Alcohol – Csövi állapota javuló tendenciát mutat, nekiugranak a nyári buliknak

Alcohol – Csövi állapota javuló tendenciát mutat, nekiugranak a nyári buliknak

2024. februárjában életveszélyes állapotban szállították kórházba az Alcohol zenekar frontemberét, Tóth Sándor ‘Csövi’ -t. Azt már korábban is lehetett sejteni, hogy elég nagy a gond, hiszen egy januárban kiadott zenekari közleményben le lett mondva a tavaszi turné, ahol Csövi még azt mesélte, hogy a sürgősségi vérkép alapján nincs életveszélyes állapot. Februárra ez megváltozott, ugyanis mint utólag kiderült a meglévő bajra még jött egy hashártyagyulladás, ami majdnem az énekes életébe került. 

A banda tavaly ősszel ünnepelte 20 éves jubileumát, ahol sokak meglepetésére a Tankcsapda nyitotta meg az estét. Novemberben a 20 év kapcsán egy különleges feldolgozás lemezzel jelentkeztek a H-music gondozásában ’20 év kocsmarock’ címmel, ami a hazai zenei élet ‘kocsmás-bulizós’ dalaiból álló összeállítást tartalmazza ‘Alcoholos’ stílusban. A dalok elnyerték a rajongók tetszését, a korong hetekig a MAHASZ lemezeladási lista élbolyában tanyázott. A lemezbemutatóra azonban már nem kerülhetett sor, viszont a nyári koncerteket nem mondta le a zenekar. 

Az állapotáról és a zenekari dolgokról Csövi mesélt néhány mondatban.

Csövi: „Először is köszönöm Mindenkinek, aki mellettem volt/van. Rengeteg ismerős, barát, zenész kolléga érdeklődött és érdeklődik a mai napig az állapotom felől. Ezek mind fontos dolgok, hálás vagyok érte. Napról-napra erősebb vagyok, június elsején már megvolt az első próba is és elhatároztuk, hogy nekiugrunk a nyári buliknak. Úgy érzem van elég erőm hozzá, az pedig az én makacs fejemnek pont elég. 🙂 A kezelés még folyamatosan tart és még jó sokáig tartani is fog, hogy pontosan meddig azt nem lehet tudni, de ezzel nem is foglalkozom, hiszen napról-napra változik az állapotomban is minden. Én elég pozitív ember vagyok, tehát vagy így vagy úgy, de meg fogok gyógyulni teljesen! 🙂 …ahhoz is vagyok elég makacs. 😀 A történtekre visszatérve…nagy megfejtése nincs a sztorinak, amit kap a szervezet, azt vissza is fogja adni, márpedig én adtam neki rendesen, most berágott rám. (haha) Lényeg, hogy minden nap rajta vagyok, hogy erősödjek, a nyári buliknak nekiugrunk és ősszel jön az elmaradt lemezbemutató turné a terveim szerint, ami tartalmaz majd jó néhány vendéget, meglepetést… de erről majd később. Találkozzunk a nyári bulikon és még egyszer köszönöm Mindenkinek, aki velem van! Vigyázzatok magatokra!

 

 

Az egész zenekarnak jó koncerteket, Csövinek pedig teljes és gyors felépülést kívánunk!

 

 

A zenekarral az alábbi helyszíneken találkozhattok nyáron:

Elérhetőségek: 

https://www.youtube.com/@AlcoholOfficial

https://open.spotify.com/artist/2pZjgiZ0uUR0E11fcK0ei5

https://www.instagram.com/alcoholzenekar/

https://www.tiktok.com/@alcohol_official

https://www.facebook.com/Alcoholzenekar

https://shop.hmusic.hu/eloado/alcohol