Bring Me The Horizon koncert 2024. június 17. Budapest Park

A brit banda tavaly meghódította a Budapest Arénát, most pedig a Budapest Parkon a sor, hogy egy zúzós koncerttel kényeztessék rajongóikat. A Bring Me The Horizon június 17-én nyáron megjelenő új nagylemezével tér vissza Budapestre.

 

 

Az Oli Sykes énekes vezette Bring Me The Horizon a metalcore világ gigászának számít, a banda húsz éves fennállása alatt nemcsak a slágerlistákat és a rajongókat hódította meg, de jelölték őket Grammy-díjra és BRIT-díjra is – pont a napokban vehették át utóbbin a legjobb alternatív/rock előadásnak járó díjat. A zenekar ezen felül is számos rangos díjat nyert már, köztük öt Heavy Music Awards-zal, három Alternative Press Awards-zal büszkélkedhetnek, valamint hét győzelemmel a nagy tekintélyű Kerrang! Awards díjátadón.

A zenekar 2020-ban jelentette meg Post Human: Survival Horror c. lemezét, amely a Post Humanre hallgató sorozat első darabja volt. A folytatást idén nyárra ígérik Post Human: Nex GEn címen, amelyről januárban ki is dobtak egy új dalt. A Kool-Aid egy ütős szám, benne Oli Sykes jellegzetes énekével és sikolyaival. A Bring Me The Horizon zenéit több mint 5,5 milliárdan streamelték eddig világszerte és szinte folyamatosan telt házak előtt játszanak. Tavaly mi is megízlelhettük milyen, amikor igazán elszabadulnak, a Covid miatt többször halasztott turnéjuk ugyanis júniusban ért el hozzánk, ahol bebizonyították, hogy megérdemelten tartják őket napjaink egyik legjobb rock formációjának. Most pedig a zenekar folytatva a Post Human sorozatát, június 17-én új dalokkal tér vissza Budapestre, hogy ezúttal szabad ég alatt üvölthessük velük szövegeiket a Budapest Parkban.

A koncertre a jegyek elsőként a regisztrált Live Nation-tagok számára lesznek elérhetők március 7-én, 11 órától, a teljeskörű jegyértékesítés pedig március 8-án, 11 órakor indul. Jegyek a www.livenation.hu oldalon és a www.budapestpark.hu oldalon kaphatók.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/387129827476484?ref=newsfeed

 

 

Kapcsolódó tartalom:

A Bring Me The Horizon új albumával veszi be a Budapest Parkot

Bring Me The Horizon koncertfotók 2023.06.01. Papp László Budapest Sportaréna



  • 00

    Nap

  • 00

    óra

  • 00

    perc

  • 00

    másodperc

dátum

jún 17 2024

időpont

20:00 - 22:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló
Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM ...

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló
Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló ...

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló
Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló (Toxikull, Venator, D.D. Night ...

Depeche Mode, Deeper –  Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget
Depeche Mode, Deeper –  Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget

Depeche Mode, Deeper – Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget – ...

Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál
Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál

Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál – ...

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk
A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk – koncertbeszámoló (The ...

Koncert Magazin