunk ki a szórásból szerencsére. A brit punk-rock banda januárban megjelent, Dark Rainbow című új lemezével érkezik október 28-án a Dürer Kertbe.

 

 

A Frank Carter & The Rattlesnakes 2015-ben villámgyorsan robbant be a brit punk színtérre, akkor még senki sem tudta igazán, mivé is válhat a banda. Első EP-jük, a Rotten megjelenése óta azonban már 8 év telt el, Frank Carter és Dean Richardson formációja azóta pedig sok mindent megélt. Kiadtak négy bitang erős lemezt, turnéztak a Foo Fighters-zel, fesztiválok főfellépőiként szerepeltek, három lemezük bekerült az UK Top 10-be és olyan előadók vendégszerepeltek dalaikban, mint Tom Morello, Bobby Gillespie vagy Cassyette. Ötödik, Dark Rainbow című albumuk megjelenésekor Richardson így összegezte az eddigieket: „Általában nem szoktunk visszatekinteni, amikor lemezt készítünk, de ez már régóta utol akart érni bennünket. Néhány dal régi ötletek átdolgozása, friss szemmel nézünk valamit, ami nem igazán illett a többi lemezünkre. Néhány ilyen dal elveszett az út során, mert alapvetően nem igazán adtunk nekik teret”.

A korábbi lemezeikkel ellentétben – amelyek pillanatképek voltak arról a korról és gondolkodásmódról, amelyben készültek – a Dark Rainbow önreflexióból, emlékezésből és hálából született. „Csak szemtanúja vagyok annak, hogy a világ milyen gyorsan változik, és még mindig próbálok megbékélni azzal, hogy ki vagyok és mi az én hiteles verzióm” – mondja Carter. – „Azzal, hogy azt adtam az embereknek, amiről azt hittem, hogy azt akarják, azt hiszem, egyre távolabb kerültem attól, aki valójában vagyok, tudod? Úgyhogy most elsősorban azt helyezem előtérbe, hogy mire van szükségem. A józanság nagyon-nagyon sokat segített nekem.”

A déli gótikus balladák és a dúdolós alt rock, amivel a korábbi kiadványokon kísérleteztek, ezen a lemezen bátran előtérbe kerül. Van rajta néhány válogatott dühöngő is, a biztonság kedvéért. Ez nem annyira egy új irány, hanem annak a középpontba állítása, hogy ki is Carter és Richardson valójában, a lelkük mélyére leásva és a bennük élő zenét felszínre hozva. „A kezdetektől fogva a balladák mindig is könnyen jöttek nekünk” – emlékszik vissza Richardson. – „De egy pillanatig sem kérdőjeleztük meg, hogy többet kellene-e belőlük csinálnunk. Most már igen.”

Carter úgy véli, ez az eddigi legautentikusabb albumuk és ez annak köszönhető, hogy a csapat ezúttal igazán mélyre ásott, hogy megismerjék önmagukat és egymást is. A Dark Rainbow egy merész felfedezés arról, hogy ki volt Frank Carter & The Rattlesnakes, kik ők most, és kik lehetnek egy nap. Tagadhatatlan erő rejlik az önelfogadásban és az autentikus lélek keresésében. Ez az erő sugárzik belőlük, és hallható az új albumukon és hallhatjuk majd mi is élőben október 28-án, a Dürer Kertben.

Jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők május 29-én, 10 órától, a teljeskörű jegyértékesítés május 31-én, 10 órakor indul.

Kapcsolódó tartalom:

Frank Carter & The Rattlesnakes koncert 2024.10.28. Budapest, Dürer Kert