Zártosztály koncert 2024. május 10. Budakalász, Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár

Zártosztály koncert a RockHázban! 

A Zártosztály zenekart ma már nem kell bemutatni senkinek sem, pedig anno, egyetlen koncertre álltak össze 2013 telén. Aztán a sors mégis úgy hozta, hogy állandó csapattá váltak, a közönség pedig napjainkban nem is nagyon tudná nélkülözni ezeket a nyolcvanas évek őszinte rockidőszakába tette zenei utazásokat. Az egykori Edda tagokból alakult csapat műsora ugyanis csupa legendás nótából áll – a ’85-’87 közti szakaszban írt és előadott klasszikusok kelnek új életre a Zártosztály bulikon, vagyis többek között a Gyere Őrült, a Veled vagyok, a Lisztománia, a Változó idők, az Ünnep, vagy éppen a Kör, és még jó néhány ikonikus Edda sláger.

Persze az elmúlt tizenegy évben változott a zenekar tagsága, volt, aki elhagyta a fedélzetet, mások pedig csatlakoztak a nem mindennapi csapathoz – de ez a nosztalgia minőségén mit sem változtatott. Az örökzölddé avanzsált rocknóták jelenleg az Edda egykori muzsikusai, úgy, mint Csillag Endre „Csuka”, Mirkovics Gábor „Zserbó”, Donászi Tibor „Tipcsi”, Lázár Zsigmond „Zsiga” valamint Kiss Zoltán énekes interpretációban szólalnak meg – így május 10-én pénteken, a budakalászi estén is várhatóan időgép repíti majd vissza a közönséget a nyolcvanas évek utánozhatatlan klubhangulatába..

Jegyvásárlás elővételben a tixa.hu oldalon: 3000 Ft

Jegyvásárlás a helyszínen: 3500 Ft

További infó a koncert Facebook eseményében:

https://www.facebook.com/events/1093712745214124



 

dátum

máj 10 2024
Expired!

időpont

20:00 - 23:00

 

– hirdetés –





Koncertbeszámolók

Nem a messiás, csak Jared Leto – Koncertbeszámoló – Thirty Seconds to Mars az MVM Dome-ban
Nem a messiás, csak Jared Leto – Koncertbeszámoló – Thirty Seconds to Mars az MVM Dome-ban

Nem a messiás, csak Jared Leto – Koncertbeszámoló – Thirty Seconds to Mars az MVM ...

Landmvrks, The Devil Wears Prada – Mennyei májusi metalcore magasiskola – csak így, vagy sehogy!
Landmvrks, The Devil Wears Prada – Mennyei májusi metalcore magasiskola – csak így, vagy sehogy!

Landmvrks, The Devil Wears Prada – Mennyei májusi metalcore magasiskola – csak így, ...

Lara Fabian – a kimeríthetetlen szeretetcsomag – koncertbeszámoló
Lara Fabian – a kimeríthetetlen szeretetcsomag – koncertbeszámoló

Lara Fabian – a kimeríthetetlen szeretetcsomag – koncertbeszámoló (Lara Fabian ...

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló
Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM Dome-ban – koncertbeszámoló

Rocket Queen helyett Rocket Man – Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators az MVM ...

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló
Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló

Válasz egy fel nem tett kérdésre – Die Antwoord, Barba Negra – koncertbeszámoló ...

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló
Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló

Nehézfém és bajusz az undergroundban – koncertbeszámoló (Toxikull, Venator, D.D. Night ...

Koncert Magazin