Lemezmegjelenések
Vadonatúj dallal, és a hozzá készített látványos, de egyben elgondolkodtató videoklippel jelentkezett a Mobilmánia. A Fonogram-díjas zenekar – Zeffer András – Horváth Attila által jegyzett – Sárkányok földje című szerzeménye egyfajta markáns állásfoglalás a világban jelenleg zajló, de a múltban is szinte állandóan jelenlévő negatív eseményekkel kapcsolatban. Mobilmánia – Sárkányok földje (hivatalos videoklip / official music video): Zeffer András zenekarvezető,…
A népzenei hagyományokból táplálkozó, azt erősen pszichedelikus elemekkel fűszerező MORDÁI egészen különleges módon jelentette meg második nagylemezét. Az Álom esett a szememre című albumot október 22-től egy geolokációs honlap segítségével a Normafa egy adott pontján, illetve a közönség által megszavazott különleges helyszíneken hallgathatjuk meg. Az akció célja, hogy a virtuális világ megszokott sémáit formabontó módon…
Zoli az EP megszületéséről: “Ez a szólóprojekt a Gépmadár zenekarból nőtte ki magát. A csapattal kapcsolatban azt éreztem, hogy jól megyünk, egészen addig, amíg a Covid minden számításunkat keresztbe nem húzta. Megjelent a második nagylemezünk, amivel rengeteget szerettünk volna koncertezni, de pont egy olyan időszak jött, sőt több is, hogy ebből semmi nem valósult meg,…
Még egy újabb, immár a hatodik új OM szerzeménnyel ismerkedhetünk meg a jövő hónap elején érkező Töredék nagylemezről – a csapat vezetője, gitárosa Vijaya Gauranga das által készített szöveges videón a Legyen ahogy akarod című dal. OM: Legyen ahogy akarod (2022): www.youtube.com/watch?v=WZVN1bHV88E VGD a dalról: “Egy zenészbarátomtól, Bittó Zolitól érkezett a szöveg kétharmada, igaz eredetileg nem ehhez a zenéhez írta, de…
Vissza a Földre címmel november 4-én jelenik meg a Depresszió új nagylemeze. A nagyon ütős borítóval megtámogatott 10 tételes album a Covid időszak alatt állt össze – egy vérbeli Depressziós hangzású, hangulatú anyag született, viszont a dalok kissé modernebbek az eddigieknél. A felvételek a SongSong Stúdióban készültek – a billentyűs részeket is feljátszó – Varga Zoltánnál, aki egyben…
Mentes Norbert, a Hungarica vezetője/gitárosa kisebbfajta meglepetésként 2020-ban egy akusztikus latin/flamenco nagylemezzel jelentkezett, amelyen a félig olasz származású (a Big Brother első szériájában is szereplő) Renato Pavesi volt a partnere. A Renastencia című album dalai fokozatosan kerültek fel a YouTube-ra – a Terra-hoz egy nagyszabású videoklip is készült Császár Tamás rendezésében, Fogarasy Mariann topmodell vendégszereplésével -, most pedig a Lunatic Pisces felvételét osztják meg a közönséggel….
Élek címmel egy újabb friss dalt mutatott be a 2010-ben indult OM zenekar a még idén megjelenő harmadik nagylemezéről. A tavaly publikált Töredék, illetve az idén tavasszal YouTube-ra került Hol vannak?, a Te sem vagy más, valamint a most júliusban közzétett Ott foglak várni után ezúttal egy nagyon intenzíven lüktető, lendületes szerzeménnyel jelentkezett a bő két éve újra aktivizálódott formáció – a hozzá…
Nem lesz gáz… énekli (kétértelműen) a Junkies a jó tempósra vett új dalában, amihez egy – szöveges videónak jegyzett, de bőven az animációs kategóriába eső – kisfilm is dukál, készítője Rivasz Gergő. Junkies – Nem lesz gáz (Hivatalos szöveges videó) Szekeres András énekes a dalról: “Ez a szám leginkább Attila (Barbaró Attila, gitáros) szerzeménye, de mi…
Szeptember 12-én érkezik a HitRock együttes új koncertalbuma, melyet tavaly rögzítettek a Csili Művelődési Központban, a kényszerű leállások időszakában, egy online streaming koncert alkalmával. Az egyszerűen csak „Csili Live!” címet viselő CD vegyesen tartalmaz régi klasszikusokat és frissebb kompozíciókat a dél-pesti gyökerű rockcsapat jelenlegi felállásának tolmácsolásában. HitRock: Csillag (Csili Művelődés Központ 2021) A Mr. Basary ének, Füchsel…
Paksi Endre, az Ossian frontembere szeptember végén első szólólemezével jelentkezik, az album címadó dalához, a Békesség Sugárút-hoz készített videoklip debütált tegnap. Békesség Sugárút (hivatalos videó): Endre a klipről: “A Hármashatár-hegyen, és Pilisvörösvár környékén forgattunk.A klipben a mostani világ kicsit groteszk élhetetlenségét szerettük volna szembeállítani azzal a belső nyugalommal, amire én (is) nagyon vágyok, mert szerintem az…
A 2017 végén alakult Doggos a ‘Kikeltető’ című tehetségkutatóban bukkant fel először, azóta pedig ezer arcukat mutatták meg a közönségnek. Zenéjükben ugyanúgy elfér a pop, az indie és a glam-rock, mint a feszes, garázsos riffelés és a giccses ballada. Ezt fejelik meg egy újabb csavarral: a most megjelenő új dal ugyanis az első, amit magyar…
Friss hírként érkezett Tari Szabolcstól, a From The Sky zenekar énekes, multihangszeres zeneszerzőjétől, hogy már látótávolságban van a második nagylemez! „Egy óriási mérföldkőhöz értünk! Átadtuk keverés és maszteringre az új albumot a legendás Denevér Stúdiónak! Számításaink szerint még néhány vendégének érkezni fog hozzá, de most már hamarosan végleges formát fog ölteni a teljes anyag!” koncertfotó: Szakál Róbert (Prog…
Elég izgalmas az idei év az Aurevoir. számára – miközben szinte az összes fesztivál színpadán megfordulnak a nyáron, gőzerővel készülnek az első önálló, Budapest Parkos koncertjükre, ahol bemutatják Deák rét című új lemezüket. A nyolc tagú ethno-beat kollektíva a 2019-es Forduló lemez óta nem jelentkezett új dallal, így mondhatni épp ideje volt az új…
Mivel a világ kifordult önmagából, a Zorall is egy (tőlük) szokatlan anyaggal rukkolt elő. Tizenegy különböző stílusgyakorlat – lírai dal, modern metal, doom, dallamos rock, régisulis heavy, és persze bulis témák… az albumon, plusz egy bónusz szám. Természetesen felkerült a korongra a Zorall 20 lemezről már ismert két új nóta, a digitális single-ként is…
Itt az ideje, hogy tudatosabban tekintsünk a világra Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet: About Time About Time címmel szeptember végén új albummal jelentkezik a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet. A lemez címadó dalához kísérletező, kettősségekre fókuszáló animációs klipet készítettek. Az alkotópáros ugyanis úgy érzi, fontos fordulóponthoz érkeztünk: eljött az ideje annak, hogy mindenki akcióba lendüljön a számára…
Már előrendelhető a Depresszió augusztus 5-én megjelenő Amíg tart albumának vinyl kiadása. Ezzel a nagylemezzel került be igazán a zenekar a hazai rock/metal színtér elit csapatai közé, sokak véleménye, hogy nem hardcore Depresszió rajongóként is az album mindegyik dala azóta is fejben/fülben van, így a húsz éves jubileum alkalmából egy impozáns dizájnt/csomagolást kapott limitált példányszámú vinyl kiadványként is megjelenik….
A 2 éve újra aktivizálódott OM újabb dallal jelentkezett, ami már a harmadik vadiúj szám az év végén megjelenő harmadik lemezről. A Töredék a jól ismert Radnóti versnek szolgáltatott hozzá illő zenei alapot, a Hol vannak? pedig a hajdani Replika zenekar frontjáról ismert Csató Péterrel készült, aki az előző lemez több dalában is közreműködött. Most megérkezett folytatás, az Ott foglak várni szintén Csató Péterrel, illetve Abhilasa vendégeskedésével készült….
A napokban volt egy éves az esztergomi crossover csapat CYD Longest Way Home című EP-je, amihez ennek apropóján megérkezett a harmadik klip is! A H-Music gondozásában megjelent EP egyfajta gyűjteményes kiadású CD, ugyanis a Longest Way Home 5 dala mellett a zenekar két korábbi EP-je, a Here Comes The Bastards és a Next Round dalai is helyet kaptak a korongon, így egy kvázi 16…
Egy új dallal, és a hozzá készített, ütős képi világú videoklippel jelentkezett a Zorall. A Miből főzzünk pálinkát? címet kapott friss szerzeményük néhány koncerten élőben már debütált, és gyorsan tegyük hozzá, hogy – vélhetően nagyrészt a szövegének köszönhetően – azonnal elnyerte a közönség azon részének rokonszenvét, akik teljesen azonosulni tudnak a nótában felvetett konkrét problémával (és ennek megoldásával)….