REPUBLIC 35  Születésnapi koncert 2025. február 1. (szombat), 20.00 – MVM Dome

REPUBLIC 35  2025. február 1. (szombat), 20.00 – MVM Dome

Jegyek kaphatók: 2024. március 6-án, szerdán 11 órától!

 

A REPUBLIC zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán egy közös ünneplésre hívják a közönséget 2025. február 1-én, az MVM Dome-ba.

Az 1990-es megalakulást követő év végére meg is született a Republic Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása, amely több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában. Számos szakmai elismerés, díj, megszámlálhatatlan arany-, platina- és gyémántlemez, valamint sláger fűződik a nevükhöz.

A zenekar 2013. március 11-én érkezett karrierje legnehezebb időszakához. A zenész-dalszerző-énekes Bódi László Cipő halála egyszerre volt a Republic és egyben a hazai zenei élet tragédiája is. Azóta 11 év telt el, de Boros Csaba, Patai Tamás, Nagy László Attila és Halász Gábor egy erős megújult alkotói közösséget hoztak létre, mindezt úgy, hogy soha nem feledkeznek meg Cipőről. A koncertek első és utolsó dala mindig az övé, az ő hangja csendül fel, és ez így is marad. Sikerük azóta is töretlen, 3 stúdió- és 2 koncertalbum, és rengeteg koncertfellépés is jelzi, hogy méltók a folytatásra.

Születésnapi nagykoncertjükön felcsendülnek majd az olyan nagy slágereik, mint a Repül a bálna, a Szeretni valakit valamiért, az Engedj közelebb, a Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és narancssárga, Szállj el kismadár…, hogy csak néhányat említsünk. De hallhatóak lesznek olyan új slágerek is, mint a Rajzoljunk álmokat, az Élni jó, az Odavisz a szél, a Balatoni lányok, valamint egy vadonatúj, hivatalosan még meg sem jelent, a Ki van a házban című dal.

A 2025. február 1-én az MVM Dome-ban tartandó koncert méltó összegzése lesz egy igazán szép jubileumnak, különleges látvánnyal és vendégekkel kiegészülve.

 

 

Jegyek kaphatók 2024. március 6-án, szerdán 11 órától:

https://republic-35.broadway.hu/2025-02-01-20-00

 

Kapcsolódó tartalom:

A REPUBLIC zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, jubileumi koncert az MVM DOME-ban



  • 00

    Nap

  • 00

    óra

  • 00

    perc

  • 00

    másodperc

dátum

febr 01 2025

időpont

20:00 - 23:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló
Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM ...

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló
Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló ...

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló
Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló (Toxikull, Venator, D.D. Night ...

Depeche Mode, Deeper –  Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget
Depeche Mode, Deeper –  Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget

Depeche Mode, Deeper – Sose okoznak csalódást, akikből sosem kaphatunk eleget – ...

Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál
Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál

Lordi, All For Metal – Szörnyen szellemes horrorshow és testépítős klisémetál – ...

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk
A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk

A K-Pop hozzánk is eljutott – The Rose koncerten jártunk – koncertbeszámoló (The ...

Koncert Magazin