Továbbra sem engedélyezik az 500 fő feletti koncerteket és fesztiválokat

Továbbra sem engedélyezik az 500 fő feletti koncerteket és fesztiválokat

A csütörtök délelőtti Kormányinfón, Gulyás Gergely bejelentette, hogy augusztus 15-e után is maradnak az érvényben lévő korlátozások, miszerint nem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényeket megtartani.

„A kormány úgy ítéli meg, hogy a hatályban lévő szabályokon való változtatás kockázatos, ezért fenntartjuk a jelenlegi változásokat a zenés rendezvényekkel kapcsolatban.” – nyilatkozta Gulyás Gergely, majd azt is hozzátette : „egyelőre csak szeptemberig látnak előre, ezért azt nem tudja megmondani, hogy később mi lesz.”

A kormány szerint azért volt indokolt ezt az intézkedés meghozni, mert Magyarország eddig sikeresen védekezett a vírus ellen, és a tömegrendezvények hordozzák a legnagyobb veszélyt a vírus további terjedésére. A boltokban és a tömegközlekedési eszközökön továbbra is kötelező lesz a maszk, illetve az arcot eltakaró kendő vagy sál viselése.

Gulyás Gergely azt is közölte, hogy az elmaradó fellépések miatt támogatni fogják a zenészeket, összesen 5,3 milliárd forintos támogatást különítettek el erre a célra. A tervek szerint, garázskoncert-sorozatot indítanak, neves producerek segítségével döntenek majd a résztvevőkről, amiben a Magyar Turisztikai Ügynökség segédkezik majd.

A kormány által két héttel ezelőtt már az is bejelentésre került, hogy idén Szent István-napi állami rendezvények, a légi parádé és a tűzijáték is elmarad.