Zanzibar 25 Jubileumi koncert 2024. szeptember 28., Budapest, Akvárium Klub

A kétezres évek tagadhatatlanul fontos szereplői voltak, karakteres nótáik így a mai napig abszolút egyet jelentenek az ezredforduló felszabadult életérzésével. A Zanzibar idén – bármilyen hihetetlen is, negyed századot ünnepel, a jubileumi turnéra pedig egy Akváriumos buli teszi majd fel a koronát, szeptember 28-án.

 

 

Kimondani is elég sokkoló, de huszonöt éve történt már, hogy szilveszter éjjel – az akkor még rendőrként dolgozó – Terecskei Rita egy koncertről hazafelé tartó zenészeket igazoltatott, akik poénból rögtön tiszteletbeli énekesnőjüknek fogadták. Majd úgy hozta a sors, hogy másnap a helyi szórakozóhelyen a srácok valóban énekelni hallották Ritát, akit onnantól eszük ágában sem volt elengedni, és a tiszteletbeli jelző is hamar lekerült a neve elől. Így kezdődött a tizenkilenc éves lány és az éppen énekes nélkül haknizó – még ismeretlen zenekar közös sztorija, ami mára Zanzibar néven legendássá vált – 1999-et írunk.

Aztán az emlékezetes január 2-át követő két és fél évtizedben a ceglédi utószilveszteren ad hoc „alakult” csapat beutazta a világot. Nagyszínpadon álltak többek között a Sziget Fesztiválon, a VOLT-on, nyitottak Kapcsolat koncertet Joe Cocker előtt az Ötvenhatosok terén, turnéztak az USA-ban, és szerte Európában, mindeközben pedig megunhatatlan dobogósai voltak a Mahasz, valamint a hazai rádiós-tévés slágerlistáknak is. De ami talán a legfontosabb, hogy a dalaikat a mai napig egy ország fújja fejből. A Nem vagyok tökéletes, az Igazi nevem, vagy akár a Szerelemről szó sem volt tulajdonképpen az új évezredes hazai pop-rock univerzum örökzöldjeivé váltak a 25 év alatt. És a csapat egyáltalán nem szeretne még megállni, kalandos összetalálkozásuk óta aktívan koncerteznek. Jelenleg éppen – stílusosan retró kifejezéssel élve – slágerparádénak ígérkező évfordulós bulisorozatukra edzenek teljes gőzzel, aminek legfontosabb momentuma a szeptember 28-i budapesti este lesz, az Akvárium Klubban.

25. jubileumi koncert:

2024. szeptember 28., Budapest, Akvárium Klub

A születésnapi turné további állomásai hamarosan!

További infó:

https://www.facebook.com/zanzibarzenekar

Kapcsolódó tartalom:

Szerelemről szó sem volt / 25 éves a Zanzibar



dátum

szept 28 2024
Expired!

időpont

20:00 - 22:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Grandiózus slágerektől lángoló színpad, Parkway Drive koncertbeszámoló
Grandiózus slágerektől lángoló színpad, Parkway Drive koncertbeszámoló

Grandiózus slágerektől lángoló színpad, Parkway Drive koncertbeszámoló (The Amity Affliction, ...

A brit hurrikán ismét Budapesten tombolt, Enter Shikari koncertbeszámoló
A brit hurrikán ismét Budapesten tombolt, Enter Shikari koncertbeszámoló

A brit hurrikán ismét Budapesten tombolt, Enter Shikari koncertbeszámoló (Enter Shikari koncert ...

Punk’s not dead – The Offspring és Simple Plan az MVM Dome-ban
Punk’s not dead – The Offspring és Simple Plan az MVM Dome-ban

Punk’s not dead – The Offspring és Simple Plan az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló ...

Fény és sötétség párbeszéde Lacuna Coil koncertbeszámoló
Fény és sötétség párbeszéde Lacuna Coil koncertbeszámoló

Fény és sötétség párbeszéde Lacuna Coil koncertbeszámoló (Lacuna Coil 2025.10.28. Budapest, ...

W.A.S.P. – Budapest, 2025.10.27, Barba Negra – koncertbeszámoló
W.A.S.P. – Budapest, 2025.10.27, Barba Negra – koncertbeszámoló

W.A.S.P. koncertbeszámoló (W.A.S.P. – Budapest, 2025.10.27, Barba Negra)     Igen rég ...

Színház vagy koncert? Katy Perry koncertbeszámoló
Színház vagy koncert? Katy Perry koncertbeszámoló

Színház vagy koncert? Katy Perry koncertbeszámoló (Katy Perry koncert 2025.10.27. MVM Dome) ...