Our Last Night koncert 2024. október 5. Budapest, Barba Negra

Budapestre jön az Ed Sheeran-t és Olivia Rodrigot is játszó post-hardcore zenekar

 

Október 5-én a Barba Negra ad otthont a kezdetben feldolgozásaikról ismert, majd saját slágereikkel is maradandót alkotó Our Last Night  koncertjének, akik majd 10 év után térnek vissza hozzánk.

Az idén 20 éves Our Last Night egy különleges hangulatú estére várja a magyarországi rajongóit. A Wentworth testvérek által vezetett zenekar feldolgozásaik révén vált ismertté, ami azonban lehetőséget adott nekik arra, hogy saját zenéjüket is elfogadtassák, és egy új szintre emeljék. A Shape of You feldolgozása tette igazán ismerté a bandát, ami egy hét alatt átlépte az 5 millió megtekintést.

Kiadó nélkül, kizárólag önerőből jutottak el oda, hogy abból élnek, amit szeretnek csinálni. Önmaguk készítik, producerelik dalaikat, ahogyan videóikat is, a feldolgozások és a saját számaik esetében is.

Amellett, hogy az Our Last Night továbbra is aktívan jelentkezik feldolgozásokkal, saját post-hardcore zenéjüket sem szorítják háttérbe, amivel hozzánk is ellátogatnak.

2015-ben kétszer is jártak a Dürer Kertben, azóta viszont nem kevesebb, mint nyolc albumot adtak ki, így biztos nem lesz önismétlő a koncert azoknak sem, akik már akkor is látták a bandát. Ugyan a tengerentúlon most épp, egy covers only névre keresztelt, csak feldolgozásokat felvonultató programot adnak elő estéről estére, de az őszi európai turnéban már saját dalokkal teletűzdelt szettet kap a Barba Negra közönsége október 5-én.

Jegyek már kaphatók a www.livenation.hu, www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon.

További info:

https://ourlastnight.com

www.livenation.hu

www.barbanegra.hu

 

 

Kapcsolódó tartalom:

Az Our Last Night 9 év után visszatér Budapestre!



 

  • 00

    Nap

  • 00

    óra

  • 00

    perc

  • 00

    másodperc

dátum

okt 05 2024

időpont

20:00 - 23:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló
Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM ...

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló
Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló ...

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló
Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló (Toxikull, Venator, D.D. Night ...

Depeche Mode, Deeper –  Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget
Depeche Mode, Deeper –  Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget

Depeche Mode, Deeper – Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget – ...

Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál
Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál

Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál – ...

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk
A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk – koncertbeszámoló (The ...

Koncert Magazin