Csak egyszer élünk – vérfagyasztó emlékeztető humorbonbonokkal tálalva – koncertbeszámoló
(Distant, Suicide Silence koncertek 2024.02.29. Budapest, Dürer Kert)
Február 29-e csupán négyévente fordul elő a naptárban, ennek a ritka bónusznapnak az esti részét pedig mi mással is tölthettük volna, mint koncertezéssel?! A kaliforniai deathcore nagyágyú Suicide Silence hét év után visszatért Budapestre, hogy ismét lesújtsanak ránk technikás riffjeikkel, vérgőzös blastbeatekkel és pazar breakdownokkal. A deathcore játszótérre hollandiai társakat hívtak előzenekarukként, a Distantnál pedig kevés jobb választás jöhetett volna szóba. Zenélés, kiabálás, hörgés életről-halálról – mindez őszinte emberek, zenészek által a legmagasabb szinteken előadva, végtelenül professzionálisan. Nem számítottam semmi kiemelkedőre, mégis a lehető legelégedettebben távozhattam!
A Distantről nem hallottam még korábban, pedig a holland zenekar egyáltalán nem friss formáció. 10 éve alakultak, de igazán a 2019-es első nagylemezük óta indult be a szekér, és azóta folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél jobban bekerüljenek a köztudatba, a szcénában minél szélesebb körben ismertséget szerezzenek. Ha minden igaz, immáron hatodszorra jutottak el hozzánk, és talán az elmúlt évek kemény munkájának is volt köszönhető az, hogy a 19:30-as kezdési időpontban meglepően sokan várták már az előzenekart a Dürer Kert nagytermében.
Az alaphangulatot megadta a háttérvetítés, amiről azt gondoltam, csak intróként fogja használni a zenekar, de végül a teljes szettjük alatt ugyanazok a tartalmak pörögtek. A mémként is elhíresült kisnövésű orosz Hasbulla nem mindennapi életének legjobb pillanataiból volt összevágva egy erős montázs. A zenekar belecsapott a nyitó Paradigm Shift című dalba, és szinte azonnal beindult a pitben a mozgolódás – szürreális volt átélni, ahogyan az elementáris erővel megszólaló zenekar pusztítóan belassuló breakdownjaira és az énekes nem evilági disznóröfögős énektémáira a háttérvetítésben Hasbulla quaddal ugratott, tankot vezetett, vagy még extrémebb dolgokat művelt.
Az összkép pár dal alatt ki is alakult bennem a zenekarról – tűpontosak, drasztikus zenei szélsőségekkel operáltak, egyik pillanatban annyira lassult a tempó, hogy a dobos pár ütemnyi kihagyását el sem akartam hinni, ilyen szemtelen breakdownokat ritkán tapasztaltam korábban, aztán a másodperc töredéke alatt tekerték vissza a sebességet a pokolian sietősre. Mindeközben az énekes folyamatosan bizonyította, hogy a halálhörgéseket és zúzdát előidéző zenészek nem olyan morcosak ám, mint a zenéjük. Az énekes mimikájából és a közönséggel való kommunikációjából is lejött, hogy végtelenül laza és nyitott arcok ők, a dalok végén többször is magyarul kommunikált, így elhangzott például a “köszönöm” és az “istenem” is, amikkel elégedettségét fejezte ki.
A 11 dalból álló, 45 perces szettjük nagy részét az Aeons of Oblivion és a tavaly megjelent Heritage című nagylemezeik számai tették ki. Ebben a háromnegyed órában megfértek egymás mellett az őrületes tekerések, az őrjítően lomha breakdownok, egy-egy gitárszóló, és a HD-ről érkező bass dropok is, amik óriási lendületet tudtak adni az amúgy is nagy elánnal húzó tételekhez. A triggerelt lábdobok használata pergőzéssel együtt olyan hatást váltott ki, hogy teljes mértékben egyet tudtam érteni azokkal, akik a pitben pogóztak és egymással megküzdve vezették le a felgyülemlett feszültséget – én is végig úgy éreztem, hogy be kellett volna menni, egyszerűen nem lehetett mozdulatlanul maradni.
Nagyon meggyőző volt a Distant előadása, koncertjüket a másfél perces The Broken Cross című dallal zárták, ami a jelenlegi felállás első közösen megírt szerzeménye volt. Egy utolsó brutális, disznóröfögéssel és halálhörgésekkel vezényelt rövid tornaóra még kialakult a pitben, majd zárásként a zenekar lefotózkodott a jelenlévőkkel – mindezt az énekes által kikiáltott “bundáskenyér!” vezényszóra, amivel ismét beigazolták, hogy a legfontosabb magyar szavakat már elsajátították a további sikeres életükhöz. Legközelebb is szívesen megnézném őket, ez nem is kérdés!
Mivel úgy tűnt, hogy bő fél órányi átszerelés-holtidő következik, ezért kimentem levegőzni, ugyanis a Distant tagjai elhintették, hogy kint a buszoknál fognak merchet árulni. Mire kimentem, az árusítás majdnem elkezdődött, aztán végül mégsem, a lényeg, hogy a zenekar nem adta fel, és végül az eredeti elképzeléshez képest jóval messzebb, de sikerült elkezdeniük árusítani a portékájukat. Miközben odakint az érthetetlen bonyolítása ment egy egyszerűnek gondolt merch árusítás / Meet & Greet lehetőségnek, 20:50 előtt pár pillanattal orkánerejű férfi üvöltözés hallatszódott a backstage irányából, amiből arra engedtem következtetni, hogy a főzenekar tagjai épp a last minute felspannolás rituáléját űzi, így vissza is siettem a nagyterembe.
Suicide, Suicide Silence, Suicidal Tendencies – jól bele lehet bonyolódni ezekbe a nevekbe, mivel nem voltam aktív hallgatója a főzenekarnak, így képbe kellett kerülnöm a koncert előtt, hogy végül is melyik zenekarról lesz itt szó az este folyamán. Nehéz volt a közösségi médiában még rákeresni is konkrétan a bandára, mert a Facebook / Instagram ennek a kulcsszónak a beírására azonnal megkezdte az aggódást a lelkiállapotom miatt, nehogy valami önkárosító tevékenységbe fogjak – jólesett ez a fajta aggódás! Az élet-halál kérdéskör bizony terítéken is van a bandánál, a turné is a tavaly megjelent lemezük címét viseli, a Remember…You Must Die elgondolkodtató üzenetet hordoz, és gondolatiságában nem is áll távol a bő 10 évvel ezelőtt keletkezett You Only Live Once daluk címétől sem.
Mindenesetre a banda a kintről is hallható tesztoszteron túltengős, egymást felspannolós backstageben üvöltözés után tényleg el is kezdte műsorát 10 perccel az eredetileg kiírt kezdéshez képest. Ennek következtében jópáran lemaradhattak az első egy-két dalról, az Unanswered és a You Only Live Once taktusaira egyre többen kerültek beljebb. Az énekes Hernan Hermida hosszú ősz hajjal és hatalmas szakállal bennem azt a benyomást keltette, hogy egy Max Cavalerahoz hasonló korú, nagyon aktív 50+-os frontembert láthattam. Mint később kiderült, még csak 40 éves, így nem mondanám, hogy előnyös a jelenlegi fizimiskája, de a mosolya, humora, kifogyhatatlan energiája és elszántsága, hogy jól átmozgasson minket, minden szempontból az ő malmára hajtotta a vizet. Felemlegette, hogy látott már nem kevés magyar válogatott vízilabda meccset, és ott nagyon kemény, harcos embereket látott a vízben, úgyhogy nem vallhattunk szégyent a közönségben sem! Jött is a Fuck Everything, és mehetett is a pusztítás, mondanom sem kell, hogy a pitben a szett elejétől fogva ment a mozgolódás, lökdösődés, a Distant után megmaradt energiák levezetése, kimozgása.
Kiemelkedő humorra vallott a dobos Ernie Inigueztől, hogy kb. a negyedik szám után az énekes bevezényelte a már póló nélkül pogózó férfiakat középre, hogy ők alkossák majd a soron következő dal küzdelménél a keménymagot, és ekkor a dobos bejátszotta a Pornhub intró dobszólamait. Ebből a megmozdulásból, és úgy az egész koncertből érződött, hogy a Distanthez hasonlóan a Suicide Silence brigádja is laza, jófej, szórakoztató arcokból áll össze, akik mindeközben halálosan komolyan veszik azt, amit csinálnak, és a legvégső hangokig kihozzák a maximumot a dalaik prezentálásából. A zenészek egytől-egyig megjegyezhető, kitűnő formák, és két riff vagy halálhörgés közt is folyamatosan kommunikáltak a közönségükkel, ami nagyon szimpatikussá tette az egész fellépésüket.
Pogó, wall of death, ha emlékeim nem csalnak, akkor még egy-egy crowd surfölés is belefért a Suicide Silence közben zajló tornaórába, egyeseken már látszódott, hogy a feszített tempóval lehetetlenné vált tartani a lépést, és megfáradtak, de a zenekar végig azon volt, hogy a legmagasabb szinten égessük a gyertyát a társaságukban. A Lifted-et megkaptuk bónuszdalként, a Fucked For Life után pedig zárásként a No Pity for a Coward című tételre indulhatott még be egy utolsó megőrülés. Úgy éreztem, a zenekar tagjai is kitűnően érezték magukat, még egy magyar segítőjüket is megemlítették, aki mindig főz rájuk, ha hazánkban járnak, a közönség pedig szintén hálás volt, mert remek estét szereztek nekünk a vérgőzös szerzeményeikkel.
Elindulva hazafelé a parkolóknál még bele lehetett botlani a két zenekari kisbuszba, amik mellett profi módon összeeszkábált merch pultot helyeztek ki, így a zenekarok rajongóinak lehetőségük adódott bevásárolni, és a zenekarok tagjai is megörvendeztették a fanokat azzal, hogy kijöttek fényképezkedni és beszélgetni bármiről. Végül mindenki jól járt!
Írta: Tüzes Mátyás
Credit: Hetessy-Németh Tünde
Szervező: Szervező: Live Nation