Scream for Me Barba Negra! – Bruce Dickinson koncertbeszámoló
(Bruce Dickinson koncert Budapest, 2024. június 1. Budapest, Barba Negra)
A 90-es évek elején Bruce Dickinson otthagyta az Iron Maident, mert úgy érezte, hogy valami másra van szüksége, nem pedig az akkorra már megbízható gépezetté alakult Maiden-re. Érezte az éppen aktuális zenei forradalmat amit a grunge őrület jelentett. A szóló karrier eleje nem sikerült túl fényesre: az első albumokat sem a rajongók, sem a kritikusok nem fogadtak túl nagy lelkesedéssel. Főleg az egyértelmű grunge stílusjegyeket mutató Skunkworks-t fogadta erős ellenszenv. De a Maidennek sem ment jobban a szekere, ők az énekes váltással lőttek alaposan mellé. Blaze Baley-nek finoman fogalmazva sem sikerült betölteni azt az űrt, amit Dickinson hagyott a távozással. Brucenak aztán sikerült megtalálnia a megfelelő szerzőtársat a producer, dalszerző Roy Z személyében. Közösen írták meg a Balls to Picasso és az Accident of Birth albumokat majd pedig a 90-es évek egyik legjobb rock/metal albumát, az 1998-ban megjelent Chemical Wedding-et. A projekthez Dickinsonnak sikerült magához csábítania a Maiden-t szintén otthagyó Adrien Smith gitárost is, így a csapat nemcsak bombaerős dalokat tudott írni, hanem élőben is brutálisan jól szólaltak meg. Aki nem hiszi, az járjon utána, azaz hallgassa meg a Scream for Me Brazil című koncert albumot! Megéri. Meggyőződésem, hogy ez a formáció még nagyon nagy dolgokra volt hivatott, de Dickinson és Smith 1999-ben visszatértek a Maidenbe és így már nem tudhattuk meg, hogy hova futotta volna ki magát ez a történet.
2005-ben még elkészítették a Chemical Wedding folytatását, a Tyranny of Souls-t, de ez az anyag nem durrant akkorát, mint az elődje, hiszen a prioritást itt már a második aranykorát élő Iron Maiden jelentette. A rock és metal rajongók viszont így nyertek egy lehető legjobb felállású Iron Maiden-t, ami rendszeres időközönként szállította a megbízható minőségű sorlemezeket valamint 25 év alatt egyre jobb és jobb koncerteket adott. De közben pedig szegényebbek lettünk egy ihletett szerzőpáros el nem készült anyagaival. 2005 után már nem is jelent meg újabb Dickinson szóló album, egészen az idei évig, amikor is megérkezett a The Mandrake Project.
Hogy milyen az új album? Nagyon jó. Eléri-e a Chemical Wedding vagy az Accident of Birth színvonalát?Természetesen nem. De mindenképp érdemes meghallgatni többször is. Rengeteg remek ötlet van rajta, ízes gitárszólókkal, szuper ének dallamokkal, zúzós gitárokkal, remek hangzással és sötét, nyomasztó, borongós hangulattal, és nem utolsó sorban hatalmas energiákkal.
Dickinson már több, mint tízszer játszott Magyarországon, de a legendás „Scream for me Hungary” kiáltás eddig még csak a Maiden koncertjein hangozhatott el, hiszen a saját albumaihoz tartozó turnéval nem jutott még el hozzánk. Sokunknak ez volt tehát az első alkalom, hogy végre a szóló dalokat is élőben halhassuk.
Ahogy megérkeztünk a Barba Negra parkoló részéhez rögtön látszott, hogy a nézőszám rekordgyanús lesz, hiszen alig találtunk parkolóhelyet. Utoljára talán a tavalyi Pantera koncerteken láttam ennyi embert a Barba környékén. Azt hiszem, hogy Bruce nagyon büszke lehet arra, hogy ha nem a Maidennel jön, akkor is tömegek akarják látni a koncertjét.
Sajnos az előzenekar, azaz a Divided koncertjét teljesen lekéstük. Pont az elköszönés pillanataira estünk be a terembe.
Dickinson koncertje pontosan 8 órakor el is kezdődött a már említett Accident of Birth album címadó dalával. Bruce valamint az öt tagú zenekar az első pillanattól kezdve tökéletesen egy húron pendült a Barbát rogyásig megtöltő közönséggel.
Hiába viseli a turné az új album nevét, itt mégis arról volt szó, hogy több, mint 2 évtizedet után végre élőben halhatjuk a klasszikusabb Dickinson dalokat. Bruce amúgy annak ellenére volt szinte top formában, hogy torokfájással és megfázással küszködött. A Barbás koncertet követő román dátumot már le is kellett mondaniuk, valószínűleg, mert nálunk túlerőltette a hangját. Bár a produkción semennyire nem látszott és az éneklésében sem lehetett semmi látványos hibát észrevenni, amikor tehette a színpad hátsó részébe ment, hogy orrot fújjon vagy valamilyen gyógykészítménnyel kúrálja magát.
A kezdés előtt pont észrevettem ahogy az egyik technikus egy setlistet hozott a színpadra és a monitor keverőkkel egyeztettek valamit. Már itt gondoltam, hogy egy vagy több dal valószínűleg kimarad a műsorból. Mint kiderült a Many Doors to Hell volt az egyik. Az új albumról ez a kedvenc dalom, nagy kár, hogy pont ezt nem hallhattam élőben. De azért szomorkodásra szinte semmi oka nem volt az embernek, hiszen a 90 percbe baromi erős műsort sikerült belepréselni. Természetesen a legtöbb dalt a Chemical Weddingről játszották.
Számomra a koncert egyértelmű fénypontja az album címadó dala volt, minden idők egyik legjobb gitárszólójával. De a Tower és a The Alchemist is katartikus élményt jelentett. Nagyon szerettem volna ezeket a dalokat Roy Z gitározásával hallgatni, de sajnos ő már nem kíséri Bruce-t a turnéra. De Chris Declercq és Philip Naslund persze odatették magukat rendesen és mind a ketten virtuózan bánnak a gitárral. A billentyűs Mistheria többször egy nyakba akasztható szintetizátorral jött a színpad elülső részére. Itt játszotta le a szólóit vagy egyszerűen csak nagyon szimpatikusan beállt headbangelni valamelyik zenész társa mellé.
Külön említést érdemel a dobos Dave Moreno, aki sziklaszilárdan hozta a dalok alapját és Tanya O’Callaghan, aki egyrészt remek basszusgitáros másrészt pedig egy nagyon csinos hölgy, nem is csoda, hogy a zenészek közül ő aratta a legnagyobb közönségsikert. A színpadon a teljes koncert alatt remek volt a hangulat. A fiúk és az egy szem hölgy sokat mosolyogtak egymásra, nagy kedvvel és örömmel játszották végig a teljes koncertet. Nem csoda, hiszen a turné egyik legnagyobb számú közönsége gyűlt össze erre az estére.
Bruce Dickinsonról pedig tudjuk, hogy nemcsak a világ egyik legjobb énekese, hanem egyben az egyik legjobb frontember is. Úgy robbant a színpadra az első dalban, hogy nem maradt kérdés, hogy ez az este igazán emlékezetes lesz mindenki számára. Azt hiszem, hogy számára is nagy öröm volt, hogy a Maiden koncertek méterre és másodpercre megkomponált tökéletessége helyett most sokkal több tér jutott arra, hogy spontán dolgokat is megtehessen a színpadon.
De persze voltak előre tervezett show elemek is. Ilyen volt a Rain of the Graves-et követő dobszóló, ahol Dave Moreno mellé Bruce is beszállt a színpadra készített ütőhangszerekkel. De egy rövid theremin szolóval is elkápráztatott bennünket. A theremin az első elektromos hangszerek egyike. Gyakran szokták úgy emlegetni, hogy igazából mágiával működik: nem kell fizikailag érinteni a hangszert ahhoz, hogy hangokat csikarjunk ki belőle, elég látványos kézmozdulatokkal „integetni” előtte.
És természetesen számos alkalommal hangzott el a Scream for Me Budapest vagy Hungary felkiáltás. A reakció pedig egyszer sem maradt el.
A hangzás a Barba Negrában azon áll vagy bukik, hogy az ember megtalálja-e a sweet point-ot, azaz azt a helyet, ahová érdemes állni. Sokáig a színpadhoz közel bal oldalát álltam, de itt annyira érthetetlenül és rosszul szólt, csengett bongott, kongott minden, hogy inkább kimentem a sátron kívülre. A külső részekre is el van helyezve egy-egy hangrendszer bal illetve jobb oldalra és a Pantera koncertekhez hasonlóan most is ez volt a megoldás. Kintről a hangfalakhoz közelről már nagyon jó minőségben szólt minden, igaz, hogy a színpadi látványról ezért le kellett mondani. De valamit valamiért. A keverés nem volt tökéletes, de nem is volt rossz. Feltűnő volt, hogy a lábcinek teljesen kimaradtak a hangképből, ez elég rendesen hiányzott, de a két gitár is gyakran eléggé összefolyósnak, néha a basszusgitárt is elnyomóan mélynek tűnt. Ellenben Dickinson hangjából a megfázást is figyelembe véve azt hiszem, hogy a maximumot hozták ki.
Arról, hogy az ember hogy állítaná össze a műsort szerintem mindenkinek megvan a saját véleménye. Ennyi dalból nehéz lehet kiválasztani hogy mi kerüljön be a setlist-be és mi nem. De egyetlen dalt, azaz annak hiányát azért kiemelném. A King in Crimson a kedvenc dalom Dickinsontól, csak azért nem voltam nagyon csalódott, hogy kimaradt, mert már rápillantottam a korábbi koncertek dal listáira.
De ezen kívül csak dicsérni tudom ezt a produkciót. Remélem, hogy most már minden Iron Maiden koncertre jut egy Bruce Dickinson szóló koncert is. Mi mindegyiken ott leszünk.
Írta: B. T.
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Live Nation
Kapcsolódó tartalom:
Bruce Dickinson koncertfotók 2024.06.01. Budapest, Barba Negra